Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

elosztott erő
Feladatra alakuló szervezetek
2009-02-07 15:30

Alapvetően hibásnak, zavaróan leegyszerűsítőnek tartom petibatya tegnapi bejegyzését, amelyben a hierarchia apostolaként lényegében a kasztrendszer mellett áll ki. Annak elhanyagolása, hogy a tőkés rendszer éppen hogy az egyenrangú partneri viszonyokon alapul csak az egyik alapvető hiányosság lenne, azonban más probléma is akad. Az, hogy nem is vizsgálja meg az elosztott, azaz a nem alárendelt rendszerek fönnmaradási lehetőségét már logikai hiba. Hogy technikai nyelven fejezzem ki magam, petibatya csak az irányításon gondolkodik, visszahatásokon aligha. Sokan vannak ezzel így, a tekintélyelvű gondolkodók a centralizmusban látják minden rendszerek legjobbikát. A rendszerük horizontálisan fölépített hierarchiájából kifelejtik azonban azt a tényt, hogy a rendszerek egyes alkotórészei önmagukban is vannak olyan bonyolultak, mint a rendszerelmélet által alkotott egysíkú modell, és valójában az alkotórészek egy másfajta síkon zajló mikro-folyamatainak statisztikai összessége határozza meg a rendszereseményeket. Ez a valóságos meghatározottság, a tudatlanul működő fizikai, kémiai, biológiai, pszichológiai, gazdasági törvényszerűségek sora. A hatalom birtokában lehet törvényeket alkotni vagy esetlegesen kényszert alkalmazni a fentebb fölsorolt törvényszerűségek figyelmen kívül hagyásával, de ezek a törvények és beavatkozások csak annyiban érik el a céljukat, amennyiben nem mondanak ellent a törvényalkotó (és persze az alárendelt) tudatától független törvényszerűségeknek.

Azt el kell ismernem, hogy a jelenlegi helyzetben valóban valamilyen egysíkú alárendeltség jellemzi a rendszerünket, azonban ez sokkal inkább hiányosság, mint az általában vett rendszerek jellemzője. Politikai elitünk hierarchikus rendjét a legitimitás mércéje határozza meg, minden tettük ezen legitimitás növelésének van alárendelve. Nem az irányítás hatékonysága, hanem az a mércéjük, hogy milyen módon fogadtatják tetteiket el a választásra jogosultakkal. A gyakorlatban persze ennek az eredményességét felülírja globális világ nyomása, pontosabban az a tény, hogy a külső hatások sokkal inkább meghatározzák a hazai folyamatokat, mint a legerősebben legitimált politikai hatalom.

Kiindulunk tehát abból, hogy a rendszeren belül nem kötelező alá és fölérendeltségi viszony, de a rendszer elemei nem egyformák. Azonban a különbözőségükből nem akármelyikük alárendelésére irányuló erőlködés következik, hanem a megmaradásuk érdekében végzett feladatok megosztása. A megosztás kölcsönös előnyökkel jár, míg az alárendelés és az annak való ellenállás erőket köt le mindkettejük (alá- és fölérendelt) esetében. Tehát az előnyös alkuk rengetegén alapuló elosztott rendszerek sokkal inkább segítik a résztvevők megmaradási esélyeit, mint a hatalmi kényszer. A hierarchikus rendszer vesztesége az elnyomás folyamatos fenntartására irányuló erőfeszítés, az elosztott rendszerek vesztesége pedig akkor lép föl, ha a feladatmegosztás kényszer hatására jön létre. Tagadhatatlan, hogy ilyen kényszerek helyi gócokban feltűnnek újra, meg újra, de egyúttal megjelenik az ilyen hatásfok-rontó jelenségek elleni föllépés is, erre a feladatra is megszületnek a vállalkozók, akik a résztvevők tisztességének minősítését elvégzik.

A problémát minden rendszer esetében az okozza, ha valamelyik (egy, vagy több) rendszerelem aszimmetrikus kiváltságokkal rendelkezik, tehát kevésbé áll kényszer alatt, kevésbé függ a léte a rendszer másik elemétől, mint fordítva. A gazdaságban és a politikában ilyenek a monopóliumok. Az állam monopoljogával élve befolyásolja a gazdaság folyamatait, beleszól a szereplők megállapodásaiba, a hatalomhoz jutottak normáit erőlteti a teljes közösségre. Mindenképpen föllép a hierarchikus rendszerekre jellemző veszteség, ugyanis a hatalommal szembeszegülők és a hatalom közötti harc a közjó megvalósítására fordítható erőforrásokat csökkenti. Abban az esetben viszont, ha az állam nem válik maga is egyfajta monopóliummá, hanem csupán az alkuk létrejöttét támogatja, illetve a rendszerműködés zavaraira tartalékol erőforrásokat, akkor az elosztott rendszer résztvevői folyamatosan megkötik a számukra optimális alkukat. Az állam nem lehet mindenütt jelen, ilyen szándéka nevetséges, de ha mégis érvényesíti, az már diktatúra.

A TDP a fenti érvrendszer alapján az elosztott, nem hierarchikus rendszer megvalósítására törekszik. Feladatának tekinti, hogy erőforrásokat, jogi és intézményi környezetet biztosítson a konkrét megállapodások létrejöttéhez, de azok tartalmát nem határozza meg. Feladatának tekinti a termelés és fogyasztás egyensúlyának fenntartását, miközben semmilyen árat nem befolyásol, gazdaságpolitikájában a termelést terhelő adóelvonások csökkentését és a vagyont terhelő adók növelését használja. A közösségre káros, termékek termelését a fogyasztási adók növelésével csökkenti. Az össztársadalmi folyamatokhoz alkalmazkodni nem tudóknak, a különféle egyezségek kárvallottjainak biztosítja a létminimumot, de mindezt is csak kölcsön formájában, hogy a létminimumot saját erőfeszítésükkel elérők (és meghaladók) se szenvedjenek hátrányos megkülönböztetést. Adómentes sáv segítségével megvalósított progresszív egykulcsos adórendszerrel segíti a polgárosodást és a versenyképes Magyarország kialakulását.

Miféle konkrét lépésekkel? - kérdezik teljes joggal a választók. Erre majd holnap válaszolok...