![]() | Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk | szoclib regi blog |
Tegnap volt Nagypéntek, az ünnepre való tekintettel egy kicsit más leszek, bár ez
is csak az árulás egy újabb esete. A mai szövegemet Balicza Iván
Júdás evangéliuma című írása segítette világra, aminek zárlatát idézem:
"Az egyház a középkortól fogva egyvalakire mondta ki, hogy elkárhozott, Júdásra.
De van egy egyedülálló, az általánostól eltérő vélemény, amely Vezelay, egy francia
kisváros templomában látható, az egyik oszlopfőn. Két, díszítés, mindkettő Júdást
ábrázolja. Az elsőn az öngyilkos Júdás, a kötélen függ, a szeme lecsukva, a szája
tátva, mintha borzalmas kiáltásba dermedt volna. A második faragvány Jézus, ahogyan
Jó Pásztorként ismerjük, de nem bárány van a vállán, hanem a halott Júdás. Kinyomtattam
ezt a fényképet, vigyük haza. Nem magyarázom, nem kommentálom. De otthon vegyük
majd elő és gondoljuk végig, hogy mit jelent ez a kép. Nem is Júdásnak, hanem nekünk".
Sokat rágtam magam azóta, hogy Tamás Gáspár Miklós az értelmiséget vádolta árulással
újra meg újra. Figyelemmel kísértem az írások által kavart vihart is, de most ez
mellékes. Hiába lebeg előttünk Júdás példája, magyarázni mégis kell, ahogy a hajósnak
is navigálni. Minden értelmiségi úgy hiszi, hogy ott van a fejében a megváltó megoldás
képzete, alakja, képlete. Ott van, bár hol igaz, hol téves alakban a valóság és
a kultúra összepréselt egyvelege, mása, kavics vagy gyémánt. Sohasem lehet bizonyos,
hogy a szavak vagy a számok embere hű képet alkot, de az tény, hogy ellenállhatatlan
kényszer hajtja, hogy elárulja a gondolatait. Az értelem munkásai így akár ha hódolattal
is mondják ki az igaznak hitt mondatokat, árulást követnek el. Tettükkel martalócok
kezére adják a valóságról szóló tudásukat és ezzel magát a valóságot is. Nem tesznek
csodát, nincs erejük a vizet borrá változtatni, de amikor leírják például az etanolgyártás
savkatalizátoros módszerét, akkor válnak a természetet eláruló tanítvánnyá. Akkor
is árulást követnek el az értelmiség tagjai, amikor az emberi természet titkaira
mutatnak rá, de nekik ez a dolguk a világban. A martalócok pedig cselekszenek, mert
nekik az a dolguk.
Évezredek óta a legnagyobb bűnök egyike az árulás, a szövetségesnek kárt okozó közlés,
amelynek igazságtartalma csak súlyosbítja a bűnt. Az értelmiség kárhozatos szerepe
mégis az, hogy a korszellem kanonizált frázisai helyett kimondja azt, amit valóságosnak
gondol. Amit aztán mérlegel az értő közönség, aztán vagy lehülyézi az árulót, ha
értelmetlenséget mondott, vagy kiközösíti, ha az igazsága fájó, esetleg ujjongva
ünnepli, ha az igazság csak egy újabb tégla a falba, amit az értelem emelt a tapasztalat
peremén. Van persze értetlen közönség is, akik bontják a falat. Akadnak, akik téglánként
hazaviszik a vitrinbe, a mindennapi tapasztalat önjelölt prófétái erőnek erejével
robbantanak átjárókat az építményen, de vannak olyanok is, akiknek elég, ha a személyesség
falfirkáit odapingálhatják a téglákra. Ez a mi közös árulás-falunk, a tudás fala,
ami a tapasztalattal összeköt és elválaszt. Erre a mondatokból, tézisekből, ítéletekből,
jóslatokból emelt falra feszítik meg a nép zsoldosai az igazság Jézusát. Mit kaphatunk
érte? Harminc ezüst, talán elég lesz, de nem számít! Maga az árulás számít, a hivatásunk,
mert talán néhányunkat az árulás ellenére vagy éppen a' miatt a vállára emel a mi
Pásztorunk.