Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

Tegnap a tiszta lapról beszéltem, ennek kapcsán a tisztség alapjáról is, amely bölcsességet követel, annak fölismerését, hogy minden kimondott szónak mindig következménye van. Manapság olyan időket élünk, amikor a következményeket forintban, vagy jobb esetben euróban fejezik ki, pedig akármiféle pénzfajtában is gondolkodnánk, mindenképpen leragadunk a jelen pillanat bizonyosan inflálódó értékszemléleténél. Pedig a tetteink nyomán születik a jövő. Nem mindegy, hogy a pillanatnyi megélhetés biztosítása közben élhető Magyarországot hagyunk hátra utódainknak, vagy letarolhatjuk azt is, amiben még magunk is örömünket lelhetnénk. Azt hinni, hogy egy politikát úgy lehet csak eladni, mint egy mosóport, nem más, mint a közösség bukásának elismerése a piaci folyamatokkal szemben, a szörnyű gépezet imádata, a köztársaság nemes eszméje helyett. Olyan politikai megoldást kell találnunk, amelyben nem a birtokolt hatalom a megválasztottak hatalmának forrása, hanem választásra jogosultak, a nép bizalma.

Honfitársaim! Bukásra áll a nemzet - mondják ki egyre többen az ítéletet. Nekik már csak az a kérdés, hogy ki taszította a szerencsétlenségbe hazánkat, ki az, akin elégtételt lehet venni a fájdalomért. A fájdalmukat én is érzem, hiszen nap, mint nap szembesülnöm kell a rettenetes magyar valósággal, de a fájdalom csak arra való, hogy tudjuk, baj van, valamit azonnal tenni kell. Közben nehéz megőrizni az optimizmust, ha a közöny vagy az indulat elhatalmasodását senki, semmi nem fékezi. A szabadság megadatott, de mostanáig ezt a szabadságot csak arra használtuk, hogy kibújjunk a kötelezettségeink alól, hogy a szabad kezünkkel visszaüssünk annak, aki a fájdalmat okozta. De ez mind csak romboló tettek sora. Hova tűnt az alkotás szabadsága, minden alkotói szabadságot a hatalmasokra hagynánk, ennyire nem érezzük magunkban az erőt?

Osztoznunk kell az Országházban ülők, a kormány felelősségével, mert mi választottuk őket vezetőinkké, mi fogadtuk el tartalmatlan programjaikat, mi álltunk ki a nekünk rokonszenvesebb politikus ostobaságai mellett. Mi csaptuk be magunkat akkor is, amikor a zsebünket tömték a populista kábítószerrel, a szociális jogosultságok megalapozatlan ígéreteivel. Nem csupán a tisztviselők korrupciója a baj, az csak dühítő, de a hanyatlás megállíthatatlanul folytatódni fog, ha továbbra is megtévesztjük magunkat a jólétre való általános jogosultsággal. Valóban, a jólétre mindenkinek joga van, tehát a hatalom nem akadályozhatja meg senki jólétét. De ez a jog nem arra kötelezi a hatalmat, hogy vaskézzel facsarja ki a jólét forrását, a termelőket, hanem arra, hogy segítse elő mindannyiunk termelővé válását.

Patrióta legyen a hatalom, és ne zsarnoki. Nem terhelheti több adóval a polgárait, mint a szomszéd országok, mert akkor az elkötelezett hazafiak viselik majd a terheket, a többiek pedig máshol keresnek boldogulást, ott, ahol a hatalom több józansággal bír, vagy maradnak, de becsapják a gyengülő államot. De nem válhat zsarnokká sem a hatalom, olyanná, amely a demokrácia díszletei közt a közvéleményt manipulálva játssza el az osztogató hálás szerepét, de a szétosztott javakat megnyomorító erővel veszi el. Nem mondhatja meg a hatalom azt sem, hogy milyen módon válhat termelővé valaki, de a fogyasztási adók segítségével visszafoghatja közösségre ártalmas termelési folyamatokat vagy előnyben részesítheti a közösség számára kedvezőket. Ezt eldöntheti a hatalom, de kicsinyes akaratát más módon nem kényszerítheti a polgáraira.

Nem akadályozhatja a hatalom a polgárait semmi olyan szabadságukban, amivel más polgártársuknak nem ártanak. Ilyen szabadság az ármegállapítás szabadsága. Ugyanis azzal, hogy a hatalom szabályozza az árat a termelő vagy a fogyasztó valamelyikét kényszeríti, tehát egyikük piaci szabadságát átadja a másiknak. Az adóbevételt (amit ugyanolyan szabályok szerint fizet minden adófizető) eloszthatja az állam, de a szabadság újraelosztásához nincs joga.

A jólét alapján történő adófizetés megvalósítása csak akkor lehetséges, ha az adózási szabályokat végletesen leegyszerűsítjük, így ugyanakkora ráfordítással jobb adófizetői morált lehet elérni. A TDP politikájának központi gondolata az igazságos adófizetés megvalósítása, erről írtam talán a legtöbbet. Másik lényeges feladat a nyomorultak megsegítése, amely olyan közösségi kötelesség, amit azért ruházunk az államra, mert csak így csökkenthető annak lehetősége, hogy a nyomorúság látszatát sikerrel keltő közben dúskál javakban. Ezt a feladatát az állam csak akkor tudja gyakorolni, ha rendelkezik minden polgáráról egy jóléti mutatóval. Ennek alapján kell kivetni az adót, illetve megszabni a támogatás mértékét.

A haza fölvirágoztatása mégsem csak a központosított államhatalom feladata, hiszen a valósággal szembeni azonnali reakciókat, az emberközpontú megoldásokat a kisközösségben, önkormányzati szinten kell kitalálni, tehát olyan közigazgatási reformra van szükség, amely a központi és a területi irányítás erőforrásainak optimális megoszlását valósítja meg. Ennek kidolgozása az adórendszer reformja után a második legsürgetőbb feladat. Mindezekhez azonban új szemlélet szükséges, ami a jelen politikai elitből hiányzik vagy kényelmesebb nekik a semmittevés az elmúlt húsz év tanúbizonysága szerint. A hátralevő hónapban azon leszek, hogy összegyűjtsem mindazokat, akik képesek a fenti gondolatsor pártakaratként való megjelenítésére, ehhez kérem a segítségeteket:

Barátaim! Hazafiak! Nem valamilyen értelmiségi érdekképviseletre, a jelen politikai elitnek tanácsokat osztogató vagy fölöttük kritikát gyakorló szövegelésre van szükség, hanem arra, hogy a civil társadalomból kiváljon az az erő, egy párt, amely nem valamilyen részérdeket emel ki és tűz a zászlajára, hanem a teljes közösség védelmére csupaszított stabil rendszer megteremtésére törekszik. Olyan párt, (hadd személyesítsem meg: a Tudományos Demokrácia Pártja, röviden TDP) aki nem kíván a társadalom élcsapata lenni, sem a nagy álmok apostola, csak a törvényes rend őre, a rászorulók gyámolítója és válság idején a közösség gazdasági stabilitásának fő biztosítéka. Semmi több.