Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

jövedelem
A TDP gazdaságfilozófiája (3)
2010-01-17 12:30

A Tudományos Demokrácia Pártja egy megalapításra váró politikai szervezet, amely a jelenkori magyar pártok által követett indulatos vagy homályba burkolt politizálás helyett gondolatgazdag és világos politikai irányvonalat próbál képviselni. Ennek megalapozására foglaltam össze csütörtökön tézisek címmel az eddigi bejegyzéseimben szétszórtan megfogalmazott gazdaságfilozófiai gondolatokat, amikből a követendő gazdaságpolitika következik. Mai bejegyzésemben a jövedelemadó adóalapjának fogalmát szeretném tisztázni (ahogy tettem ezt már a jövedelemadók című bejegyzésemben), de előtte megismétlem a felhívást: Gyülekezzünk!

Aki egyetért a TDP alapelveivel és programjával, illetve az Alapokmány aláírásával alapítóként is kész cselekedni, az fölveheti velem a kapcsolatot e-Mail-ben, a fejléc jobb oldalán levő "Üzenet küldése" feliratú nyomogomb megnyomása után. Bíráló megjegyzéseket is ugyanígy várok...

"A tulajdon akkor is jövedelemhez juttat, ha nem a termelésben kockáztatott tőkeként (profitot eredményezve) működik, hanem maga a tulajdonos élvezi vagyonának előnyeit. Az élvezett (elfogyasztott) előnyök piaci értékéből levonva a vagyontárgy fenntartási és amortizációs költségeit megkapjuk a vagyontárgyhoz rendelhető jövedelem nagyságát. A jövedelemadó adóalapja minden állampolgár esetében a vagyontartásból következő előnyök és a munka ellenértékeként kapott bevételek összességének szociális létminimum feletti része." - így írtam röviden.

A jövedelmet akkor fordítjuk a vagyonunk növelésére, ha úgy gondoljuk, hogy a megtakarítás segítségével később jövedelmet tudunk helyettesíteni. Amennyiben a vagyontárgy értékesítésével jutunk majdan a fogyasztásra fordítható jövedelemhez, akkor (ahogy az árfolyamnyereség esetében is) csakis az értéknövekedést tekinthetjük jövedelemnek, lényegében csak halasztott fogyasztásról beszélhetünk. Amennyiben a vagyontárgy birtoklása, használata valamilyen fogyasztáshoz (szolgáltatás igénybevételéhez) szükséges jövedelmet vált ki, akkor beszélhetünk rejtett jövedelemről. Ennek tipikus példája az ingatlan vagy egy közlekedési eszköz, esetleg egy gyártelep birtoklása olymódon, hogy azt a termelésből kivonva (vagyis az ingatlant nem bérbe kiadva, a közlekedési eszközzel fuvart nem vállalva, a gyárral nem a piacra termelve) élvezzük előnyeit.

Hasonlítsunk össze két személyt, akik azonos életszínvonalon élnek! Egyiknek van olyan tulajdona, aminek hasznossága biztosít egynémely jószágot a számára, a másik személy pedig tulajdon hiányában kénytelen a piacról folyamatosan megvásárolni az ugyanolyan életszínvonal eléréséhez szükséges jószágokat (terméket és szolgáltatást) és megszerezni az elkölthető jövedelmet. Utóbbi személy a termékek és szolgáltatások vásárlásakor kifizeti nem csak azok előállítási értékét, hanem annak jövedelemadó és fogyasztási adó tartalmát is. Fogyasztási adó a tulajdon előnyeit élvező személyt is terhelte már a tulajdona megvásárlásakor, de a tulajdon termései és szolgáltatásai után már nem fizet jövedelemadót (ha piacra vinné, akkor fizetne), hanem csak élvezi azokat.

A tulajdontartás persze költségeket (a kiadott ingatlan folyamatos felújítást, a közlekedési eszköz karbantartást, a gyár termelőeszköz-készlete amortizációs költségeket) is igényel, tehát csakis a fenntartási költségek levonása után megmaradó nyereség tekinthető jövedelemnek, ahogy egy vállalkozás esetében is. Általánosan kimondható, hogy egy tulajdonból származó rejtett jövedelem a hasonló tulajdonon alapuló vállalkozás tőkejövedelmével azonos értékű kell legyen, különben nem a választaná a tulajdonos a vagyona kivonását a gazdaságból - a tulajdont helyettesítő szolgáltatások igénybevétele helyett. Ennek a rejtett jövedelemértéknek a vagyonhoz viszonyított aránya megegyezik a gazdaságra jellemző átlagos profitrátával, tehát vagyoni forrású jövedelem a tulajdon értékének és az átlagos profitrátának a szorzatával lesz egyenlő. Ezt kell hozzáadni a termelésből származó más jövedelmekhez, hogy megkapjuk az összjövedelmet.

Az egyéni (és családi) jólétet tehát két forrásból, a gazdasági folyamatokból kapott és a vagyontartásból származó rejtett jövedelem összege biztosítja. Ez jelenti az egyén teherviselő képességét, amivel arányosan kellene az adóterhelést viselnie, ha az emberi lét minősége nem lenne különböző a fizikai létminimum és a szociális létminimum jövedelemhatárok által meghatározott tartományokban. A fizikai létminimum alatti elvonásnak nincs értelme, hiszen éppen ellenkezőleg, támogatást kap az egyén, tehát ebben a tartományban a jövedelemadó-kulcs nulla, miközben az egyén összes bevételét elfogyasztani kényszerül, tehát utána fogyasztási adót fizet. A fizikai létminimum és a szociális létminimum közti sávba tartozó jövedelemtömeg esetében már az egyén dönti el, hogy fogyaszt vagy megtakarít. Ekkor a megtakarítás ösztönzésére csak akkor terheli adó, ha fogyaszt.

A jövedelemadó alapja az összjövedelem szociális létminimum-határ fölé eső része, tehát a határra eső összjövedelem után még nem kell jövedelemadót fizetni, de az egy forinttal több összjövedelmet már az egy forintnyi jövedelemrész adókulccsal szorzott része terheli. A teljes jövedelemhez viszonyítva így a határhoz közeli kisebb jövedelmet az adókulcsnál jóval kisebb arányú adó terheli, amely arány a nagyobb jövedelmek esetében közelít FOLYAMATOSAN az adókulccsal megegyező terheléshez, tehát az adómentes sáv egyúttal a progresszív jövedelemadózást is megvalósítja egyetlen adókulcs alkalmazásával, ahogy ezt másfél éve kifejtettem a mentes című bejegyzésemben. Olvassátok el (a többit is)!