Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

Több, mint kilenc éve, a nacionalizmus szimbolikáját felmelegítő Fidesz-kormányzást látva, 1999 nyarán egyértelművé vált előttem, hogy a dogmatikus politizálás helyett új megoldást kell találni, hiszen a dogmák ellentétei föloldhatatlanok. Írtam egy kiáltványt, amelyben megfogalmaztam az állam liberális viszonyát a gazdasághoz és a szociális alapú támogatások szükségét, jellemzően az oktatás és a kultúra területén. Akkori elképzeléseim naivabbak voltak, de a Tudományos Demokrácia Pártjának neve és háromkönyves szimbóluma annak a fölindulásnak az eredménye, ugyanis a tudományos gondolkozás az egyetlen, amely nem dogmatikus alapokon áll, mégis teljes körű választ igyekszik adni a felmerülő kérdésekre, kétségekre.

Az eltelt időben olyan mélységekbe süllyedt a politikai kommunikáció Magyarországon, ami civil munkám mellett az aktív politizálásra késztetett, elkezdtem a TDP politikai programjának összeállítását. A már unalomig hivatkozott hét mondatot (amely a köldökzsinór szerepét hivatott betölteni) most nem részletezem újra, inkább a jelen pillant feszültségeiről szólok. A cselekvés erejében bízó választók tömege döbbenten figyeli, amint az MSZP népboldogító mozdulatlanságba dermed, megőrzendő az improduktív választók szavazatát. Neki már mindegy, a következő választást elveszíti, de a szavazatokat még lehet maximálni, hátha mégis bejön. A Fidesz ügyes pásztorkutyaként terelte az MSZP-gólemet ebbe a vesztes pozícióba, de üres politizálását egyetlen cél vezérelte, hogy a gólem mozdulni se tudjon. Sikerült, ám az ellenzékiségen túl program is kéne a jobboldal számára. A konzervatív Fidesz szavazókat elbizonytalanítja az egyértelmű program hiánya, ezért gyengül az előrehozott választások iránti igény. Az SZDSZ politikájában (pártelnökhöz nem köthető) szakadék tátong a megalkuvó gyakorlat és a hangoztatott szilárd elvek között. A politikusi rögtönzések elfordították a nyugatos politikát váró szavazókat az SZDSZ-től. Az összes tábor mellett megmaradtak ugyan az ellentmondásos politizálást is elnéző hívek, akik az MSZP-t a szocializmus folytatójának, a Fideszt a nemzeti értékek védőjének, az SZDSZ-t pedig az alkotmányosság biztosítékának látják a tettek ellenére, de növekszik a kritikus tömeg, amely szerint véget kellene vetni a képmutatásnak.

A következő választásokon ezeknek a választóknak az álláspontját megjelenítő párt jó eséllyel indul. A múlt héten már írtam a környezetvédelmi mozgalmak ismert személyiségei által szerveződő pártról, de Hajdú Gábor és Szegedi Gábor 2006-ban írt dolgozata alapján fontolóra kell venni az ökopolitika pártosodása előtt álló akadályokat is. Ennek a dolgozatnak a gondolatmenetét követem, elsőként idézem a jelen pártosodásról szóló diagnózist (vastagított kiemelés tőlem):

"Fricz Tamás a kelet-közép-európai régió nyugat-európaitól eltérő pártosodása és az eltérő társadalmi, kulturális feltételek miatt más pártrendszer-tipológiát tart alkalmazandónak az új demokráciákra. A tipológia alapja az, hogy "a pártrendszer hogyan helyezi el magát a társadalom, a politika egészében, azaz milyen társadalmi és politikai státust szán önmagának". Mindezek alapján önkorlátozó, önfenntartó és önfelértékelő pártrendszereket különböztet meg. Az első nyitott a társadalom felé, befogadja az onnan jövő hatásokat, "ajánlásokat". A második központinak, de nem kizárólagosnak tartja politikai és társadalmi szerepét, „az ilyen pártrendszer a saját ideológiai tagoltságát, értékrendjét, konfliktusait "ajánlja" a társadalomnak, de nem igyekszik rákényszeríteni”. A harmadik típusú pártrendszer értékeit, ideológiai tagoltságát megpróbálja rávetíteni a társadalomra, igyekszik állandóan kiterjeszteni döntési és hatalombefolyásolási lehetőségét. A magyar pártrendszer a szerző által vizsgált 11 kritériumból 9 esetben az önfelértékelő pártrendszerekre jellemző vonást mutatott, azaz igen erőteljesen önfelértékelő pártrendszernek tekinthető; mindez azzal jár, hogy a pártok a politikai konfliktusok kiélezésére törekednek, saját kiválóságukat hirdetik, politikai ellenfeleik kiszorítását ambicionálják (Fricz, 2001: 156–175)."

Véleményem szerint a kritikus tömegnek ebből a hatalom-kiterjesztési harcból van elege. A TDP politikája a második típusú pártrendszer létrehozását ajánlja a választóknak, amelynek lényege, hogy a pártok ajánlásokat fogalmaznak meg, de nem kizárólagos igénnyel, a választópolgárok pedig eldöntik, hogy melyik ajánlat elfogadható. A TDP ugyan a jelen cirkuszi helyzetben kénytelen megküzdeni a hatalomért, de eszménye a deliberatív demokrácia, amely nem a háttéralkuk, hanem az érvek egyensúlyán alapul. Ugyanezt olvashatjuk a dolgozatban is:

"A mozgalom tagjai eltérő véleményeket vallanak egy zöld párt létrehozásáról. Schiffer András, a Védegylet tagja az ökopolitikai alternatíva megjelenését a jelenlegi politikai kínálatban "semmiképpen sem egy Nyugatról importált zöld párt" keretében tartja kívánatosnak, inkább a politika valódi értelmét szeretné helyreállítani, azaz a „heroizált jó és a démonizált rossz színpadias, tartalmatlan küzdelme” helyett a közjó mibenlétének megvitatását helyezné előtérbe. A deliberatív demokráciát tekinti célnak, ugyanis véleménye szerint „a nagy világmagyarázatok érvényüket veszítették, és az is kiderült, hogy nincs értékmentes tudomány, ezért [...] egyetlen legitimáló erő létezik, mégpedig - Habermas kifejezésével - a kényszermentes érték- és normaképző diskurzus”.

Abban igaza van az idézett Shiffer Andrásnak, hogy "nincs értékmentes tudomány", de a tudomány legfőbb erénye a dogmáktól való megtisztulásra törekvés (részletek W. V. O. Quine művében) a párbeszéd segítségével. Most erre a megtisztulásra van szükség a magyar politikában is, ezt akarja a kritikus tömeg és ennek a pártján állok én is, hogy a jelenkori kulturálatlan nyelvelés helyett nyelv és kultúra legyen a politika egyik ismérve Magyarországon.