![]() | Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk | szoclib regi blog |
Kiakadok néha pár stíluselemtől Egy elefánt feljegyzéseit
olvasva, a ma reggeli
bejegyzésével viszont tökéletesen egyetértek, hiszen a pénzpiaci kamatszint
korlátozásának ugyanúgy káros hatásai vannak, mint az árszabályozásnak. Szerintem
a csavaros hitelszerződés-szövegekkel és a megtévesztő reklámokkal van a probléma,
nem pedig a kamatszinttel. Az állam ne fölső kamathatárt határozzon meg, hanem a
törvényesség betartatására fordítson figyelmet. Miért is nem kell a THM-be beleszámítani
a szerződési alpontokból következő egyéb díjakat? Miért is nem kötelessége a banknak
írásban kivonatolni a szerződés lényegét a gyengébbek kedvéért? Nem a lehetőségektől
kell megfosztani a piaci szereplőket, hanem kötelezni őket arra, hogy a termék tulajdonságait
a vásárló számára érthetően közöljék. Tudnivaló, hogy az uzsorások tevékenysége
nem a magas kamatszint miatt közösségellenes, hanem az erőszakkal való fenyegetés
teszi azzá. Azokat a hitelezőket, akik valamilyen törvénytelen módon biztosítják,
hogy az egyébként piacképtelenül drága hitelekre vevőket találjanak, a törvénytelenség
miatt kell eltiltani a piacról, nem pedig a kamat mértékét kifogásolva.
Az tudatlanokat pedig felvilágosítani kell (ahogy w is
írja), nem pedig örök gondnokság alá helyezni (vagy ha már mindenképpen atyáskodnia
kell az államnak, akkor adjon a hülye fiának kölcsön és azt ellenőrizze, hogy mire
költi, ne az utca vagányát pofozza :-).
Ennyit az hozzászólásként. Van azonban egy általánosabb szempont is, ami miatt hivatkoztam
Miklós blogjára, az elosztott döntés előnyeit szeretném kifejteni a központi döntéssel
szemben. Szerepel a blogban egy hivatkozás, amelyre kattintva Szalai Ákos
számos
érve olvasható, köztük én is találtam kiemelni valót, idézem:
"A rövidlátásra és az akaratgyengeségre kétféle választ adhatunk. Nevezzük az egyiket
paternalista, a másikat pedig tanító stratégiának.
A paternalista stratégia azt célozza, hogy védjük meg a polgárokat döntéseik rossz
következményeitől: [...] saját érdekükben akadályozzuk [...] őket [...]. A tanító
stratégia ezzel szemben abból indul ki, hogy kísérleti eredmények szerint amint
egy kérdés fontosabbá válik, akkor a döntések (és az információszerzés) megfontoltabbak
lesznek. Eszerint tehát éppen hogy rontunk a helyzeten, ha csökkentjük
a rossz döntések következményeit [...]".
Az idézett szöveg a hitelfelvétel problémáiról szól ugyan, de szerintem a polgár
bármely döntésére vonatkoztatható. A gazdasági törvényszerűségek felismerésének
fejlődése vezetett el a Keynes által javasolt állami beavatkozásokhoz (állami beruházások,
munkanélküli segély, érdekegyeztetés, szociális juttatások), de Keynes javaslatainak
van egy káros mellékhatása: az állami beavatkozások egyúttal államfüggőséget is
okoznak, az aktuális politikához idomítva elválasztanak a valóságtól, pedig a jólét
forrása a jelenkori vagy jövőbeli termelést terheli, miközben a fogyasztást egyre
jobban felpörgeti. A terhelés pedig az állami erőlködések ellenére is a leggyengébben
ellenálló társadalmi csoportra vagy a környezetre nehezedik. Olvasom Dr. Prugberger
Tamás A GAZDASÁGI
ÉS SZOCIÁLIS ÉRDEKEGYEZTETÉS ... című dolgozatában , hogy "mindez azonban elsődlegesen
csak az EU, ill. az Európai Gazdasági Térség határain belül érvényesül, mivel a
nyugat-európai országok a közép-kelet-európai posztkommunista régióban a privatizáció
során és azzal összefüggésben hasonló módon léptek és lépnek fel ma is gyárbezárásokat
előidézve, mint az amerikai szupranacionális tőketársaságok". Most kezdődhetne
a siránkozás a helyzetünk miatt vagy a gyűlöletbeszéd a multinacionális vállalatokkal
szemben, de a globális világ realitására nem ez az illő válasz. Be kell látnunk,
hogy egyetlen lehetőség a versenyképes adórendszer (nem egyedi kedvezmények), ami
idevonzza a multinacionális tőkét, ugyanakkor termelő beruházásra mozgósítja a határon
belüli megtakarítások tulajdonosait.
A manapság divatos paternalista megközelítés (a hazai vállalkozók, a hazai munkaerő,
a hazai piaci éretlenség védelme) oda vezethet, hogy konzerválódnak az ostobaság
viszonyai vagy az ország egyik fele gyarapszik a másik rovására. Fejlődésnek ezt
nem nevezném, hiszen az ellentmondások és a lemaradás megmarad, csupán társadalmai
idomító mérnökök kapnak szabadabb kezet az újraelosztásra. A társadalomban meglévő
evolúciós problémamegoldó potenciállal, amely éppen sokszínűségével és lehetőségek
azonnali felismerésével képes reagálni a külvilág érzéketlen túlerejére, az állam
még monopolhatalma birtokában sem veheti föl a versenyt.
Az idomítás és a függőség megnyomorítja a tehetséges polgárok képességét is azzal,
hogy valóságos kockázatokat eltorzítja. A TDP ezért nem
az új (szociális) alattvaló típusának megteremtésén fáradozik (ahogy a nagyot álmodók),
hanem a mikro- és makrogazdaság törvényszerűségeinek megfelelő
adórendszer megvalósításával tervezi élénkíteni a gazdaságot.