![]() | Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk | szoclib regi blog |
Mégis megértem a párt jelenlegi döntését annyiban, amennyiben igaz, hogy az ellenkező álláspont győzelme az általam is bírált politikai irány feladását jelentené. Egy magát középre soroló kolícióban ugyanis nem juthatna jelentős szerephez, vagy a megvalósuló szerep az SZDSZ-hez hasonló pályaív bejárását jelentené. Ellenben az LMP-nek mint egy határozottan zöld, érdekvédő és a hatalom lehetőségeit korlátozó pártnak lehetősége van a túlélésre a 2014-es csatatéren az utolsó pillanatban egyezséget kötve egyes körzetekben (ahol nyerési esélye van), hogy aztán egy válságmentes időszakban, amikor a jövő távlata is számít, kormányzati tényzővé is válhasson.
Frappáns üzenet, hogy az EGYÜTT 2014 nevét E14-nek rövidíttették a kongresszus megszólalói, az élelmiszeradalékok jelzésére hasonlító rövidítéssel utalva a számukra politikai gondot jelentő szövetségre. Egy zöld kispárt részéről kafa húzás persze kevés ahhoz, hogy a megtartható választási győzelmet megszerezzék, ehhez ugyanis a baloldali többségen kívül a konzervatív jobboldal támogatása is kell. Csakis olyan párt lehet a Fidesz hatékony ellenfele, amely programjában évtizedekre fenntartható egyezséget ajánl, fenntartható egyensúlyt lesz képes megvalósítani a jövőbeni kormányváltások idejére. Alkotmányozó képesség kell, amely mégis megelégszik a stabil kormányzással. Balansz a jelen nehézségeinek megoldása és a jövő biztosítása között. Ilyen balansz lehetne a Figyelmes Demokraták Pártja.
De erről és a választókról majd csak holnapi szövegemben lesz szó...