![]() | Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk | szoclib regi blog |
Tegnap a tiszta lapról beszéltem, ennek kapcsán a tisztség
alapjáról is, amely bölcsességet követel, annak fölismerését, hogy minden kimondott
szónak mindig következménye van. Manapság olyan időket élünk, amikor a következményeket
forintban, vagy jobb esetben euróban fejezik ki, pedig akármiféle pénzfajtában is
gondolkodnánk, mindenképpen leragadunk a jelen pillanat bizonyosan inflálódó értékszemléleténél.
Pedig a tetteink nyomán születik a jövő. Nem mindegy, hogy a pillanatnyi megélhetés
biztosítása közben élhető Magyarországot hagyunk hátra utódainknak, vagy letarolhatjuk
azt is, amiben még magunk is örömünket lelhetnénk. Azt hinni, hogy egy politikát
úgy lehet csak eladni, mint egy mosóport, nem más, mint a közösség bukásának elismerése
a piaci folyamatokkal szemben, a szörnyű gépezet imádata, a köztársaság nemes eszméje
helyett. Olyan politikai megoldást kell találnunk, amelyben nem a birtokolt hatalom
a megválasztottak hatalmának forrása, hanem választásra jogosultak, a nép bizalma.
Honfitársaim! Bukásra áll a nemzet - mondják ki egyre többen az ítéletet. Nekik
már csak az a kérdés, hogy ki taszította a szerencsétlenségbe hazánkat, ki az, akin
elégtételt lehet venni a fájdalomért. A fájdalmukat én is érzem, hiszen nap, mint
nap szembesülnöm kell a rettenetes magyar valósággal, de a fájdalom csak arra való,
hogy tudjuk, baj van, valamit azonnal tenni kell. Közben nehéz megőrizni az optimizmust,
ha a közöny vagy az indulat elhatalmasodását senki, semmi nem fékezi. A szabadság
megadatott, de mostanáig ezt a szabadságot csak arra használtuk, hogy kibújjunk
a kötelezettségeink alól, hogy a szabad kezünkkel visszaüssünk annak, aki a fájdalmat
okozta. De ez mind csak romboló tettek sora. Hova tűnt az alkotás szabadsága, minden
alkotói szabadságot a hatalmasokra hagynánk, ennyire nem érezzük magunkban az erőt?
Osztoznunk kell az Országházban ülők, a kormány felelősségével, mert mi választottuk
őket vezetőinkké, mi fogadtuk el tartalmatlan programjaikat, mi álltunk ki a nekünk
rokonszenvesebb politikus ostobaságai mellett. Mi csaptuk be magunkat akkor is,
amikor a zsebünket tömték a populista kábítószerrel, a szociális jogosultságok megalapozatlan
ígéreteivel. Nem csupán a tisztviselők korrupciója a baj, az csak dühítő, de a hanyatlás
megállíthatatlanul folytatódni fog, ha továbbra is megtévesztjük magunkat a jólétre
való általános jogosultsággal. Valóban, a jólétre mindenkinek joga van, tehát a
hatalom nem akadályozhatja meg senki jólétét. De ez a jog nem arra kötelezi a hatalmat,
hogy vaskézzel facsarja ki a jólét forrását, a termelőket, hanem arra, hogy segítse
elő mindannyiunk termelővé válását.
Patrióta legyen a hatalom, és ne zsarnoki. Nem terhelheti több adóval a polgárait,
mint a szomszéd országok, mert akkor az elkötelezett hazafiak viselik majd a terheket,
a többiek pedig máshol keresnek boldogulást, ott, ahol a hatalom több józansággal
bír, vagy maradnak, de becsapják a gyengülő államot. De nem válhat zsarnokká sem
a hatalom, olyanná, amely a demokrácia díszletei közt a közvéleményt manipulálva
játssza el az osztogató hálás szerepét, de a szétosztott javakat megnyomorító erővel
veszi el. Nem mondhatja meg a hatalom azt sem, hogy milyen módon válhat termelővé
valaki, de a fogyasztási adók segítségével visszafoghatja közösségre ártalmas termelési
folyamatokat vagy előnyben részesítheti a közösség számára kedvezőket. Ezt eldöntheti
a hatalom, de kicsinyes akaratát más módon nem kényszerítheti a polgáraira.
Nem akadályozhatja a hatalom a polgárait semmi olyan szabadságukban, amivel más
polgártársuknak nem ártanak. Ilyen szabadság az ármegállapítás szabadsága. Ugyanis
azzal, hogy a hatalom szabályozza az árat a termelő vagy a fogyasztó valamelyikét
kényszeríti, tehát egyikük piaci szabadságát átadja a másiknak. Az adóbevételt (amit
ugyanolyan szabályok szerint fizet minden adófizető) eloszthatja az állam, de a
szabadság újraelosztásához nincs joga.
A jólét alapján történő adófizetés megvalósítása csak akkor lehetséges, ha az adózási
szabályokat végletesen leegyszerűsítjük, így ugyanakkora ráfordítással jobb adófizetői
morált lehet elérni. A TDP politikájának központi gondolata
az igazságos adófizetés megvalósítása, erről írtam talán a legtöbbet. Másik lényeges
feladat a nyomorultak megsegítése, amely olyan közösségi kötelesség, amit azért
ruházunk az államra, mert csak így csökkenthető annak lehetősége, hogy a nyomorúság
látszatát sikerrel keltő közben dúskál javakban. Ezt a feladatát az állam csak akkor
tudja gyakorolni, ha rendelkezik minden polgáráról egy jóléti mutatóval. Ennek alapján
kell kivetni az adót, illetve megszabni a támogatás mértékét.
A haza fölvirágoztatása mégsem csak a központosított államhatalom feladata, hiszen
a valósággal szembeni azonnali reakciókat, az emberközpontú megoldásokat a kisközösségben,
önkormányzati szinten kell kitalálni, tehát olyan közigazgatási reformra van szükség,
amely a központi és a területi irányítás erőforrásainak optimális megoszlását valósítja
meg. Ennek kidolgozása az adórendszer reformja után a második legsürgetőbb feladat.
Mindezekhez azonban új szemlélet szükséges, ami a jelen politikai elitből hiányzik
vagy kényelmesebb nekik a semmittevés az elmúlt húsz év tanúbizonysága szerint.
A hátralevő hónapban azon leszek, hogy összegyűjtsem mindazokat, akik képesek
a fenti gondolatsor pártakaratként való megjelenítésére, ehhez kérem a segítségeteket:
Barátaim! Hazafiak! Nem valamilyen értelmiségi érdekképviseletre,
a jelen politikai elitnek tanácsokat osztogató vagy fölöttük kritikát gyakorló szövegelésre
van szükség, hanem arra, hogy a civil társadalomból kiváljon az az erő, egy párt,
amely nem valamilyen részérdeket emel ki és tűz a zászlajára, hanem a teljes közösség
védelmére csupaszított stabil rendszer megteremtésére törekszik. Olyan párt,
(hadd személyesítsem meg: a Tudományos Demokrácia Pártja,
röviden TDP) aki nem kíván a társadalom élcsapata lenni,
sem a nagy álmok apostola, csak a törvényes rend őre, a rászorulók gyámolítója és
válság idején a közösség gazdasági stabilitásának fő biztosítéka. Semmi több.