Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
választási rendszer Egy kormányprogram-tervezet 6. pontjához 2009-02-14 17:30
A múlt vasárnap összefoglalt reformterv hatodik pontja
alapján ma a parlamenti és önkormányzati képviselők választási rendszeréről írok.
Az eddig közzétett szövegeimben többször említettem, hogy a nagyobb közösség döntésében
a képviselőjelölt tényleges személyisége kevésbé játszhat szerepet, sokkal fontosabb
az általa képviselt politikai elvrendszer, tehát pártok (pontosabban azok listáik)
közül való választás szolgálja inkább a közjót. Kisebb közösségek esetében a politikus
személyiségét jobban megismerhetik a választók, szükség is van a személyes kapcsolatra,
ezért önkormányzatok esetében a tisztán egyéni jelöltek közül való választást tartom
célszerűnek.
Tudom persze, hogy a jelenlegi politikai piacon az elvrendszer másodlagos, a pártok
által képviselt álláspontok helyett vezető politikusaik vonzerején múlik a győzelem.
De azt is tudom, hogy a személyiséget tudatos politikai kommunikáció segítségével
olyanra építheti föl (vagy rombolják le az ellenfélét) a kampány, amilyenre csak
szükség van a szavazóbázis növeléséhez. Azt már a tavaly májusban leírtam a
pártalapítás ellentmondásairól szövegelve, hogy a TDP
más utat kíván járni, olyan utat, ahol a személyes tekintély csak a kisközösségekben
előbbre való, tehát csak az önkormányzati választások esetében megfelelő rendszer
az egyéni jelölés.
A választási rendszereket érintő megoldási javaslataim előtt azonban muszáj a pártok
költségvetéséről szót ejtenem. Az államnak a taglétszámmal arányosan támogatni
kell minden pártot függetlenül azok választási sikerétől. Ez a támogatás egyrészt
az új pártok szerveződésének elősegítésére, másrészt a létezők költségvetésének
kordában tartására szolgál. A pártoknak minden bevételükkel és kiadásukkal
el kell számolni, ami bevételük nem dokumentált, azt az államkasszába kell befizetni.
Amely kiadásuk nem dokumentált, ugyanannyival az állami támogatás csökken, ami így
akár negatív eredményű is lehet, tehát támogatás helyett be kell fizetniük az államkasszába.
Olyan párt nem indulhat a választáson, amely a választásokig nem fizette be az így
keletkezett tartozását. Amennyiben egy párt bejelentett taglétszáma nem felel meg
a valóságnak, akkor az állami támogatást az eltérés kétszeresének arányában kell
megvonni az adott párttól. A pártok költségvetésének és tagsági nyilvántartásának
ellenőrzésére kizárólag az állami számvevőszék jogosult, de ha a párt nyilvánossá
teszi a tagsági listáját és költségvetési adatait, akkor csak jogerős bírósági ítélet
után vonható meg tőle a támogatás.
A parlamenti képviselők döntése alapján mindenkire kötelező törvények születnek,
tehát senkitől sem szabad megtagadni azt a lehetőséget, hogy a saját értékszemléletét
képviselő pártra szavazhasson. A százalékos küszöb pedig ezt lehetetlenné
teszi, hiszen még a legújabb parlamenti tervezet szerint is (199 fő, 5%-os határ)
6 mandátummal több képviseletet kapnak azok a párok, akik a határértéket túllépik.
Az arányos képviseleti rendszer akkor valósul meg, ha csak azok a pártok nem jutnak
mandátumhoz, amelyek szavazatarány kisebb, mint az egy mandátumhoz tartotó arány.
200 fős parlament esetén ez 1/200, tehát a 0.5%-ot el nem érő pártok nem jutnának
így mandátumhoz. Amennyiben a hatalom célja az, hogy a kisebb pártokat kiszorítsa
a parlamentből, akkor - az aláhúzással kiemelt mondat szerinti követelmény is betartva
- csökkentenie kell a képviselők létszámát. Az 5%-os küszöbnek a 20 főből álló parlament
felelne meg. Ez viccesen hangzik, de ha 492 millió ember képviseletéhez elegendő
az Európai Parlament 785 tagja (forrás
az EP honlapja), akkor magyar állampolgárok képviseletét arányosan 16 főre kellene
csökkenteni, ami szintúgy komolytalan. A parlamenti küszöböt meg kell szüntetni,
és természetes küszöbként az egy mandátumhoz tartozó százalékot használni. Az országgyűlés
létszámát pedig akkorára kell csökkenteni, amíg a rábízott törvényalkotói feladatokat
és a kormány felügyeletét még el tudja látni. 99 fő elegendő lenne, azaz 1%-os támogatottsággal
lehetne mandátumot szerezni.
A küszöb lecsökkenése megnöveli a jelenleg esélytelen pártok indulási kedvét, de
az sem szerencsés, ha a választáson túl sok párt indul (Magyarországon kb. 200 bejegyzett
párt van), ezért ki kell alakítani egy (a népakaraton alapuló) normatív korlátot.
