Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
Majdnem egy éve írtam a válságkormány
alcímű szöveget, akkor azzal a lehetőséggel fejeztem be, hogy Mario (azaz Gyurcsány
Ferenc) megszégyenülten visszakulloghat a helyére. Szerencsére nem így
lesz, a megszégyenült ember fölébredt hipnotikus álmából, hogy fölszabadultan megtegye
végre, amit a helyzet kíván. Orbán Viktor mutatványának vége, összes trükkjét bemutatta,
a kalapból elő(re)húzott választások hírére a tiszteletjeggyel első sorba ültetett
politológus is unottan ásít, mindenki Mariora figyel.
Ismét a totális politikától tartózkodó pártok kezében
a döntés lehetősége, a Fidesz egyetlen lehetősége a visszatérésre az, ha eddig titkolt
programját, a tétet nyilvánosságra hozza. Igaz ugyan,
hogy ezzel rögtön elveszíti a szavazótáborának egy részét, de ha nem így tesz, akkor
a tábora az elkövetkező egy évben fog lassan, de biztosan lemorzsolódni, amiből
még nehezebben lehet kitörni 2010-ben. A semmitmondó politika ugyanis csak egy
bénult partner esetén lehet sikeres. Az MSZP az őszödi beszéd után kiszabadult a
2002-2006 közötti nemzetrontó kormányzás (dosztojevszkiji értelemben
vett) bűnhődéséből, de az igazi megkönnyebbülést az elkövetkező
időben fogja megélni. Igaz ugyan, hogy a válság elleni küzdelem további politikai
veszteségekkel fenyeget, de a tegnapi MSZP kongresszuson eloszlott az őszödi
beszéd nyomása is - nem véletlen, hogy a küldöttek állva tapsoltak.
Persze a párt képviselőinek tehetetlen tömege és ideológiai ballasztja továbbra
is akadályozni fogja a gyors változásokat, de ez már nem Orbán Viktor forgatókönyve
szerinti akadály.
Sokakat emlékeztet az MSZP, SZDSZ és az MDF elvi koalíciója (mindhárman szakértői
kormányt akarnak az előrehozott választások helyett) az Olaszországban létrejött
Olajág pártszövetségre, bár lényeges különbség, hogy ott az ellenzéki pártok alkottak
koalíciót (ilyen alakulhatott volna a száznapos program idején nálunk, ha a Fidesz
nem az, ami) a kormánypárt ellen. Azonban a különbség csak akkor tűnik lényegesnek,
ha elhisszük, hogy az ellenzék (a hatalomnélküliség alapján) egységes. Ezzel szemben
a valóságos ellenzéki pártok a parlamentben is elsősorban a szavazóik érdekeit fogják
képviselni, tehát állhatnak közelebb is a kormányhoz, mint egy másik ellenzékben
levő párthoz. A szavazók érdeke sem egyezik meg a pillanatnyi hangulatból fakadó
akaratukkal, ezért van képviseleti demokrácia. A politika évszázados fejlődése ugyanis
nem csupán a tömegbefolyásolás különféle módszereinek tökéletesítését jelenti (ahogy
ezt Orbán és Berlusconi hiszi), hanem a hosszabb távú következmények felismerését
is. A populizmus távlati következménye a politikai elit hitelvesztése, egyenes
út a diktatúra felé. Ezt fölismerve, Berlusconi populizmusa ellen szövetkeztek az
Olajág tagjai és ugyanezen okból, Orbán egypártrendszere ellen van születőben a
normális demokráciáért szerveződő együttműködés.
Ez az együttműködés azonban csak akkor lesz hatékony, ha a pártoktól független miniszterekből
álló szakértői kormány alakul, hiszen senki nem gondolhatja komolyan, hogy a parlamenti
küszöb hatásával fenyegetett kispártok bármelyike is beterelhető egy nagypárti akolba.
Blogennel vitatkozva írtam már arról, hogy a küszübhatás
miképpen morzsolja föl a kormányban szerepet vállaló kispárt szavazótáborát. A szövetség
tehát nem jelenthet koalíciót, csak egy válságkezelő szakértői kormány támogatását.
A 2010-es választásokra készülve a kormányzást csak felügyelő, a szakértői kormány
törvényjavaslatait legitimáló pártszövetség tagjai szétválnak, hogy mindegyik megméresse
a választásokon a saját részletes programját, amivel a következő kormány politikáját
meghatározza.
A Tudományos Demokrácia Pártjaalapállása,
programja is finomodhat addig, finomodnia kell még,
de ez nem maradhat már az én magánötletelésem. Mielőbb meg kell alapítani az új
pártot, amelyet nem terhel, nem hoz hátrányos helyzetbe a következő választáson
az elmúlt évek hibás politikájának a terhe!