Tudományos Demokrácia Pártja
racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
szoclib
regi blog



áldozat
Ha MSZP a demokráciát féltené, akkor minden választókerületben visszalépne az LMP javára
2010-04-13 21:00

Megértem a Lehet Más a Politika tiltakozását a Magyar Szocialista Párt kompromittáló ajánlata ellen. Talán még emlékeznek a politikát követők, hogy a rendszerváltó SZDSZ-ből miként lett törpepárt, és legutóbb miképpen vette semmibe az MSZP a koalíciós szerződést az egészségügyi törvény visszavonásával. Az MSZP-vel való bármilyen együttműködésnek csakis akkor van értelme, ha az rövidtávú és a politikai haszna rövid időn belül érvényesül, különben a kispárt ugyanúgy a belső hatalmi játszmák áldozata lesz, mint az SZDSZ. Ráadásul a politikai ellenfeleik számára bármilyen együttműködés azonnal okot adna az LMP megbélyegzésére. Már az ajánlat pillanatában is elhangzottak ilyen következtetések, tehát az új párt éppen a legfőbb erényét, a politikai függetlenségét veszítené el bármilyen nyílt megállapodással. Nem tanácsolom nekik a háttéralkut sem, hosszútávon csak veszíthetnek rajta!

Az MSZP viszont akkor érné el a legtöbb politikai nyereséget, ha összes jelöltje feltétel nélkül és határozottan az LMP javára visszalépne, kihangsúlyozva, hogy ezzel a Fidesz kétharmados győzelmét kívánja megakadályozni. Egyrészt így centralizálható az esélyes Fidesz-jelölttel szembeni szavazatszám, tehát a mandátum megszerzésének valószínűsége. Másrészt, véleményem szerint éppen az elmúlt nyolc év sunyi politikája és bozótharcos mentalitása miatt szenvedett az MSZP ilyen megrendítő vereséget, aminek tovább ható erkölcsi következményeit akkor sikerülne enyhíteni, ha egyértelmű gesztust gyakorolna a párt a választók felé. Nem valószínű, hogy az LMP ezt meghálálja (a politika nem erről szól), de ha a Fidesznek nem lesz meg kétharmada, akkor a legföljebb hat (ami lehet, hogy amúgy is elveszne) egyéni mandátum áldozattal járó eredményt már harsányan lehet győzelemként kommunikálni. Ennél is fontosabb, hogy a választóik, akik feltehetően a visszalépések után az LMP-re fognak szavazni (sőt a gesztus a tábor aktivizálására is alkalmas), négy év múlva várhatóan visszatérnek az MSZP-hez, hiszen az áldozat mindig elfogadottabbá teszi azt, aki az áldozatot hozta.

Amennyiben Gyurcsány Ferenc és köre új politikai párt létrehozására készül, akkor nekik nem érdekük, hogy a leszálló ágban levő MSZP-nek erkölcsi értelemben bármely pozitív jellemzője legyen, hiszen ezt a tulajdonságot maguknak sajátítanák ki a színrelépésükkel. Talán ezért is ellenzik az áldozathozatalt. Gondoljátok meg, polgártársaim, hogy a kétharmados többség veszélye ebben a játszmában már nem is olyan lényeges! Az MSZP belharcainak a Magyar Köztársaság sorsára az elmúlt nyolc évben súlyos hatása volt, ennek kellett volna véget vetni még a választások előtt, de a jelöltlista és a mostani abszurd vita arra utal, hogy a párt megújulása még lassú folyamat lesz. Ha szakad - ha nem szakad, akkor is.