Tudományos Demokrácia Pártja
racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
szoclib
regi blog



instantmode
Sziszifaszok most és mindörökké
2010-08-18 21:00

Olvasom a Medián közvélemény-kutatás eredményeit, Orbán Viktor az első helyen, a Fidesz-KDNP csaknem kétharmadon, kettős derűlátásban szenved az ország, bizony mondom néktek, fölemelő érzés ez a megvezetetteknek. Kétségtelen, hogy az említett sztahanovista brigád ügyes. Reakcióik gyorsak, nem kérnek ők soha gondolkodási időt, kinek is lenne jó a meggondoltság, hiszen a nép azonnali cselekvést akar. Olyasféle tehetséget, mint ami a QTE Sisyphus nevű végletesen egyszerű ügyességi játék "instant" üzemmódjában a nyerő (a "memory" módot most felejtsük :-), amikor csak másolni kell a fölvillanó irányokat, hogy eljussunk a csúcsig. Izé, a figyelem nem lankadhat egy pillanatra sem, ügyesen kell nyomni, mert elég egy kislazaság és sajnálatos plöccs vet véget a vörösben izzó, egyébként végtelenül céltalan (pontosabban változatos célú) játéknak. A puszta életben maradáshoz elegendő kitartóan követni az összevissza irányokat.

Valami ilyesmi a politika lényege is az önkormányzati választásokig, amíg talpunk alatt fütyül a szél, hintik a port zsákszámra, ahogy fütyül, hadd hordja a magyar pusztát az emberek szemébe a fütyülő - nem a sziszi ferencesek ők, hogy a madarak szabad röptével vagy a mező virágainak szépségével időzzenek - mit nekik szürkeség, mit nekik káosz, mit nekik pomogács tégla. Nagyobbat akarnak ők, miközben egy(szerű)ség lakozik a lelkük mélyén; fel (is út), le (is út), jobbra (át), balra (át), mindegy, csakis a haza forrjon (egy az) egybe. Közbevetőleg szeretném megköszönni ismét szadila blogtársamnak az alcímbe átvett szóleleményét, nélküle ez a blog-bejegyzésem nem jöhetett volna létre, nem voltam eléggé föl-földobott (folyton a hiperaktív rémkoppantók ugrottak be), amíg el nem olvastam a förgeteges humorú Helyreállítást. Mostanra azonban példás alakban, olyannyira, hogy figyelmeztetésül az orcátlanságomra is üssek. Nem szabadott volna ilyen szót leírnom, méghogy mindörökké! Jó, hogy nem ámen!

Hanem, akit az instant phusverésen kívül más is érdekel, annak ismételten ajánlom, hogy olvassa el a kissé idejétmúlt blogoló, Immanuel Kant írását, aki szerint a "felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni!"

Saját értelmünkre akkor támaszkodhatunk leginkább, ha gondolatainkat kifejtjük, pontosabban olyan politikai tettekre képes közegben fejthetjük ki, amelyben a szavunk nem vész el a. A Tudományos Demokrácia Pártja (TDP) régebben ismertetett tézisei alapján, a Szociálliberális Fórum kommunikatív cselekvő közösségében követné a felvilágosodás hagyományait.

Gyülekezzünk!