Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

vonalak
Tokfalvi rövid vázlatához
2010-02-06 16:20

Mai bejegyzésem a Hírszerzőn blogoló Tokfalvi Programegyezések című vázlata alapján készült, amelyben "a Fidesz (kihámozható), a Jobbik és a Munkáspárt programjának feltűnő egyezéseiről" ír. Neki ajánlom a következő sorokat

Kedves Tokfalvi barátom!
Mint minden közlésnek, az ostoba vagy aljas demagógiának is megvan a racionális magja, erről a magról szeretném lefejteni a burkát. Tulajdonképpen az általad felsorolt mind a hét fő vonal egyetlen racionális középpont körül kereng irracionális kitartással, ez mag pedig a nem termelő tulajdon.
Az említett pártok a termelésből kivont (vagy kilökött) tulajdon problémájára adnak veszélyesen torz választ a maguk paternalista, fasisztoid vagy osztályharcra szűkült gondolatvilága szerint.

1) "Le a spekulatív tőkével / spekuláló bankokkal".
A spekulatív banktőke, amiről Orbán Viktor is kivételes világossággal beszélt tegnap (00:27:10), valójában nem a termelésbe fekteti a begyűjtött megtakarításokat, hanem egy befektetési téridő-optimum függvényt keres, amely optimumot a termelés válságokkal terhelt valósága mellett is megtalálja. A válság idején pusztuló emberi és gazdasági értékek ennek az optimális függvénynek csak mellékes paraméterei. Azonban veszélyesen torz válasz az is, ha egy a paternalista hatalom határozza meg az egyetlen optimálisnak tartott termelési függvényt, ahogy ezt a Fidesz kommunikáció sejteti a társadalom mérnökeként.

2) "Leállítani vagy visszacsinálni a privatizációt (energiaszektor, szállítás, egészségügy)".
A privatizáció során a működő tőke hiánya miatt a tőkeerős csoportok kisebb áron jutottak hozzá a termelő javakhoz, mint abban az esetben, ha (akár kicsivel is) nagyobb tőkekínálat lett volna (lenne) Magyarországon. Pedig hazánkban létezik megtakarítás, de a nem termelő megtakarítások tulajdonosai esetleg éppen az állami segélyekre jogosultak, ugyanis csakis a termelésből származó jövedelmek adókötelesek, a nem termelő vagyoni előnyökből származók adómentesek. A privatizáció leállítása mégis torz válasz, hiszen az eladási szerződésnek is lehetnek olyan megkötései, amik értelmetlenné teszik a spekulatív tulajdonszerzést, de a valóban működő tőkét mégsem riasztják el.

3) "A gazdaság legyen magyar, nem szeretjük a külföldieket (globáltőkét)".
A tőke egyformán viselkedik a világban bárhol, akár magyar, akár külföldi, ott fektet be, ahol a legkisebb a kockázat. A magyar tőke szeretete tulajdonképpen a piaci szereplők röghöz kötöttségének rövidlátó akarása, aminek lényege, hogy a gazdaságon kívüli állami ráhatással elsősorban a magyar tőkés befolyásolható, hiszen itt él. Ez működhet olyan országban, amelynek felhalmozott tőkemennyisége elegendő a GDP fenntartásához, de ettől mi még messze vagyunk, ráadásul a magyar tőke is csak akkor marad itt, ha a hozam nem kisebb a külföldön elérhetőnél. Hozamot pedig csak a színvonalas munka biztosít, ezért veszélyesen torz szempont, ha a tőketulajdonosok nacionalista megkülönböztetésével igyekszünk javítani a helyzetünkön a termelékenység növelésének kikényszerítése helyett.

4) "Minden támogatást átcsatornázni a kis- és középvállalkozásoknak, mert ők csinálják a munkahelyeket".
A kis- és középvállalkozások osztályán kívül természetesen a nagyvállalkozások is kínálnak munkahelyet, de pontosan a tőkeprivilégiumuk miatt előnyösebb pozícióban vannak, mint kisebb méretű versenytársaik. Ráadásul a centralizált tőke csökkenti egy vállalkozás munkaerő igényét és a termelésben is monopóliumot jelent, ami már a kapitalista piacnak is káros az ártorzító hatás miatt. A monopólium elleni védekezés azonban nem okozhatja a működő tőke javát adó nagytőke menekülését, tehát veszélyesen torz lenne, ha az átcsatornázás nem a profitképződést, hanem munkajövedelmet támogatná. Ezzel lényegében fogyasztásra ösztönözne (jelentősebb multiplikátor hatás nélkül), ahelyett, hogy a kis- és középvállalkozások kockázati tőkéjének centralizációját segítené. Általában ugyanis a termelékeny kis és középvállalkozók nem mennek tönkre, tehát ha a többségük egy kockázati alapot létrehozva centralizálná a megtakarításait, akkor eredményesen vehetné föl a versenyt a centralizált nagytőkével is.

