![]() | Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk | szoclib regi blog |
Több, mint kilenc éve, a nacionalizmus szimbolikáját felmelegítő Fidesz-kormányzást
látva, 1999 nyarán egyértelművé vált előttem, hogy a dogmatikus politizálás helyett
új megoldást kell találni, hiszen a dogmák ellentétei föloldhatatlanok. Írtam egy
kiáltványt, amelyben megfogalmaztam az állam liberális viszonyát a gazdasághoz és
a szociális alapú támogatások szükségét, jellemzően az oktatás és a kultúra területén.
Akkori elképzeléseim naivabbak voltak, de a Tudományos Demokrácia Pártjának neve
és háromkönyves szimbóluma annak a fölindulásnak az eredménye, ugyanis a tudományos
gondolkozás az egyetlen, amely nem dogmatikus alapokon áll, mégis teljes körű választ
igyekszik adni a felmerülő kérdésekre, kétségekre.
Az eltelt időben olyan mélységekbe süllyedt a politikai kommunikáció Magyarországon,
ami civil munkám mellett az aktív politizálásra késztetett, elkezdtem a TDP politikai
programjának összeállítását. A már unalomig hivatkozott hét mondatot (amely a köldökzsinór szerepét hivatott betölteni) most nem részletezem
újra, inkább a jelen pillant feszültségeiről szólok. A cselekvés erejében bízó választók
tömege döbbenten figyeli, amint az MSZP népboldogító mozdulatlanságba dermed, megőrzendő
az improduktív választók szavazatát. Neki már mindegy, a következő választást elveszíti,
de a szavazatokat még lehet maximálni, hátha mégis bejön. A Fidesz ügyes pásztorkutyaként
terelte az MSZP-gólemet ebbe a vesztes pozícióba, de üres politizálását egyetlen
cél vezérelte, hogy a gólem mozdulni se tudjon. Sikerült, ám az ellenzékiségen túl
program is kéne a jobboldal számára. A konzervatív Fidesz szavazókat elbizonytalanítja
az egyértelmű program hiánya, ezért gyengül az előrehozott választások iránti igény.
Az SZDSZ politikájában (pártelnökhöz nem köthető) szakadék tátong a megalkuvó gyakorlat
és a hangoztatott szilárd elvek között. A politikusi rögtönzések elfordították a
nyugatos politikát váró szavazókat az SZDSZ-től. Az összes tábor mellett megmaradtak
ugyan az ellentmondásos politizálást is elnéző hívek, akik az MSZP-t a szocializmus
folytatójának, a Fideszt a nemzeti értékek védőjének, az SZDSZ-t pedig az alkotmányosság
biztosítékának látják a tettek ellenére, de növekszik a kritikus tömeg, amely szerint
véget kellene vetni a képmutatásnak.
A következő választásokon ezeknek a választóknak az álláspontját megjelenítő párt
jó eséllyel indul. A múlt héten már írtam a környezetvédelmi
mozgalmak ismert személyiségei által szerveződő pártról, de Hajdú Gábor
és Szegedi Gábor 2006-ban írt dolgozata alapján fontolóra kell
venni
az ökopolitika pártosodása előtt álló akadályokat is. Ennek
a dolgozatnak a gondolatmenetét követem, elsőként idézem a jelen pártosodásról szóló
diagnózist (vastagított kiemelés tőlem):
"Fricz Tamás a kelet-közép-európai régió nyugat-európaitól eltérő
pártosodása és az eltérő társadalmi, kulturális feltételek miatt más pártrendszer-tipológiát
tart alkalmazandónak az új demokráciákra. A tipológia alapja az, hogy "a pártrendszer
hogyan helyezi el magát a társadalom, a politika egészében, azaz milyen társadalmi
és politikai státust szán önmagának". Mindezek alapján önkorlátozó,
önfenntartó és önfelértékelő pártrendszereket különböztet meg.
Az első nyitott a társadalom felé, befogadja az onnan jövő hatásokat,
"ajánlásokat". A második központinak, de nem kizárólagosnak tartja
politikai és társadalmi szerepét, „az ilyen pártrendszer a saját ideológiai tagoltságát,
értékrendjét, konfliktusait "ajánlja" a társadalomnak, de nem igyekszik rákényszeríteni”.
A harmadik típusú pártrendszer értékeit, ideológiai tagoltságát
megpróbálja rávetíteni a társadalomra, igyekszik állandóan kiterjeszteni döntési
és hatalombefolyásolási lehetőségét. A magyar pártrendszer a szerző által vizsgált
11 kritériumból 9 esetben az önfelértékelő pártrendszerekre jellemző vonást mutatott,
azaz igen erőteljesen önfelértékelő pártrendszernek tekinthető; mindez azzal jár,
hogy a pártok a politikai konfliktusok kiélezésére törekednek, saját kiválóságukat
hirdetik, politikai ellenfeleik kiszorítását ambicionálják (Fricz,
2001: 156–175)."
Véleményem szerint a kritikus tömegnek ebből a hatalom-kiterjesztési harcból van
elege. A TDP politikája a második típusú pártrendszer létrehozását ajánlja a választóknak,
amelynek lényege, hogy a pártok ajánlásokat fogalmaznak meg, de nem kizárólagos
igénnyel, a választópolgárok pedig eldöntik, hogy melyik ajánlat elfogadható. A
TDP ugyan a jelen cirkuszi helyzetben kénytelen megküzdeni a hatalomért, de eszménye
a deliberatív demokrácia,
amely nem a háttéralkuk, hanem az érvek egyensúlyán alapul. Ugyanezt olvashatjuk
a dolgozatban is:
"A mozgalom tagjai eltérő véleményeket vallanak egy zöld párt létrehozásáról.
Schiffer András, a Védegylet tagja az ökopolitikai alternatíva
megjelenését a jelenlegi politikai kínálatban "semmiképpen sem egy Nyugatról
importált zöld párt" keretében tartja kívánatosnak, inkább a politika
valódi értelmét szeretné helyreállítani, azaz a „heroizált jó és a démonizált
rossz színpadias, tartalmatlan küzdelme” helyett a közjó mibenlétének
megvitatását helyezné előtérbe. A deliberatív demokráciát tekinti célnak, ugyanis
véleménye szerint „a nagy világmagyarázatok érvényüket veszítették, és az is kiderült,
hogy nincs értékmentes tudomány, ezért [...] egyetlen legitimáló erő létezik, mégpedig
- Habermas kifejezésével - a kényszermentes érték- és normaképző diskurzus”.
Abban igaza van az idézett Shiffer Andrásnak, hogy "nincs értékmentes tudomány",
de a tudomány legfőbb erénye a dogmáktól való megtisztulásra törekvés (részletek
W. V. O. Quine
művében) a párbeszéd segítségével. Most erre a megtisztulásra
van szükség a magyar politikában is, ezt akarja a kritikus tömeg és ennek a pártján
állok én is, hogy a jelenkori kulturálatlan nyelvelés helyett
nyelv és kultúra legyen a politika egyik ismérve Magyarországon.