![]() | Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk | szoclib regi blog |
Tegnap írtam az Ökopolitikai Műhely Alapítvány
kiadványának, az
LMP terveinek egyik hibájáról, arról, hogy a közvetlen demokrácia és a képviseleti
demokrácia összekeverése miért nehezíti meg a valóban új politikai légkör kialakítását.
De a cselekvést bénító vagy antidemokratikus döntési mechanizmusok kialakításán
kívül még több olyan elképzelés is akad tervezetben, ami az elmúlt évek hibás politikájának
folytatása. Leginkább a megalapozatlan vagy elhallgatott megalapozottságú ígéretekre
gondolok, ennek bírálatát tartalmazza a mai eszmefuttatásom.
(Mielőtt azonban a kiadvány tartalmi hiányosságaival foglalkoznék, szeretnék néhány
formai megjegyzést is tenni. Egyszerűen és gyorsan kijavítható szerkesztési problémákról
van szó, amelyek a gondolat terjesztését, befogadását megnehezítik. A dokumentumban
pazarlóan sok a kép, viszont a betűk túl aprók, ami kinyomtatva nehezen olvasható.
Ezért célszerű lenne többféle formában is letölthetővé tenni a programtervezetet,
a fölösleges papírfogyasztást elkerülendő. A dokumentumon belüli és külső hivatkozások
esetében jobb lenne, ha azok egyszerű rákattintással megjeleníthetők lennének, hogy
a ráfordított idő alatt meggyőzően bemutassa az összefüggéseket. Elengedhetetlennek
tartom a dokumentum dátumozását, föltéve, hogy a megvitatása nyomán újabb változatok
is napvilágot látnak majd.)
A mai szövegemnek azért adtam a támogatósdi címet, hogy utaljak a támogatások
ósdi populista rendszerére, amit atyáskodó módon folytatni tervez az LMP, a saját
nevének is ellentmondva. Az igazságosság szerepel az alapalvei között, de a kategorikus
tiltás sem az igazságosságot, hanem a tiltó szó megkerülését váltja ki. A káros
mellékhatásokkal is járó folyamatokkal szemben akkor védekezik arányosan egy közösség,
ha a védekezés költségeivel terheli a károkozót. A társadalom közösségi ösztöneinek
kioltásához vezet, ha az önfenntartás ösztönét áruként kezelve az állam fizet ezért
az alapvető hajlandóságért. A kisközösségeken belül lehetséges (és
kell is) az egyének ösztönzése, de amennyiben ezek a központi hatalom által uniformizáltakká
válnak, akkor hasznosabb lesz a szabványnak megfelelni (vagy azt mímelni), de ennek
már az ösztönös közösségalkotáshoz semmi köze sincs. Az élet lényege, hogy rengeteg
jó út van, ami ugyanahhoz a célhoz vezet és kevés választásunkról tudható bizonysággal,
hogy káros mellékhatásai is vannak (kivéve persze az előítéletes gondolkodást, amely
mindenben bizonyos). Aki a rossz úton jár és kárt okoz, az adjon elégtételt a közösségnek
a kármentésre. Az idők során még az is kiderülhet, hogy a közösség követett
tévhitet, tehát az igazságosság és a visszafordíthatóság elve is érvényesül. Amennyiben
azonban a hatalom a törvény erejével (esetleg alkotmányozó erővel) támogat, vagy
tilt meg formákat, akkor ezzel a diszkriminációval teszi lehetetlenné az optimális
út megtalálását. Emiatt kell előnyben részesíteni a terheléses szabályozást a támogatással
való szabályozással szemben.
Mégis túlteng a szövegben a központi támogatások sora, de közben annak gazdasági
fedezetéről kevés szó esik. Utal ugyan a szöveg arra, hogy a támogatásokat a rászorultak
számára célzottak, de hallgat a célzás módjáról és annak adórendszerbeli ellentételezéséről.
Az ígérethalmazzal kapcsolatban az a legnagyobb probléma, hogy az egyes ígéretekhez
szükséges forrás mértéke és adóvonzata nincs részletezve. A fedezet hiánya miatt
teljesíthetetlen populizmusról beszélhetünk, ami éppenséggel a jelenlegi politika
folytatása lenne. Az ígéretek beváltásával együtt járó terhek részletezése a
programban ugyanolyan fontos elem, mint a célok felsorolása, mert a be nem váltott
ígéretek vagy a tételesen nem jelzett terhek csak mélyíteni fogják a politikával
szembeni bizalmi válságot - ahelyett, hogy véget vetnének annak. A
tavaly márciusi népszavazás intő példa arra, hogy a lazán fölépített kormányprogram
pontatlan részleteinek megsemmisítésében partner az Alkotmánybíróság.
De miért ne lennének teljesíthetők az ígéretek? Az 1.számú melléklet szerint,
az adóengedmények 15%-át kívánja fedezni az aktív munkaerő-piaci eszközök jobb célzásából,
azaz csökkenteni fogja a támogatásukra fordított összkeretet, miközben az ilyen
eszközökre fordítandó beruházások szép számmal szerepelnek az ígéretekben,
de a forrásokról csak egy rövid félmondat szól: "Erre a feladatra uniós források
is rendelkezésre állnak, így nem újabb pénzekre, hanem jobb szabályozásra, valamint
az eredményesség folyamatos ösztönzésére és ellenőrzésére van szükség".
Véleményem szerint ezzel csak felületességben múlja felül a jelenlegi kormány által
bejelentett munkaerő-piaci intézkedéscsomagot.
A dokumentum ugyan említi az általános vagyonadó bevezetését, de elvi megalapozottság
nélkül és csakis az ingatlanokra korlátozva. Így nem merül fel annak lehetősége
sem, hogy a vagyonadót a jövedelemadóval közös rendszerben szükséges vizsgálni
a terhek és a szociális támogatás igazságosságának biztosítására. Semmi
utalás nem történik arra, hogy csak azokat a vagyonokat kell megadóztatni, amelyek
hasznosításából származó jövedelem után nem fizetnek adót.
Kevés szó esik a dokumentumban az ÁFA emelésről, mindössze annyi, hogy "szükség
esetén az áfa kisebb emelésével teremtünk fedezetet". Eszerint a fogyasztási
adó a jövedelemadó-engedmények 67%-ának fedezésére szolgálna mindössze, pedig éppen
hogy a fogyasztási adóterheléssel lehetne a környezetre káros termékeket visszaszorítani,
nem pedig az állami támogatások ellenőrző apparátust gyarapító sokaságán keresztül.
De a bürokratikus zöld politika bírálata már a holnapi szövegem témája lesz.