Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

választási rendszer
Egy kormányprogram-tervezet 6. pontjához
2009-02-14 17:30

A múlt vasárnap összefoglalt reformterv hatodik pontja alapján ma a parlamenti és önkormányzati képviselők választási rendszeréről írok. Az eddig közzétett szövegeimben többször említettem, hogy a nagyobb közösség döntésében a képviselőjelölt tényleges személyisége kevésbé játszhat szerepet, sokkal fontosabb az általa képviselt politikai elvrendszer, tehát pártok (pontosabban azok listáik) közül való választás szolgálja inkább a közjót. Kisebb közösségek esetében a politikus személyiségét jobban megismerhetik a választók, szükség is van a személyes kapcsolatra, ezért önkormányzatok esetében a tisztán egyéni jelöltek közül való választást tartom célszerűnek.

Tudom persze, hogy a jelenlegi politikai piacon az elvrendszer másodlagos, a pártok által képviselt álláspontok helyett vezető politikusaik vonzerején múlik a győzelem. De azt is tudom, hogy a személyiséget tudatos politikai kommunikáció segítségével olyanra építheti föl (vagy rombolják le az ellenfélét) a kampány, amilyenre csak szükség van a szavazóbázis növeléséhez. Azt már a tavaly májusban leírtam a pártalapítás ellentmondásairól szövegelve, hogy a TDP más utat kíván járni, olyan utat, ahol a személyes tekintély csak a kisközösségekben előbbre való, tehát csak az önkormányzati választások esetében megfelelő rendszer az egyéni jelölés.

A választási rendszereket érintő megoldási javaslataim előtt azonban muszáj a pártok költségvetéséről szót ejtenem. Az államnak a taglétszámmal arányosan támogatni kell minden pártot függetlenül azok választási sikerétől. Ez a támogatás egyrészt az új pártok szerveződésének elősegítésére, másrészt a létezők költségvetésének kordában tartására szolgál. A pártoknak minden bevételükkel és kiadásukkal el kell számolni, ami bevételük nem dokumentált, azt az államkasszába kell befizetni. Amely kiadásuk nem dokumentált, ugyanannyival az állami támogatás csökken, ami így akár negatív eredményű is lehet, tehát támogatás helyett be kell fizetniük az államkasszába. Olyan párt nem indulhat a választáson, amely a választásokig nem fizette be az így keletkezett tartozását. Amennyiben egy párt bejelentett taglétszáma nem felel meg a valóságnak, akkor az állami támogatást az eltérés kétszeresének arányában kell megvonni az adott párttól. A pártok költségvetésének és tagsági nyilvántartásának ellenőrzésére kizárólag az állami számvevőszék jogosult, de ha a párt nyilvánossá teszi a tagsági listáját és költségvetési adatait, akkor csak jogerős bírósági ítélet után vonható meg tőle a támogatás.

A parlamenti képviselők döntése alapján mindenkire kötelező törvények születnek, tehát senkitől sem szabad megtagadni azt a lehetőséget, hogy a saját értékszemléletét képviselő pártra szavazhasson. A százalékos küszöb pedig ezt lehetetlenné teszi, hiszen még a legújabb parlamenti tervezet szerint is (199 fő, 5%-os határ) 6 mandátummal több képviseletet kapnak azok a párok, akik a határértéket túllépik. Az arányos képviseleti rendszer akkor valósul meg, ha csak azok a pártok nem jutnak mandátumhoz, amelyek szavazatarány kisebb, mint az egy mandátumhoz tartotó arány. 200 fős parlament esetén ez 1/200, tehát a 0.5%-ot el nem érő pártok nem jutnának így mandátumhoz. Amennyiben a hatalom célja az, hogy a kisebb pártokat kiszorítsa a parlamentből, akkor - az aláhúzással kiemelt mondat szerinti követelmény is betartva - csökkentenie kell a képviselők létszámát. Az 5%-os küszöbnek a 20 főből álló parlament felelne meg. Ez viccesen hangzik, de ha 492 millió ember képviseletéhez elegendő az Európai Parlament 785 tagja (forrás az EP honlapja), akkor magyar állampolgárok képviseletét arányosan 16 főre kellene csökkenteni, ami szintúgy komolytalan. A parlamenti küszöböt meg kell szüntetni, és természetes küszöbként az egy mandátumhoz tartozó százalékot használni. Az országgyűlés létszámát pedig akkorára kell csökkenteni, amíg a rábízott törvényalkotói feladatokat és a kormány felügyeletét még el tudja látni. 99 fő elegendő lenne, azaz 1%-os támogatottsággal lehetne mandátumot szerezni.

A küszöb lecsökkenése megnöveli a jelenleg esélytelen pártok indulási kedvét, de az sem szerencsés, ha a választáson túl sok párt indul (Magyarországon kb. 200 bejegyzett párt van), ezért ki kell alakítani egy (a népakaraton alapuló) normatív korlátot. A kopogtatócédulák rendszere problémás, mert a választás titkosságát kérdőjelezi meg, hiszen a vele kapcsolatos visszaélések elkerülésére a támogatók személyét a hatalmon levők megismerhetik és kedvükre fojthatják el csírájában a számukra veszélyes kezdeményezéseket. Ennek venezuelai példáját említi Tokfalvi a ma reggeli blog-bejegyzésében: "[...] az elnök embereinek birtokába került ellenzékének 3 millió nevet tartalmazó listája. (Aki nem hiszi, hogy ez nálunk lehetséges, járjon utána. Még rablás se kellett hozzá, elég volt a kopicédula-rendszer)". A TDP javaslata szerint ha egy párt jelöltként indult az előző választáson, de nem sikerült neki egyetlen parlamenti mandátumot sem szerezni, akkor az a párt nem indulhat a soron a következő választáson, de ez a tiltás csak egyetlen választásra korlátozódik. Ennek a szabálynak az ismeretében csakis azok a pártok fognak indulni a választáson, amelyek a saját közvélemény-kutatásuk szerint legalább egy mandátumra esélyesek. Ennyit a parlamenti képviselők listás megválasztásáról. Költség szempontokkal most nem foglalkozom, hiszen a költségvetésnek elenyésző része egy-egy választás költsége, viszont a tövényhozás működésének stabilitását javítaná, hogy nem lehetnének átülések, így a parlamenti frakciók nem válhatnának függetlenné a választók kinyilvánított akaratától.

