Tudományos Demokrácia Pártja
racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
szoclib
regi blog



hozam
Mégis, minek a hozama?
2012-10-07 15:00

Az alcímben megfogalmazott kérdésre a válasz egyértelmű, nekünk és gyermekeinknek kell a megtermelt javainkból megadni az ígért hozamot az államkötvényt vásárlóknak. Az államkötvény hozama tehát a munkánk, befektetéseink eredményének az a része, amely az államnak fizetett adóból a hitelezőket gazdagítja. A piaci átlagnál magasabb hozamot kell ígérnünk ahhoz, hogy a hitelezők elhiggyék, hogy legalább a piaci átlagnyereséghez hozzájutnak majdan. A zavaros gazdaságpolitika ugyanis államcsődhöz vezethet. Akkor pedig a hitelezők el kell engedjék a tartozásunk egy részét, hogy a maradékra legalábbis fennmaradjon az állami kötelezettségvállalás. Tudom, a fáma szerint ez velünk nem fordulhat elő, de Görögország példája beszédes cáfolat.

Magyarország ugyan belül maradt a konvergencia programban vállalt államháztartási hiánykorláton, de milyen eszközökkel? A könyvelési szokások nem változtak sokat az elmúlt tíz év gyakorlatához képest. Igaz, mostanság nem lehet kreatív az új beruházások (autópálya építés) könyvelése, de a magánnyugdíj alapok állami költségvetésbe vonása nélkül az éves hiányunk sokkal, de sokkal magasabb lett volna a hitelezők által elfogadhatónál. De miért is érdekli a hitelezőket az eladósodottságunk mértéke. Tudják ők is, hogy a megtermelt javak egy részét el kell fogyasztanunk, tehát a visszafizetésben csak bizonyos mértékű eladósodottság szint alatt reménykedhetnek.

Tudnivaló az is, hogy minden évben nő az adósságunk, amikor hiányos az államháztartás. Lehet ugyan a forintban való eladósodottságot csökkenteni a magasabb inflációval, de más valutákban vagy inflációkövető (Prémium) államkötvényben történt kötelezettségvállalást nem csökkenti az infláció, csakis a termelés valós növekedése segíthet. Manapság ott tartunk, hogy ez utóbbi hozamígéretek közelednek a tíz százalékhoz, miközben a hatékonyság növekedése pedig késik, egyre késik. A foglalkoztatottság közmunkával történőhelyettesítése is csak arra jó, hogy a munka világának érzetét fenntartsa, miközben az államtól független munkalehetőségek egyre szűkülnek a beruházások elmaradása és a fogyasztás visszaesése miatt. A közterhek növekedése pedig mindkét utóbbi hajtóerő megjelenését gátolja. Valódi hozam tehát egyhamar nem várható, kormányunk a látszat fenntartásán és a bűnbakkeresésen kívül ritkán mutat föl látható teljesítményt.

A magánnyugdíj pénztárakat azért kezelte bűnbakként a jelenlegi hatalom, mert valós hozamuk nem érte el az állampapírok eladásakor ígért hozamszintet, pedig a pénztáraknak is többnyire állampapírba kellett befektetni a befizetéseket. Ha az állampapír hozamok a piacinál jóval magasabbak és a pénztárak fenntartási költségei is csökkentették a vállalható eredményt, akkor hogyan is lett volna magasabb - a pénzügyi válság közepén - a pénztári befektetések hozama? Akárhogy is, a piaci alapú befektetések a magyar államháztartás kockázataitól függetlenül biztosíthatták volna (bár másfajta, világpiaci kockázattal) a jövőben kifizethető magánnyugdíjak kifizetésének biztonságát, de a mostani kormányzat mindent a saját tevékenységétől tesz függővé. Ez csakis akkor lenne jó hír a jövőre nézve, ha államunk sikert sikerre halmozna, de nem így van.

Az állampapírok ma ígért hozamát a jövőbeni adóprés kell biztosítsa, de nehezen lehet a présbe tuszkolni azokat, akik nem röghöz kötöttek. A szabadság világában a mozdulni képesek nem alkalmazkodnak a hatalom értelmetlen döntéseihez, hanem odébbállnak. Itt marad tehát a gyengébbek kizsákmányolása, egy kormány, amely rettenetesen szabad. Semmi külső kötelezettséget nem vállal, még ha a józan ész azt is követeli, mert a saját cselekvési szabadságát mindenek fölöttinek tekinti. Az efféle erős állam szabadsága pedig maga a fasizmus. Igaz, nem lőnek, nem zárnak börtönbe, csak amolyan hétköznapi. A felelőtlenségünk hozama.