Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

Tegnapi bejegyzésemet azzal fejeztem be, hogy a tulajdonost a vagyonvesztés elkerülésére kockázatásra kell késztetni. Tegyük fel, hogy jövedelme nincs (esetleg minimálbéren tengődik :-), de a vagyona olyan magas, hogy a vagyoni jövedelem eléri a minimáljövedelem határt, ezért adót kell majd fizetni. A vagyonra ekkor egy kockázati hitelt tud fölvenni egy bankból, a bank jelzáloghitel alapján folyósítja a vagyontól függő összeget, amit a tulajdonos szándéka szerint befektetve már csak a tőke utáni haszon alapján kell adózni.

A fenti konstrukció legnagyobb előnye, hogy a holt tulajdonok kockázati tőkeként jelennek meg, aminek következményeként a gazdaság serken, kisebb lesz a munkanélküliség, a GDP gyorsabb növekedése miatt adócsökkentés válik lehetővé, csökken a gazdasági, így a politikai kockázat is.

(holnap a fogyasztási és jövedelemadók egyenlő szintjének hasznosságáról ejtek pár szót)


UI: ismét válaszolok "anyakakakas" tegnapi felvetéseire. A könnyebb követhetőség kedvéért az ő szövegét dőlt betűvel idemásolom:

Nem egészen értem a hasonló vagyontípusok hozama alatt mit gondolsz. Nagyon messzire vezetne, mert ezen az alapon mindenki aki hasonló munkakörben dolgozik ugyanannyi adót fizetne, függetlenül a munkája értékétöl. Az adózás egyedi.

Jelenleg is létező eljárás az, hogy az APEH megbecsüli az adott területen dolgozó jövedelemértékét, és ha a bevallás a hasonló jövedelem típus átlagától eltér, akkor vizsgálat indul.
De nem is a vizsgálat a kérdés, hanem a törvényben való megfogalmazása. Először is fel kell sorolni a vagyoni jövedelemadó hatálya alá tartozó vagyontárgyakat, ami nem csak az ingatlan, hiszen egy közlekedési eszköz, vagy gyártóeszköz akkor is jelentős jövedelmet takarít meg, ha csak a tulajdonos élvezi. Ha feltesszük, hogy a tulajdonos a vagyonát szolgáltatások igénybevételével helyettesíti, akkor a szolgáltatásokra fordított jövedelemnagyság (levonva belőle a szolgáltatók költségeit) megmutatja a vagyoni jövedelem nagyságát. Belátható, hogy ez éppen a szolgáltató (a tulajdonosnak nyújtott szolgáltatásból szerzett) jövedelmével egyezik meg, ami után jövedelemadót kell fizetni.

Kicsit sántit az érték meghatározása is. Azzal egyetértek, hogy vásárláskor minden annyit ér amennyiért el lehet adni. Itt szabályoz a piactörvény. Az értékalapú adózásnál megfordul a helyzet. A tulajdonos alulértékel, az adóhatóság meg felül. A piactörvény nem érvényesülhet, mert az állam nem vevőként lép fel, annyi pénze nincs, hogy az adózó általa meghatározott értéken kisajátítsa az ingatlant. Mert ugye ez lenne a fenyegetés, mert azt nem mondhatnák, hogy megegyezés hiányában a felek elállnak bolttól. Tehát kell egy független (mitöl?) vagyonbecslés.

Téves állítás, hogy az államnak nincs annyi pénze, hogy kisajátítson. Kisajátításra rögvest van lehetőség, ha a tulajdonos alulértékeli a vagyonát, ugyanis az alulértékelt vagyon a kisajátítás után eladható valós értékén és a különbözetből még a kisajátítás költsége is finanszírozható. Az államnak tehát csak a kisajátítás és a vagyon értékesítése közti időben kell a szükséges pénzzel rendelkezni. Nem kell független vagyonbecslő, mert a tulajdonosnak nem érdeke, hogy alacsony áron kisajátítják a vagyonát, az államnak pedig nem érdeke, hogy többre értékelje a vagyont, nem érdeke, hogy a piaci értéknél többet fizessen a kisajátításkor.
Természetesen a TDP ellene van minden paternalista megoldásnak, ezért nem a kisajátítás a megoldás, hanem a vagyonra vonatkozó eladási kötelezettség bevezetése. Ez azt jelenti, hogy ha egy vevő jelentkezik a vagyonra, aki többet kínál a tulajdonos által becsült értéknél, akkor a tulajdonosnak eladási kötelezettsége jelentkezik, hacsak nem emeli meg a tulajdon értékét. Magasabb ár viszont magasabb vagyoni alapú jövedelemadó fizetési kötelezettséget von maga után.

Namármost, ha nálunk valaki az egyrészt jövedelem (nyereség, hozam) arányos, másrészt egyforma (ÁFA) maradékbol vásárolt pl.: ingatlan még adóköteles is valamiféle fikció mértékében, nagyon hamar kiüresedne az ország, vagy sokak vagyona adótartozással volna terhelve.

Az általam felvázolt javaslat az egyenlőség elvét tartja szem előtt. A bérből élők ugye fizetnek jövedelemadót, és mivel a jövedelmük majdnem teljes egészét fogyasztásra költik, fizetnek még fogyasztási adót is. Ha valaki vesz a jövedelméből egy házat, akkor azt nem fogyasztja el, hanem hosszú éveken keresztül mentesíti magát a lakbér fizetése alól, ami költséghelyettesítő volta miatt bevételnek fogható föl. Ugyanígy, akinek autója van, a tömegközlekedés szolgáltatását kiváltja vele, miközben a tömegközlekedést használó fogyasztási adót fizet, és kifizeti a szolgáltató által ráterhelt összes költséget. A bérből élők kénytelenek fogyasztásra költeni, munkaerő nevű vagyonukat növelve, de az eféle vagyon gyorsabban amortizálódik, mint a holt tárgyakban levő vagyon. A vagyonosok a vagyonukból származó javakat fogyasztják, fogyasztási adó fizetése nélkül. Ez ellentmond az egyenlőség elvének