Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
Meglepett Agricola tegnapi hozzászólása, mert se pro,
se kontra, a példázatától nem lett világosabb a kép. Mégis idemásolom és elmondom
mi a bajom vele: "Írod [tdp, hogy...] Keynes pontosan abban látta a válságok
kialakulásának okát, hogy a tőketulajdonos ( a túltermelés okozta) haszonkulcs csökkenésére
úgy reagált, hogy a működőtőkét kimenekítette a termelésből. Ez emlékeztet egy
bibliai pédázatra, amely a talaentumokról szól. A példázat szerint
a Gazda hosszú utra megy, és szolgáira (nem egyformán és minden felhasználási instrukció
nélkül) talentumokat bíz. A szolgák egy kivételével bevetik magukat az akkori gazdasági
életbe, vállalva a kockázatokat. Az egyik szolga, aki különben sok talentumot kapott,
írtózik a kockázattól és elássa a kapot talentumokat. Mikor a Gazda visszatér, beszámoltatja
a szolgákat, mit tettek a rájuk bízott talentumokkal. Az a szolga, aki a kockázattól
irtózva elásta a talentumait, szigorú megrovást kap a Gazdától."
Csakhogy én a szövegemben nem példálódzni akartam, csupán
egy mondatba sűrítve próbáltam bemutatni a tulajdonosi viselkedés mozgatórugóit
és következményeit, szerepét a válságok létrejöttében. A talentum példázat
nekem eszembe sem jutott volna a témával kapcsolatban, merthogy nem tartom ideillőnek.
Leginkább a Gazda személyével, a személyességgel van bajom.
Először is, a tőketulajdonosok nem valamilyen "Gazdától" kapják időleges
megőrzésre a vagyonukat, hanem teljes jogú tulajdonosként rendelkeznek fölötte és
élvezik annak előnyeit. Az adókivetésnek pontosan ez utóbbi "élvezet"
a jogi alapja, de erről már írtam régebben, nem ragozom.
Csak annyit tennék még hozzá, hogy a talentum példázat inkább a
Liska Tibor elképzelése szerinti társadalmi vagyon (ahol a "Gazda"
az állam) vállalkozásba adására hasonlít, olvassátok el az Ökonosztát című
könyvét (Közgazdasági és Jogi kiadó, 1988)! A TDP által megvalósítandó rendszerben a magántulajdon sérthetetlen, de értékét
(mint adóalapot) piaci módon kell folyamatosan meghatározni, ebben
hasonlít a Liska-féle modellre.
De nem stimmel a példázat az utólagos ítélkezés miatt sem, hiszen az elveim szerinti
állam nem kíván a "szigorú [...] Gazda" szerepében tetszelegni válság idején
sem (ezt megteszik a hazafias szlogenekkel politizálók), inkább olyan törvényi és
adókörnyezetet dolgoz ki, amelyben a válságot előidéző viselkedés vagyoncsökkenéssel
jár.
Hiszen a dolgok rendje is az, hogy ha ostoba módon lepusztítjuk a jól termő vidéket,
kizsigereljük a termőföldet, aztán továbbállunk, akkor előbb-utóbb ínség köszönt
ránk, áldozatai leszünk a saját falánkságunknak. Tudjuk, hogy a jó szándék kevés,
a természetnek minden nap vissza kell adni a munkánkkal azt, amit elvettünk tőle.
Az emberi természet a munkamegosztással felül tudott emelkedni egyszerű állati mivoltán,
de a termelési gépezet gyorsuló mozgása néha pusztító mellékhatásokkal jár. A társadalom
mérnökei próbálnák hozzáigazítani az emberi természetet ehhez a monstrumhoz, pedig
csak egy picinyke visszacsatolás kellene a gépezetbe, egy jól eltalált katalizátor
a hatásfok javításához, nem pedig az állami erőszak vaspatája. A
TDP szerint a tudás megosztása, vita a dolgok rendjéről többre visz, mint
a primitív módon személyeskedő harc.