Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

nemSZP
Egy Szocialista Párt másképp kormányzott volna
2009-04-10 16:15

Az elmúlt napokban a szociális viszonyokat jellemző mutatók egyikéről, a Gini együtthatóról írtam pár bejegyzést, előtte bemutattam a különféle politikai alapállások (szocialista, konzervatív, liberális) adóelveit a TDP által javasolt egyszerűsített jövedelemadó-tényezők (szociális létminimum, adómentes sáv, jövedelemadó kulcs) különféle értékeivel jellemezve. Ma a Magyar Szocialista Párt politikáját bírálom, persze egyáltalán nem a mostani megszorításokra való szűkös hajlandóságát, hiszen véleményem szerint az MSZP csak a 2006-os megszorítások kezdete óta közelít a szocialista politizáláshoz, előtte a jobboldali szociális demagógia Orbán Viktor által sugallt útját járta a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány is. A bírálatom természetesen a Fidesz 2000-től követett politikájára is érvényes, hiszen kibic ellenzékként sosem azt kifogásolták az MSZP döntéseiben, hogy mennyire elvtelen, hanem azt, hogy nem eléggé szétterítettek a szociális juttatások. Az ilyen mindenkinek egyenlően juttató szociális elosztást viszont jóléti kommunisztikus elosztásnak hívják, s a klasszikus szocialista szolidaritáselvhez nem sok köze van, kapitalista viszonyok között pedig a hatás kifejezetten polarizáló, tehát a jobboldali jóléti politika jellemzője lehet.

Az MSZP volt hatalmon a rendszerváltás óta eltelt időszak nagyobb (11/19-ed) részében, de a politikája csak külsőségekben, szavakban hordozta a szocialista jellemvonásokat, a gyakorlatban nem, mélypont a 2003-as év a legnagyobb egyenlőtlenség éve. Hosszan sorolhatók a NEM szocialista pártra jellemző lépések. Elmulasztották vagyoni kataszter kialakítását, ezért a fejlettebb országokban kivetett vagyonadó máig sem lehetséges. Megtartották az értékviszonyokat meghamisító ártámogatásokat, ami kifejezetten a magas jövedelműeknek és a pazarlóknak kedvez. A kisnyugdíjasok nyomorult helyzetére hivatkozva a teljes nyugdíjtömeget emelték a gazdaság teherbírását meghaladó mértékben, ami az adósávok szinten tartása miatt elsősorban az alacsony jövedelmű adózókra nehezedett. A szociálpolitikai támogatást és a családi pótlékot nem tették függővé a jövedelemtől, tehát nem csak a szükséget szenvedőkön segítettek, hanem szétkenték a társadalomban az adóbevételeket, ezért pazarlóvá vált a rendszer. A rendszerváltás előtti időkhöz képest a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmű decilisbe tartozók száma nőtt, tehát a társadalom polarizálódott, ahelyett hogy a szociális szolgáltatásokat fenntartani képes (és hajlandó!) középosztály erősödött volna (ajánlott irodalom: Jövedelemeloszlás 1987 és 2005 között).

