Tudományos Demokrácia Pártja
racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
szoclib
regi blog



bajnokreggeli
"Ha az óhaj ló volna, minden koldus lovagolna" (nem dakota közmondás)
2010-08-06 20:00

Fontos az egyensúly, de az már kissé rémes, hogy valaki maga legyen az egyensúly, a béke, a totalitás, a mindenség egysége. Az effajta nagyot akarás persze igazi bajnokhoz méltó hozzáállás, ami csak akkor válhat nevetségessé, ha a hős komolyan el is hiszi magáról, hogy nem csupán része valaminek, aminek szimbolikus képviselőjévé emelte a sors vagy az isteni akarat vagy a mittudoménmi, és sosem kacsint ki ránk szertartásosan merev szerepéből, hogy igazándiból ő is tudja ám (de most éppen nem olyanfajta tudatos idők járnak, bocs!). Szóval a mi megszemélyesített egyensúlyunk esténként eltöpreng azon, hogy lepihenhet-e egyáltalán, hiszen akkor megbillenhet az általa képviselt egyensúly is. De aztán a kezébe veszi a maga sajátos kis KáTé-ját, ami eddig is úgy megnyugtatta, hiszen kiderült belőle, hogy ő, az egyszeri ember is csak éppúgy meg akart élni, jól akart érni, mint a többi teremtmény, muszáj hát alkalmazkodnia a kialakult helyzethez, az isteni akarathoz vagy éppen a mittudoménmihez. A mittudoménmi pedig most egyensúlynak rendelte őt, de mivel éjszaka aludni illik (még a tiltakozó balfácánok is aludni térnek), így az egyensúly is bóbiskolhat egy kicsit. Elmosolyodik és akkurátusan visszateszi a könyvjelzőt oda, ahol örökké tart, mert másképp nem is lehet, aztán álmodik egy nagyot, hogy holnap reggel a bajnokreggeli lágy tojásában turkálva eszébe jusson az álom, az eltodimari apró nép legendája, akik ugyan lenézik a földlakókat, amiért gyilkos eszmékbe csomagolják a barátságot és az ellenségességet, de hát a hülyeségnek mindenhol megvan a szigorúan fajspecifikus formája. A lágytojás amúgy sem tiltakozik, az simán az egyensúly részévé lesz, na ugye! :-)