Tudományos Demokrácia Pártja
racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
szoclib
regi blog



közép
A figyelmes demokraták pártja, EGYÜTT 2014
2012-11-02 22:16

Tulajdonképpen örülhetnék, hogy a Juhász Péter képviselte Egymillióan a magyar sajtószabadságért, a Kónya Péter képviselte Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Bajnai Gordon képviselte Haza és Haladás Egyesület megállapodást kötött EGYÜTT 2014 mozgalom néven. A hatalom manipulációit elutasító civil kurázsi, a kormányfüggetlen érdekvédelem és a felelős politikai programalkotás összefogása azonban nem elég, ha nem jön létre a mozgalom alapján egy új párt. A felsorolt szervezetek összefogása azonban gyorsíthatja azt a folyamatot, aminek végeredménye egy olyan baloldali és egyben konzervatív (balkon) centrumpárt, amiről lassan négy éve írogatok itt.

Előzőleg a visszatérés című szövegemben már említettem a pártalapítás szükségét, de azóta több publikációban is olvastam, hogy ennek még nincs itt az ideje. A parlamenti többség azóta megtette a válaszlépést; a parlamenti képviselőválasztáson csakis politikai pártok indulhatnak, egyesületek nem. A hatalom következő húzása célszerűen az lesz - gondolom -, hogy a pártalakítást akadályozza meg, ebben az esetben a mozgalom a meglévő készletből választhat pártot magának.

Ezzel a változással az MSZP hatalomra jutási esélyei (mint létező és támogatottság szempontjából a parlamentbe jutási küszöböt jelenleg is meghaladó pártnak) jelentősen megjavulnak, az EGYÜTT 2012 mozgalom pedig elvtelen kompromisszumokra kényszerül. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egy Bajnai vezette párt akkor is bejutna a parlamentbe, ha most lennének a választások. Nem kéne kivárni, amíg a Fidesz jogbűvészei ezt a lehetőséget ellehetetlenítik!