Tudományos Demokrácia Pártja
racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
szoclib
regi blog



adóalap
Összegzés és szétválasztás
2012-12-29 15:23

Tegnapi szövegemben a különféle jövedelmek egységes kulcsa mellett érveltem, miután hivatkoztam Balázsi Sándor írására, amelyben ő is az egykulcsos, adómentes sávval megvalósítható progresszív jövedelemadózást tartja jó megoldásnak. A HVG-ben megjelent cikk szerzője nem tárgyalta azonban a jövedelemadó alapját, amelyről tegnap még én sem szóltam, csak jeleztem a kérdés fontosságát.

A jövedelemadó alapja azzal a képességgel kell, hogy arányos legyen, amivel az egyén vagy vállalkozás rendelkezik, mint megújuló bevétellel. Ebből következően a vagyon egésze nem, csakis az a része számítható be az adóalapba, amely az adott gazdasági környezetben bevételt helyettesít. Ezt az állításomat egy az ingatlanpéldával szeretném megvilágosítani. A következőkben használt logikai módszer a szétválasztás, olyan szétválasztása a tulajdontartásnak és az életvitelnek, amely során egyik összetevő sem csorbul, de világossá válik, hogy miképpen helyettesít a tulajdon bevételt. A tulajdonos ingatlanját kiadja valaki másnak, és egy, az igényeinek megfelelő minőségű ingatlant bérel helyette. Nem kell, hogy a bérbe adott és a bérelt ingatlan azonos minőségű legyen, most a bérbe adott tulajdon hozama a lényeg. Ha a tulajdonosnak a bérbeadás során (az ingatlan fenntartási költségeinek levonása után megmaradó) bevétele keletkezik, akkor megújuló bevételre tesz szert, hiszen az ingatlanja továbbra is megmarad. Ez a bevétel tehát az adóalapot megnövelő tétel kell legyen, hiszen aki munka vagy tőkehasznosítás során tesz szert a szükségleteit és a megtakarításait fedező bevételre, az is adót fizet a bevétele után. Nem lenne helyes megkülönböztetni a különféle jövedelmeket, ahogy már tegnap is említettem.

Közösségi szinten az így összegzett adóalap az összvagyon hasznosítási rátája (a reálkamatláb) szerint változik, azaz csakis a külső (elavulás vagy globális recessziós) hatásokból fakadó kamatlábváltozás miatt csökkenthet adóalap, ami a stabilitást növelné, ha így számítanák ki. Ugyanakkor a tulajdonosokat arra készteti, hogy a tulajdonukat tőkésítve a gazdasági folyamatokban hasznosítsák, ha a kincsként őrzött tulajdont is ugyanolyan adó terheli, mint a kockáztatottat. Ebben az esetben az állam válság idején is elegendő bevétellel rendelkezne a piaci folyamatok káros hatásaitól szenvedők megsegítésére, a válság megrövidítésére.

De mi legyen az állami segítség azon túl, hogy csak azt a jövedelemrészt terheli adóval, ami egy meghatározott (szociális létminimum) értéket meghalad. Fontosnak tartom azonban ismét kiemelni, hogy a szociális létminimum minden személyre és csakis a személyekre vonatkozik, tehát az összjövedelmet legföljebb a jövedelemhez jutók számával szorzott szociális létminimum értéke csökkentheti, akkor, ha mindegyikük eléri ezt a jövedelemszintet. A valóságban azonban a jövedelemhez jutók egy része kisebb jövedelmet szerez ennél a szociális létminimumnál, sokszor kevesebbet a megélhetéshez szükséges fizikai létminimumnál is. Az állam elsődleges feladata, hogy a fizikai létminimumot biztosítsa minden polgárának, ezt az állami segítséget nem helyettesítheti a karitatív szolgálatok munkája, legföljebb a segítség pontos célzásában nyújthat jó szolgálatot, a feladat az államé.

Mégsem célszerű az államot jótékonysági szervezetnek tekinteni, de erről már csak a következő szövegemben lesz szó.