5) "Nem adjuk a magyar földet!"
Az ősiség törvénye is hasonló meggondolásból született, mégis akadálya lett a fejlődésnek, hiszen nem viselhetett terhet, nem használhatta tulajdonosa hitelfedezetnek. A föld magyar tulajdonban tartásának szándéka persze abból a jogos igényből fakad, hogy az itt élők és utódaik számára biztosított maradjon hazánk természeti javainak használata. A lényeg tehát a folyamatos és gondos hasznosítás, nem pedig a tulajdonos személye, állampolgársága vagy külsődleges rasszjegyei. Ha bármely tulajdonost a törvény ereje kényszerít a földterület természeti megóvására és adóteher késztet a tulajdona művelésére, akkor tökéletesen mindegy, hogy ki a tulajdonos, tehát ugyanolyan szabadon cserélhet gazdát a föld is, mint bármely más áru a piacon. Ezzel szemben veszélyesen torz földhasznosítást eredményez, ha a tőkeszegény magyar tulajdonos szerezhet csak földtulajdont, hiszen a tőkehiány miatt sokkal nagyobb az esély az elavult, környezetet pusztító termelési módszerek használatára. Ráadásul az ősiséghez hasonló törvény védelme ezt a pusztító hozzáállást még konzerválja is.

6) "Számonkérést, elszámoltatást!"
Egy megválasztott képviselő olyan politikai tőkét ural, amely fölött a választók akaratából csak egy ciklus idejéig rendelkezik. A gazdaságban is elfogadott torz erkölcsöt másolva a politikus (a nem termelő tulajdonoshoz hasonlatos módon) nem viseli a társadalom közönséges tagjára jellemző terheket. Amennyiben minden képviselő csak akkor mentesülne véglegesen ezek alól a terhek alól, ha újraválasztanák, akkor elérhető lenne a felelős magatartás. A számonkérés mostanság történik (ez a kampány), de ez az elszámoltatás a választók dolga, politikai téren a hatalomtól való eltávolításban merülhet ki. A hatalomra jutó többség persze fasisztoid módon demonstrálhat erőt is, azaz a saját maga által vallott nézetrendszer alapján büntetheti az elmúlt időszak felelőseit, de ez egyrészt nem jogállami magatartás, ha az elmúlt időszak törvényeit betartották. Másrészt nem demokratikus, hiszen az ellenzék egzisztenciális megsemmisítése a következő választás egyik lehetőségeitől fosztja meg a választókat.

7) "Legyen rend!!!"
A rend csak az irracionális gondolkodás szerint a szabadság ellentéte, a valóságban a rend a szabadság formája, ahogy a fasisztoid rend a szabadság olyan formája, amiben csakis az erőcentrum közösségi normáit követők lehetnek szabadok, a más normát őrzők számára ez maga a zsarnokság. A végletesen liberális rend a szabadság olyan formája, amelyben csakis az erős individuumok élhetnek szabadon, a gyengék számára eközben maga a kegyetlen káosz. Egyik gondolatmenet szerint az állam fasisztoid módon bekebelezi vagy liberális módon szolgálja az egyént, de ezek éppolyan túlzások mint az, hogy a közösség szociális ereje kiteljesíti vagy a modernség elidegenült rabszolgává alázza az emberi méltóságot. A rend mindig élő emberek szociális viszonya és olyan mértékben nevezhető szabadságnak, amennyiben a közösségben megfigyelhető szenvedés kisebb, mint amit a közösség nélküli természetbe kivetetten kényszerülnének elviselni a tagok. De a rend veszélyessé válik, ha célként jelenik meg, ugyanis a rendkívüli elnyomásával jár. A holt (de romlástól mentes volta miatt örökéletű, azaz inkább zombi) tőkétől különbözően az élő tőkehalom pusztulásra ítéltetett, a közösség nem termelő tagja különösen - primitív közgazdasági elméletek szerint. Azóta persze a humán tőke fogalma lehetővé teszi, hogy az emberi lényeget is megragadjuk és benyomorítsuk a képletek rendjébe, de ne feledjük, a lényeg is csak szó, szó, szó...