Azt hinnénk első látásra, hogy az egypártrendszer (a szocializmusnak nevezett állam-monopolkapitalizmus) idején működő szociális újraelosztás, amely az olcsóság vagy éppen az ingyenesség érzetét keltette, a szabad kapitalista állapotok közt is működőképes, de sajnos nem így van. Piaci viszonyok közt ugyanis a hatalom csak látszólag uralja az árképzést (mert nincs monopolhelyzetben), tehát az állami beavatkozások hatására a piaci feszültségek és folyamatok búvópatakként a feketegazdaságba mennek át, majd ott és akkor törnek vissza a nemzetgazdaságba, amikor és ahol már kontrollálhatatlanok, s így a legtöbb hasznot szívják el a társadalom jogkövető részétől. Ilyen kudarcos beavatkozás volt a fűtőolaj szociális okokból való árcsökkentése, a kudarcot pedig az olajszőkítés tette nyilvánvalóvá. Kudarcos beavatkozás volt a korkedvezményes nyugdíj bevezetése a szociális feszültségek csökkentésére, aminek következményeként a munkaképes nyugdíjasok feketén elégítik ki a munkaerő keresletet, ezzel munkaképes korú társaikat kiszorítják a munkaerő piacról, miközben az adóbevétel elmarad. Ez közvetlenül is szociális feszültséget szül, de az adóbevételek csökkenését látva nyilvánvaló a kudarc. Kudarcos beavatkozás volt a felsőoktatás bővítésének kizárólag állami forrásokból (részben szociális indítékkal) finanszírozott bővítése, a kudarcot pedig az értéktelen diplomákra pazarolt milliárdok és a felsőoktatásban is az állami juttatásokra szocializált leendő munkanélküliek ezrei mutatják. Ilyen kudarcos beavatkozás a minimálbér intézményének a bevezetése, amely a közszférában hatékony ugyan, de a versenyszférában az adócsalás és a kényszervállalkozások egyik okának nevezhető. A minimálbér erős szakszervezetek mellett fölösleges is lenne, de a magyar kudarc abszurditását mutatja, hogy a szakszervezetek egyedül ott maradtak erősek, ahol a minimálbér érvényesülni tud, a közszférában.

Egy, a múlt terhétől mentes szocialista párt első lépésnek tekintette volna a vagyoni kataszter létrehozását, aminek segítségével a gazdaság hullámzásaitól függetlenül biztos vagyonadó bevételhez jutott volna. A szociális kiadásait úgy igyekezett volna optimalizálni, hogy csak a rászorultaknak juttat, ugyanakkor erősen progresszív adózással biztosította volna fellendülés idején a magas adóbevételeket, hogy a rászorultságot meghatározó szociális létminimumot minél magasabbra emelhesse. Az adózási törvények megszegésével és a közszférában fellépő visszásságokkal szemben a legitim hatalom politikai szigorával lépett volna fel, nem tűrve a bürokratikus előjogok, és az urambátyám mutyi semmilyen formáját. Egy baloldali párt elveket követett volna, nem pedig a párton belüli tekintély kolompját. Az elvek az MSZP-fórumokon elhangzanak ugyan, de végül mindig a (szürke ?) eminenciások akarata érvényesült - ez idáig. Reményeim szerint a párt 2010-es választások után távolabb kerül a hatalomtól és lesz oka és ideje is megváltozni, de ehhez az kellene, hogy a másik gólem is meggyengüljön addig.

A Tudományos Demokrácia Pártja szerint a társadalmi jólétet csakis a cselekvőképes polgárok ereje, tudása és munkája hoz létre, az érdekek és a szövetségek dinamikus egyensúlya, aminek a hatékonysága ugyan elmarad egy optimálisan kormányzó szociális államétól, ugyanakkor a csökkent hatékonyság gyorsabb reakcióképességgel jár együtt, ha nem az állam központi döntésén múlik minden cselekvés. A legnagyobb probléma a totálisan gondoskodó állammal az, hogy hibás kormányzás esetén a túlméretezett szociális beavatkozások több kárt okoznak, mint amennyit a kisebb hatékonysággal jellemezhető piaci mechanizmus társadalmi súrlódásai okoznak. A TDP elvek szerint a hatékony polgárok eredményességéhez liberális elvek alapján működő, megbízható és fenntartható piaci környezetet szolgáltató állam szükséges, azok felé, akik pedig rászorulnak a szociális gondolkodásra, ám csakis azok felé, az állam a szegények szolidáris bankjaként mutatkozzon meg. Ezt a kettős rendszert kialakítani csak úgy lehet, ha nem egyfajta történelmi feszültséggel terhes önemésztő koalíció, hanem egy olyan párt valósítja meg, amely a polarizáló hatásokkal szemben védelmezi a középosztály erejét, ahogy ezt már tavaly nyáron is megfogalmaztam. A reformlépések egy választási ciklus során megvalósíthatók.

Gyülekezzünk! Alapítsuk meg a TDP-t, hogy a következő országgyűlési választásokig esélyes párttá szerveződhessünk!