Az önkormányzati választások esetében kizárólag egyéni jelöltek állítását látom célszerűnek. A polgármesterek független választását azért javaslom megszüntetni, hogy ezzel a területi tagoltság okozta tartalmatlan hatalmi gócok számát csökkentsük. Ugyanis ha a képviselők egyenlő nagyságú csoportjából kerül ki a polgármester (és köré épül ki az önkormányzati infrastruktúra), akkor a hatalom is egyenletesen elosztott lesz a képviselt lélekszám egyenlőségéből következően. Egy (vagy több összevont) település lélekszámától függ a képviselőtestület tagjainak száma, tehát ha az adott terület népsűrűsége magas (ilyen a főváros) vagy a régiók esetében a képviselőtestületek polgármesterei választják meg maguk közül a régiós főpolgármestert, akkor a megválasztottak lesznek a nagyobb közigazgatási egység (régió vagy a főváros) képviselői. A (fő)polgármesterek megválasztása (és lemondatása) a miniszterelnök választási (és lemondatási) szabályaihoz hasonló módon történik. A képviselők tehát az adott önkormányzat ügyeiben ugyanúgy felügyelik a (fő)polgármestert, mint a parlamenti képviselők a kormányt.

A központi törvényhozó hatalmat jelentő országgyűlés magasabb jogalkotó erővel bír, mint az önkormányzatok, illetve az állam ellenőrző intézményein keresztül felügyeli önkormányzati döntések jogszerűségét. Mindezek miatt elfogadhatatlannak tartom, hogy egy országgyűlési képviselő egyben önkormányzati képviselő is legyen, mert ezzel a jogalkotás két szintje, valamint a helyi döntéseket hozó és azok törvényességi kereteit meghatározó, ellenőrző szerepkör keveredne össze.

De ez már a holnapi témához tartozik...


[Update - 2009.02.15 12:00]

Tokfalvi barátom lentebbi megjegyzése szerint a választáson esélytelenül indulók visszatartására bármiféle tiltó korlátozásnál jobb megoldás a kötelező letét fizetése a jelöltként való nyilvántartásba vételhez. Meggyőzött, tehát a fentebb említett jelöltállítást tiltó korlátozást már nem tartom megfelelőnek. A megoldás az, ha a mandátumot nem szerző pártok (vagy egyéni jelöltek) elvesztik a letett összeget, tehát az összeg nagysága elegendő visszatartó erő lesz az esélytelenül indulók számára, ahogy ezt már a Political Capital jó másfél éve javasolta.

Tokfalvi másik megjegyzése szerint a pártok állami támogatása szükségtelen, mert "[...] a köztudottan erkölcstelen pártfinanszírozási rendszer is azt az állapotot tükrözi, illetve annak a helyességét szuggerálja, amikor senkinek sem volt pénze az államtól függetlenül [...] nyílt üzleti/alapítványi támogatás egyfelől tisztára mosná a finanszírozást, [...] másfelől oldaná a pártrendszer merevségét, ugyanis így lehetne nemnyerőket, pártmasztodonokat, hanem ígéretes "kezdőket" is támogatni, harmadszor pedig megszüntetné [...], hogy minél nagyobb egy parlamenti párt, annál jobban ki vannak szolgálatva az üzletemberek a párt kegyének, és minél kisebb, annál jobban ki van szolgáltatva a párt az üzletemberek kegyének. (Korrupció ez is, az is.)"

Valóban, a jelenlegi párttörvény 5. §-a által meghatározott pártfinanszírozás szerintem is erkölcstelen. Azonban olyan pártok is létezhetnek, akiknek a "nyílt üzleti/alapítványi támogatás" révén nem jutna egy garas sem, pedig valószínű, hogy lenne szavazóbázisuk (éppenséggel a legszegényebbek). Ezért a létminimum alatt élők támogatásához hasonló párttámogatásra is szükség van, de van egy másik érv is, amit egy párt társadalmi beágyazottságának szokás nevezni. Az a párt képes a politikájával nemcsak alakítani (Fidesz), hanem képviselni is a közakaratot, amelynek tagsága nem a néhány száz, legföljebb ezer fős elit (SZDSZ), hanem a a párttagok nagyobb csoportja segíti a társadalmi folyamatokkal való szoros kapcsolatot. Az államnak tehát a taglétszámmal (degresszív tényezővel) arányosan forrásokat kell biztosítani, függetlenül attól, hogy a párt mandátumot szerzett-e. A TDP által megfogalmazott cél egyértelműen a pártok megalakulásának, a társadalmi beágyazottság növelésének támogatása. Természetesen ez a támogatás csak a pártműködés létminimumát fedezné, nem úgy, mint ma a parlamenti pártok esetében.