Tudományos Demokrácia Pártja
racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
szoclib
regi blog



tézisek
A TDP gazdaságfilozófiája
2010-01-14 17:15

A Tudományos Demokrácia Pártja egy megalapításra váró politikai szervezet, amely a jelenkori magyar pártok által követett indulatos vagy homályba burkolt politizálás helyett gondolatgazdag és világos politikai irányvonalat próbál képviselni. Ennek megalapozására foglalom össze az alábbi hét pontban az eddigi bejegyzéseimben szétszórtan megfogalmazott gazdaságfilozófiai gondolatokat, amikből a követendő gazdaságpolitika következik. Az elkövetkező napokban is ezt a gondolatsort részletezem, válaszolok a felvetésekre, de minden alkalommal megismétlem az alábbi felhívást: Gyülekezzünk!

Aki egyetért a TDP alapelveivel és programjával, illetve az Alapokmány aláírásával alapítóként is kész cselekedni, az fölveheti velem a kapcsolatot e-Mail-ben, a fejléc jobb oldalán levő "Üzenet küldése" feliratú nyomogomb megnyomása után. Bíráló megjegyzéseket is ugyanígy várok...

1) Mindegyikünk az emberi genom hordozója, amely genom megőrzése akkor is fontos a társadalom számára, ha az adott személy tevékenysége különben haszontalan. Ezért biztosítja közösség minden tagja számára a fizikai létminimumot, nyilvántartva persze, hogy az egyén mit kapott a közösségtől. Ha ugyanis a rászoruló később tehetőssé válik, akkor viszonoznia kell a közösségtől addig kapott segítséget.

2) Az emberek többsége a társadalom számára hasznos munkát végez. Munkája ellenértékéből megtakarításra képes, amely a megtakarítás az ő tulajdonát gyarapítja. Az egyéni megtakarítás biztosítja, hogy a hasznos munkára időlegesen alkalmatlan egyén ne szoruljon a közösség támogatására, hanem a saját tulajdona előnyeiből tartsa fenn magát. Ennek elősegítésére a szociális létminimumot alatti jövedelemrész adómentes.

3) A tulajdon akkor is jövedelemhez juttat, ha nem a termelésben kockáztatott tőkeként (profitot eredményezve) működik, hanem maga a tulajdonos élvezi vagyonának előnyeit. Az élvezett (elfogyasztott) előnyök piaci értékéből levonva a vagyontárgy fenntartási és amortizációs költségeit megkapjuk a vagyontárgyhoz rendelhető jövedelem nagyságát. A jövedelemadó adóalapja minden állampolgár esetében a vagyontartásból következő előnyök és a munka ellenértékeként kapott bevételek összességének szociális létminimum feletti része.

4) A közösség szociális kiadásait a közösség tagjainak adóbefizetéseiből kell fedezni, amit a közösség minden tagjától összjövedelmének szociális létminimumot meghaladó részével arányosan kell beszedni. A fizikai létminimum alatti jövedelemrészt a közösség minden tagja bizonyosan elfogyasztja, tehát fizet utána fogyasztási adót. A létminimum fölötti jövedelemrész esetében a jövedelemszerző szabadon dönthet, hogy elfogyasztja-e vagy megtakarítja a jövedelmét. A fogyasztást terhelő adó megtakarításra ösztönöz, amely ösztönzés csak addig marad hatékony a közösség számára, amíg a jövedelem el nem éri a közösség átlagos fogyasztási szokásait fedező jövedelemszintet. Optimális esetben ez a szint a szociális létminimum (az adómentes jövedelemhatár), de a szociális kiadások fedezetét egy sok rászorultat magába foglaló közösség csak úgy tudja beszedni, ha az adómentesség határát a fizikai létminimum szintjéig csökkenti le.

5) A közösség fenntartásának, a fogyasztásnak az alapja a munka, ahogy a tulajdon is egy régebben elvégzett munka ellenértéke, aminek a fogyasztását elhalasztották. A halasztás legfőbb oka, hogy a munka eredményessége ingadozó, így a munkával szerzett jövedelem mennyisége is. Kockázatos azonban a halasztott fogyasztás is, ezért a jövedelemszerző mindig azt a fajta megtakarítást választja, amelyikkel a kockázat a legkisebb (kincshalmozás), vagy a kockázattal arányos jövedelmet szerezhet (tőkésítés). Amennyiben a jövedelmet (vagy annak egyes formáit) egyáltalán nem terhelné adó, akkor a kockázat növekedése oktalan kincshalmozáshoz, azaz a (tőkés) gazdaság visszaeséséhez vezetne.

6) Az adóterhet mindig annak a személynek kell viselni, akinek a fogyasztási lehetőséget jelentő előnye, azaz jövedelme képződik. Amennyiben a jövedelem teljes egészének elfogyasztását választja, akkor fogyasztási adót fizet, amennyiben pedig megtakarít, akkor csakis a megtakarításból következő előnyök (kamat, profit, árfolyamnyereség) után kell adót fizetnie, a megtakarított vagyontömeg után nem, tehát nem nevezhető kétszeres adózásnak a vagyon nyereségének adója. A jövedelemadó és a fogyasztási adó terhének egyenlősége eredményezné az abszolút értelemben semleges adórendszert, amely nem befolyásolja a jövedelemszerzőt a fogyasztás vagy megtakarítás közti döntésben sem.

7) Az adórendszer abszolút semlegessége azonban csakis monetáris beavatkozási lehetőséget hagyna meg az állam számára, vagyis a jegybank az alapkamat csökkentésével fűthetné csak fel a gazdaság kincshalmozásba torkolló visszaesését. Az alapkamat csökkentése azonban (nullával) korlátozott, ami végső soron kezelhetetlen deflációhoz vezethet. Ennek elkerülésére az adórendszer szektorsemlegessége mellett szükséges a fiskális beavatkozás, ugyanis a fogyasztási adók csökkentése a jövedelemadók egyidejű növelésével (az összadó-teher állandósága mellett) ugyanazt a hatást váltja ki, mint az alapkamat csökkentése, de csakis abban az esetben, amennyiben minden jövedelem, a vagyontartásból származó jövedelem is adóköteles.