A kopogtatócédulák rendszere problémás, mert a választás titkosságát kérdőjelezi
meg, hiszen a vele kapcsolatos visszaélések elkerülésére a támogatók személyét a
hatalmon levők megismerhetik és kedvükre fojthatják el csírájában a számukra veszélyes
kezdeményezéseket. Ennek venezuelai példáját említi Tokfalvi
a ma reggeli blog-bejegyzésében:
"[...] az elnök embereinek birtokába került ellenzékének 3 millió nevet tartalmazó
listája. (Aki nem hiszi, hogy ez nálunk lehetséges, járjon utána. Még rablás se
kellett hozzá, elég volt a kopicédula-rendszer)". A TDP javaslata szerint
ha egy párt jelöltként indult az előző választáson, de nem sikerült neki egyetlen
parlamenti mandátumot sem szerezni, akkor az a párt nem indulhat a soron a következő
választáson, de ez a tiltás csak egyetlen választásra korlátozódik. Ennek a szabálynak
az ismeretében csakis azok a pártok fognak indulni a választáson, amelyek a saját
közvélemény-kutatásuk szerint legalább egy mandátumra esélyesek. Ennyit
a parlamenti képviselők listás megválasztásáról. Költség szempontokkal most nem
foglalkozom, hiszen a költségvetésnek elenyésző része egy-egy választás költsége,
viszont a tövényhozás működésének stabilitását javítaná, hogy nem lehetnének átülések,
így a parlamenti frakciók nem válhatnának függetlenné a választók kinyilvánított
akaratától.
Az önkormányzati választások esetében kizárólag egyéni jelöltek állítását látom
célszerűnek. A polgármesterek független választását azért javaslom megszüntetni,
hogy ezzel a területi tagoltság okozta tartalmatlan hatalmi gócok számát csökkentsük.
Ugyanis ha a képviselők egyenlő nagyságú csoportjából kerül ki a polgármester (és
köré épül ki az önkormányzati infrastruktúra), akkor a hatalom is egyenletesen elosztott
lesz a képviselt lélekszám egyenlőségéből következően. Egy (vagy több összevont)
település lélekszámától függ a képviselőtestület tagjainak száma, tehát ha az adott
terület népsűrűsége magas (ilyen a főváros) vagy a régiók esetében a képviselőtestületek
polgármesterei választják meg maguk közül a régiós főpolgármestert, akkor a megválasztottak
lesznek a nagyobb közigazgatási egység (régió vagy a főváros) képviselői. A
(fő)polgármesterek megválasztása (és lemondatása) a miniszterelnök választási (és
lemondatási) szabályaihoz hasonló módon történik. A képviselők tehát az adott önkormányzat
ügyeiben ugyanúgy felügyelik a (fő)polgármestert, mint a parlamenti képviselők a
kormányt.
A központi törvényhozó hatalmat jelentő országgyűlés magasabb jogalkotó erővel bír,
mint az önkormányzatok, illetve az állam ellenőrző intézményein keresztül felügyeli
önkormányzati döntések jogszerűségét. Mindezek miatt elfogadhatatlannak tartom,
hogy egy országgyűlési képviselő egyben önkormányzati képviselő is legyen, mert
ezzel a jogalkotás két szintje, valamint a helyi döntéseket hozó és azok törvényességi
kereteit meghatározó, ellenőrző szerepkör keveredne össze.
De ez már a holnapi témához tartozik...
[Update - 2009.02.15 12:00]
Tokfalvi barátom lentebbi megjegyzése szerint
a választáson esélytelenül indulók visszatartására bármiféle tiltó korlátozásnál
jobb megoldás a kötelező letét fizetése a jelöltként való nyilvántartásba vételhez.
Meggyőzött, tehát a fentebb említett jelöltállítást tiltó korlátozást már nem tartom
megfelelőnek. A megoldás az, ha a mandátumot nem szerző pártok (vagy egyéni
jelöltek) elvesztik a letett összeget, tehát az összeg nagysága elegendő visszatartó
erő lesz az esélytelenül indulók számára, ahogy ezt már a Political
Capital jó másfél éve
javasolta.
Tokfalvi másik megjegyzése szerint a pártok állami támogatása
szükségtelen, mert "[...] a köztudottan erkölcstelen pártfinanszírozási rendszer
is azt az állapotot tükrözi, illetve annak a helyességét szuggerálja, amikor senkinek
sem volt pénze az államtól függetlenül [...] nyílt üzleti/alapítványi támogatás
egyfelől tisztára mosná a finanszírozást, [...] másfelől oldaná
a pártrendszer merevségét, ugyanis így lehetne nemnyerőket, pártmasztodonokat, hanem
ígéretes "kezdőket" is támogatni, harmadszor pedig megszüntetné
[...], hogy minél nagyobb egy parlamenti párt, annál jobban ki vannak szolgálatva
az üzletemberek a párt kegyének, és minél kisebb, annál jobban ki van szolgáltatva
a párt az üzletemberek kegyének. (Korrupció ez is, az is.)"
Valóban, a jelenlegi
párttörvény5. §-a által meghatározott pártfinanszírozás szerintem
is erkölcstelen. Azonban olyan pártok is létezhetnek, akiknek a "nyílt üzleti/alapítványi
támogatás" révén nem jutna egy garas sem, pedig valószínű, hogy lenne szavazóbázisuk
(éppenséggel a legszegényebbek). Ezért a létminimum alatt élők támogatásához hasonló
párttámogatásra is szükség van, de van egy másik érv is, amit egy párt társadalmi
beágyazottságának szokás nevezni. Az a párt képes a politikájával nemcsak alakítani
(Fidesz), hanem képviselni is a közakaratot, amelynek tagsága nem a néhány száz,
legföljebb ezer fős elit (SZDSZ), hanem a a párttagok nagyobb csoportja segíti a
társadalmi folyamatokkal való szoros kapcsolatot. Az államnak tehát a taglétszámmal
(degresszív tényezővel) arányosan forrásokat kell biztosítani, függetlenül attól, hogy a párt
mandátumot szerzett-e. A TDP által megfogalmazott cél egyértelműen a pártok
megalakulásának, a társadalmi beágyazottság növelésének támogatása.
Természetesen ez a támogatás csak a pártműködés létminimumát fedezné, nem úgy, mint
ma a parlamenti pártok esetében.