![]() | Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk | szoclib regi blog |
Tegnapi szövegemben a Roosevelt által meghirdetett állami
keménység ellen szóltam, nem kevés célzással arra lehetőségre, hogy a keménykezűség
elfogadása a politikába azokat a kalandorokat is csábíthatja, akik az állami monopolhelyzetet
saját korrupt céljaikra fordítják a választási programjuktól eltérve. A magyar viszonyokra
különösen érvényes ez a helyzet, hiszen a lényegében gyenge kormány (itt most nem
a legitimitási problémákra, hanem a nemzetközi erőviszonyokra gondolok) képtelen
szembeszegülni a kapitalizmus valós problémáival, legföljebb az "alattvalók" ellenségnek
kinevezett rétegeivel szemben tud keménykedni. Hogy pontosan mit fog tenni a jelenlegi
politikai elit a 2010-es választások után, arról sejtelmünk sem lehet, ugyanis Gyurcsány
Ferenc kormánya is eltért az MSZP választási programjától, azóta a kormányprogramtól
is, az ellenzék legnagyobb pártja pedig annyiféle egymásnak ellentmondó programot
publikált, szivárogtatott ki, hogy akármilyen politikát is folytat majd Orbán Viktor
kormánya a hatalom birtokában, valamelyik programmal biztosan igazolható lesz majd
a cselekvése. Nem állítom persze, hogy a hatalomra esélyes két vezető közül bármelyik
korrupt célokat rejteget.
Természetesen az sem zárható ki, hogy a megalakuló TDP
racionálisnak tűnő elvei mögött ugyanaz a korrupt hatalomvágy rejtőzik, mint amitől
féltem a Köztársaságot. Pontosan ennek kizárása végett publikálom a párt politikai
helyéről és elképzelt struktúrájáról
szóló információkat folyamatosan és részletekbe menően.
Abban bizonyos vagyok, hogy a változásokhoz egy új parlamenti pártra van szükség,
de tisztában vagyok vele, hogy ez nem zárja ki a kockázatokat, viszont a politikai
verseny racionalitását bizonyosan javítja. Régebbi írásomban már foglalkoztam a
pártalapítás ellentmondásosságaival, azt kéretik elolvasni!