Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

Tegnap írtam az Ökopolitikai Műhely Alapítvány kiadványának, az LMP terveinek egyik hibájáról, arról, hogy a közvetlen demokrácia és a képviseleti demokrácia összekeverése miért nehezíti meg a valóban új politikai légkör kialakítását. De a cselekvést bénító vagy antidemokratikus döntési mechanizmusok kialakításán kívül még több olyan elképzelés is akad tervezetben, ami az elmúlt évek hibás politikájának folytatása. Leginkább a megalapozatlan vagy elhallgatott megalapozottságú ígéretekre gondolok, ennek bírálatát tartalmazza a mai eszmefuttatásom.

(Mielőtt azonban a kiadvány tartalmi hiányosságaival foglalkoznék, szeretnék néhány formai megjegyzést is tenni. Egyszerűen és gyorsan kijavítható szerkesztési problémákról van szó, amelyek a gondolat terjesztését, befogadását megnehezítik. A dokumentumban pazarlóan sok a kép, viszont a betűk túl aprók, ami kinyomtatva nehezen olvasható. Ezért célszerű lenne többféle formában is letölthetővé tenni a programtervezetet, a fölösleges papírfogyasztást elkerülendő. A dokumentumon belüli és külső hivatkozások esetében jobb lenne, ha azok egyszerű rákattintással megjeleníthetők lennének, hogy a ráfordított idő alatt meggyőzően bemutassa az összefüggéseket. Elengedhetetlennek tartom a dokumentum dátumozását, föltéve, hogy a megvitatása nyomán újabb változatok is napvilágot látnak majd.)

A mai szövegemnek azért adtam a támogatósdi címet, hogy utaljak a támogatások ósdi populista rendszerére, amit atyáskodó módon folytatni tervez az LMP, a saját nevének is ellentmondva. Az igazságosság szerepel az alapalvei között, de a kategorikus tiltás sem az igazságosságot, hanem a tiltó szó megkerülését váltja ki. A káros mellékhatásokkal is járó folyamatokkal szemben akkor védekezik arányosan egy közösség, ha a védekezés költségeivel terheli a károkozót. A társadalom közösségi ösztöneinek kioltásához vezet, ha az önfenntartás ösztönét áruként kezelve az állam fizet ezért az alapvető hajlandóságért. A kisközösségeken belül lehetséges (és kell is) az egyének ösztönzése, de amennyiben ezek a központi hatalom által uniformizáltakká válnak, akkor hasznosabb lesz a szabványnak megfelelni (vagy azt mímelni), de ennek már az ösztönös közösségalkotáshoz semmi köze sincs. Az élet lényege, hogy rengeteg jó út van, ami ugyanahhoz a célhoz vezet és kevés választásunkról tudható bizonysággal, hogy káros mellékhatásai is vannak (kivéve persze az előítéletes gondolkodást, amely mindenben bizonyos). Aki a rossz úton jár és kárt okoz, az adjon elégtételt a közösségnek a kármentésre. Az idők során még az is kiderülhet, hogy a közösség követett tévhitet, tehát az igazságosság és a visszafordíthatóság elve is érvényesül. Amennyiben azonban a hatalom a törvény erejével (esetleg alkotmányozó erővel) támogat, vagy tilt meg formákat, akkor ezzel a diszkriminációval teszi lehetetlenné az optimális út megtalálását. Emiatt kell előnyben részesíteni a terheléses szabályozást a támogatással való szabályozással szemben.

Mégis túlteng a szövegben a központi támogatások sora, de közben annak gazdasági fedezetéről kevés szó esik. Utal ugyan a szöveg arra, hogy a támogatásokat a rászorultak számára célzottak, de hallgat a célzás módjáról és annak adórendszerbeli ellentételezéséről. Az ígérethalmazzal kapcsolatban az a legnagyobb probléma, hogy az egyes ígéretekhez szükséges forrás mértéke és adóvonzata nincs részletezve. A fedezet hiánya miatt teljesíthetetlen populizmusról beszélhetünk, ami éppenséggel a jelenlegi politika folytatása lenne. Az ígéretek beváltásával együtt járó terhek részletezése a programban ugyanolyan fontos elem, mint a célok felsorolása, mert a be nem váltott ígéretek vagy a tételesen nem jelzett terhek csak mélyíteni fogják a politikával szembeni bizalmi válságot - ahelyett, hogy véget vetnének annak. A tavaly márciusi népszavazás intő példa arra, hogy a lazán fölépített kormányprogram pontatlan részleteinek megsemmisítésében partner az Alkotmánybíróság.

De miért ne lennének teljesíthetők az ígéretek? Az 1.számú melléklet szerint, az adóengedmények 15%-át kívánja fedezni az aktív munkaerő-piaci eszközök jobb célzásából, azaz csökkenteni fogja a támogatásukra fordított összkeretet, miközben az ilyen eszközökre fordítandó beruházások szép számmal szerepelnek az ígéretekben, de a forrásokról csak egy rövid félmondat szól: "Erre a feladatra uniós források is rendelkezésre állnak, így nem újabb pénzekre, hanem jobb szabályozásra, valamint az eredményesség folyamatos ösztönzésére és ellenőrzésére van szükség". Véleményem szerint ezzel csak felületességben múlja felül a jelenlegi kormány által bejelentett munkaerő-piaci intézkedéscsomagot.

A dokumentum ugyan említi az általános vagyonadó bevezetését, de elvi megalapozottság nélkül és csakis az ingatlanokra korlátozva. Így nem merül fel annak lehetősége sem, hogy a vagyonadót a jövedelemadóval közös rendszerben szükséges vizsgálni a terhek és a szociális támogatás igazságosságának biztosítására. Semmi utalás nem történik arra, hogy csak azokat a vagyonokat kell megadóztatni, amelyek hasznosításából származó jövedelem után nem fizetnek adót.

Kevés szó esik a dokumentumban az ÁFA emelésről, mindössze annyi, hogy "szükség esetén az áfa kisebb emelésével teremtünk fedezetet". Eszerint a fogyasztási adó a jövedelemadó-engedmények 67%-ának fedezésére szolgálna mindössze, pedig éppen hogy a fogyasztási adóterheléssel lehetne a környezetre káros termékeket visszaszorítani, nem pedig az állami támogatások ellenőrző apparátust gyarapító sokaságán keresztül.

De a bürokratikus zöld politika bírálata már a holnapi szövegem témája lesz.