Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
történetek A magyar-magyar párbeszéd 2009-01-30 18:40
Tegnapi szövegemben utaltam arra, hogy az egyének különböző
múltbeli tapasztalatai, családi históriái, az emlékeztünkben élő történetek jócskán
meghatározzák az identitásunkat. Ha valakinek az ősei a II. Világháború előtt éhező
proletárok voltak, annak a szocialista rendszer a tanulás, a kultúra és az emberi
élet lehetőségét adta meg. Valaki másnak az őse a Horthy rendszerben tisztességgel
gazdálkodott földbirtokosként vagy az üzemének igazgatásával eltartotta nemcsak
a családját, hanem még több száz munkásnak is kenyeret biztosított, amit az államosítással
kártérítés nélkül elvették, annak a számára a szocializmus a kisemmizéssel azonos.
Akit hitében vagy emberi méltóságában megsértettek, vagy politikai bűnösként meghurcoltak,
az nem tud megbocsátani a megalázásokat elkövetőknek, de még azoknak sem, akik a
felejtést kérik. Aki számára az emberi méltóság, a családtagjainak méltósága, szabadsága
a legfontosabb, nehezen fogja alig körvonalazott célok miatt föláldozni élete értelmét,
hogy kiszolgáltatott legyen más döntésének. Aki neveltetése folytán, vagy a világbavetettség
rettenetét átérezve, a közösség erejében látja a megoldást, az nehezen fogja eltűrni
a közösség gyengítését, szétbomlását.
Sokfélék vagyunk, de sajnos mindannyiunkat a múltból tanúságként megőrzött rémtörténetek
kínoznak. A nemzedékeken át hordozott düh miatt összeszorított ajkakkal fürkésszük
azokat, akik a történekben szereplők gyűlölt gondolataival bármilyen közösséget
vállalnak. Ezek a szereplők valaha éltek, de a történetekben már csak durva típusjegyek
torzóivá váltak. Típusokká. A trianoni veszteség óta a szomszédos országokkal
szembeni nacionalista ellentét alig csitult, aki a helyzet elfogadásáról, továbblépésről
beszél, arra ma is rásütik a bélyeget: hazaáruló. A fasiszta horda a gyűlöletre
alapozva gyilkolt, vagy űzte el néha a legjobbjainkat, ezért a tudatlanul kirekesztőkre
is rásütik a bélyeget: fasiszták. A kommunizmusnak nevezett rémes diktatúra ugyan
megbukott, de az 1956-os népfelkelés leverése után is megmaradt a hatalom és a hozzá
dörgölődzők langymeleg állammonopol-kapitalizmusa. Húsz évvel ezelőttig. Akkor ismerte
be Pozsgay Imre államminiszter a 168 óra
rádióadásában elsőként, hogy minden hamis. Hamis "az a sommás ítélet, amelyik
egyetlenegy kifejezéssel, ellenforradalomnak minősítette azt, ami '56-ban történt
[...] az eddigi kutatások alapján, nem állja meg a helyét [...] Attól a pillanattól
kezdve, amikor kimondták itt a proletárdiktatúra létét, megszűnt a munkások részvétele
a hatalom gyakorlásában. Addig még a tőkés üzemekben ott lehettek az üzemi bizottságok,
közvetlen demokratikus intézmények formájában. Az államosítás általánossá tétele
után a munkásrészvétel megszűnt, és pl. az '56-os munkástanácsokban ez az emlék
jött vissza, nem pedig egy ellenforradalmi szándék". Azt persze tudni
kell, hogy ezzel az átértékeléssel az MSZMP reformszárnya jutott előnyhöz, egyúttal
biztosítva magának az ellenzéki kerekasztal tárgyalásokon partnerként való szerepét,
a puha rendszerváltást. Ebből a reformszárnyból alakult az MSZP, aminek még ifjabb
tagjait is a komcsi bélyeggel illetik az elmúlt rendszer gyűlöletétől elvakultak.
De időzzünk el kissé ennél az SZDSZ tündöklését és bukását magyarázó fordulópontnál.
Érdemes elolvasni Kiss János:
1989: A víg esztendő című írását, különösen annak záró sorainak
egyikét. "Így volna, ha egyetértenénk abban, hogy ez az alkotmányos rend az egész
magyar társadalom közös java és az 1989-bôl kinôtt nagyobb politikai erôk közös
alkotása". Nem úgy van, senki nem ért egyet senkivel. Az Alkotmány szavai
ugyan most is ugyanazok, de a hatalmi harc kiforgatta az értelmet a paragrafusok
közül. Nem csoda, hogy a rendszerváltás legnagyobb párterői, az
MDF és az SZDSZ a statisztikai eltűnés határán állnak. Nem a kisebbségek védelme
miatt fordultak el a szavazók utóbbitól sem, hanem azért, mert szertefoszlott a
rendszerváltás nagy álma, amely szerint a demokratikus intézményrendszer megalkotása
véglegesíti a rendszerváltást. Az intézményrendszer üres keret, amit a társadalmi
kommunikáció tölt meg tartalommal. Azzal, hogy egy rendszerváltó párt a hatalomba
visszatérő MSZP mellé állt végérvényesen összezavarta a társadalmi kommunikációt.
Ma sem tudni miért tette ezt, de hogy hiba volt, az mára bizonyossá vált.
A tanulságot az SZDSZ a bőrén érzi, de ezzel bennünk is nőtt a fájdalmas történetek
sora. A demokratikus intézményrendszer hívei aszisztáltak az intézményrendszer
kiüresítéséhez. Nem lehet úgy küzdeni a populista demagógia ellen,
hogy a kevésbé demagóg populista mellé állunk. Nem frontokra van szükség, hanem
az igazság következetes kimondására. Persze ezzel nem a személyek meghurcolására
gondolok. Nem segít rajtunk, ha pellengérre állítjuk, ha megbélyegezzük azokat,
akik hibáztak a távoli vagy a közelmúltban. Nem is jogszerű, csak a bajt tetézné,
ha koncepciós perek miatt a maradék tekintélyét is elveszítené hazánk.
De azt igenis ki kell beszélni, hogy mi történt és hogy mi volt a bukás nem személyi
oka. Leginkább azért van erre szükség, hogy holnap ne kövessük el újra. De kinek
lehet elmondani? Kit érdekel? Lezárhatatlan történetek?!
Az MSZP már jó ideje fölnyithatná az ügynökdossziékat, lezárandó a szennyes
múltat (most van erre az utolsó pillanat). A Fidesz kijelenthetné hogy
a populizmus alkalmatlan valódi közösségteremtésre . Az SZDSZ megmagyarázhatná,
hogy miféle indokból kötötte meg az MSZP-vel a legelső koalíciót. Az MDF elmondhatná,
hogy miért tartotta fönn a kilencvenes években jobboldali pártként az árak állami
eltorzítását, amitől az olajmaffia megerősödhetett.
Mindezekről lehetne, kell is beszélni, hiszen mégha az érintettek hallgatnak róla,
úgyis itt dolgozik bennünk, emészti a közösséget nap mint nap. A
TDP nem kíván ítélkezni, de elkerülhetetlennek tartja az olyan párbeszédet,
amelyben nem a megszokot vádakat vagdossák egymás fejéhez a politikai erők, hanem
a múltban elkövetett saját hibáikat vállalják föl a továbblépés előtt.
Az élhető Magyarország érdekében... (de erről majd holnap)