![]() | Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk | szoclib regi blog |
Múlt pénteken a liberális és republikánus jogalkotás ellentmondásainak
részletezésével kezdtem el az újabb hétrészes gondolatsort, amely a TDP jogelméleti
álláspontját hivatott kifejteni. A mai (második) részben az egyének hatalomra jutása
mellett a központi kormány és az önkormányzatok jogait és kötelességeit boncolgatom.
Úgy gondolom, hogy a XXI. század legnagyobb kihívását nem a nemzetek, hanem az egyén
és a közösség közti ellentmondás, a közösség és az egyén erőviszonyainak ijesztően
változatos egymásmellettisége jelenti. Véleményem szerint a probléma súlyosságát
az okozza, hogy a hatalomba kerülő személy magánjogai szinte alig gyengülnek, amire
a liberális jogalkotó a hatalmon kívüliek magánjogának erősítésében látja az ellensúlyt.
A republikánus jogalkotó sem korlátozza a hatalomba jutottak magánjogait, ő a választási
szertartások és a közösségi kommunikáció nyomásának erősítésében látja a demokrácia
biztosítékát.
Vannak jogterületek, ahol az egyén valóban erős védelemre szorul (vallási, szexuális
stb. identitás) de a gazdaságpolitika szempontjából más a helyzet. A formális hatalom
mellett egyre nagyobb szerepet kap az informális kapcsolatokból származó gazdasági
hatalom. A TDP álláspontja szerint nem elegendő a hatalomba jutottnak a gazdasági
tevékenységét megszüntetni, hanem a teljes magánvagyonát is az általa irányított
közösségbe kell fektetnie. Egy országgyűlési képviselő eszerint köteles a teljes
vagyonát államkötvényekbe fektetni. Ugyanígy az önkormányzati képviselőknek az önkormányzat
által kibocsátott általános kötvénybe kell fektetni a vagyonukat, aminek a mandátumuk
leteltekor megkapják a piaci értékét. Ezzel a megoldással megvalósul az a követelmény,
hogy a képviselő urak (a jog tőkései) magánjogi érdekeltsége teljes mértékben közösségi
érdekeltséggé váljon. Amennyiben a kapott hatalommal helyesen él, és erősödik a
közösség, akkor egyúttal a saját magánvagyona is nőni fog.
Létezik egy másféle ellentmondás is az egyén hatalmi szerepvállalását tekintve,
az, amikor több pozíciót tölt be. ezzel ugyan sikerül a jövedelmét magasabbra tornáznia,
tehát az ő szempontjából érthető az igyekezet, de a közösség (liberális kifejezéssel:
a hatalomnak alárendelt egyének) veszteséget szenved(nek). Az alkotmány szerint
az önkormányzat csak a törvényeknek megfelelő rendeletet hozhat, az önkormányzatok
törvényességi felügyeletét a kormány látja el, az országgyűlés törvényeket hoz,
és a kormány fölött ellenőrzést gyakorol. Azok a parlamenti képviselő urak tehát,
akik ugyanakkor önkormányzati képviselők (vagy éppen polgármesterek) is, abszurd
módon korlátozzák és felügyelik ezáltal önmagukat. Olyan a helyzetük, mintha valaki
az Igazgató tanácsnak és a Felügyelő bizottságnak is egyszerre lenne tagja (a gazdasági
életben ezt törvény tiltja). Az ilyen kettős politikai szerepvállalást összeférhetetlenné
kell nyilvánítani, az egyikről köteles lemondani a megválasztott képviselő.
Ha a fenti két bekezdésben leírt módon szétválaszthatóvá válik az egyén és a közösség,
valamint a központi kormányzat és az önkormányzat, akkor megoldhatóvá válik a közösségi
jogok védelme, amely egyúttal az egyén előnyére is szolgál. A központi kormány (és
az országgyűlés) a Köztársaság fejlődése és működőképessége érdekében határozza
meg a törvényi környezetet és vezényli le a társadalmi programokat. Nem az egyéni
érdekekre ügyelve és nem is látva az egyént, a központi hatalommal szemben az egyén
liberális védelmet élvez. A
szubszidiaritás elve szerint az önkormányzat tart kapcsolatot az egyénnel,
rendeleti úton közvetíti a törvényességet az állampolgárok felé, az erkölcs és a
közvetlen kommunikáció segítségével. A központi kormányzat akkor gyakorolhatja az
önkormányzat fölötti ellenőrzési jogát, ha az adott önkormányzathoz tartozó állampolgár
kifogásolja az önkormányzat eljárását.
A TDP a hatalmat birtoklók személyiségi jogainak, valamint
a kis- és nagyközösségi jogok újrafogalmazásával kidolgozza a pártprogramok versenyére
alapozott törvényalkotás és a visszahívható önkormányzati képviselők hatalmi egyensúlyát
megvalósító plurális jogrendszert. Kétkamarás parlament helyett, amely továbbra
is központi jogforrást jelentene, megvalósítandó cél a nagyközösségi érdekek hosszabb
távú, és a helyi érdekek gyors alkalmazkodó-képességű képviseletének dinamikus egyensúlya.