Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

« szendereg a robogás »
BKV, MÁV sztrájk
2008-04-17 10:20

József Attila születésnapja, a Költészet napja lassan egy hete volt, ezért arra is emlékezve választottam a címet az ő verséből. Aludni fog a villamos, a vonat, közel a BKV és a MÁV dolgozók újabb sztrájkja. A tegnapi, szakszervezetekről szóló szövegelésem után ma a sztrájkról szólok, van (persze : -) a TDP programjához illeszkedő megoldási javaslatom, hogy a szakszervezet ne az állammal, hanem a tőkével küzdjön meg. Ez lenne ugyanis a feladata. Az állam pedig maradjon csak semleges felügyelő a piacon!

Gaskó István (parlament fölött álló tényező) keménykedése azért lehetséges, mert a közállapotok zavarosak. A nagy osztogatást akár szakszervezeti eredménynek is lehetne tekinteni, de mivel ez állami osztogatás volt, és nem a tőkével szemben elért eredmény, a bekövetkező megszorítások hatására a szakszervezet szükségszerűen politikai vizekre sodródott, igyekszik befolyásolni a kormány döntéseit, a törvénykezést, pártszerepet játszik, a Fidesz populáris elveivel összhangban képviseli a "népet". Nem a versenyszférában erősödött meg túlzottan szakszervezet, ott egy veszteséges vállalat tulajdonosa csődöt jelent, hiszen nem kaphat állami támogatást piacképtelen termékre vagy a menedzsment felelőtlen döntései után.

A tömegközlekedési vállalatok problémái mutatják, hogy az állam, mint tulajdonos jelenléte megzavarja a munka és a tőke vetélkedését. A problémák igazi okának az állami tulajdonlást tartom, aminek megoldása az állam kivonulása piacról, teljes privatizálás. Ez ellen a legnyomósabb ellenérv, hogy a stratégiai vagy természetes monopóliumok nem piacosíthatók, mert csak magas áron hoznak nyereséget, amire nem lenne fizetőképes kereslet vagy nyereség hiányában nem akad vállalkozó az adott jószág termelésére. Az állam jelenleg saját tulajdonú vállalatokkal oldja meg a természetes monopóliumok létéből fakadó helyzetet, de létezhet másik megoldás is.

Az államnak pontosan meg kell fogalmazni a szabványt, ami meghatározza a szolgáltatás minimális minőségét és az erre fordított (költségvetés szerinti) állami ártámogatást, aztán az így meghatározott szolgáltatásra licitálnak vállalkozók, és a legmagasabb licitet befizető vállalkozó szolgáltathat. A vállalkozó aztán olyan áron kínálhatja a szolgáltatást, amennyiért akarja, de az ártámogatás nem a szolgáltatóhoz kerül, hanem a fogyasztóhoz, aki a jegyár állami támogatás részét visszakapja. A vevő kapja, és nem a termelő! Ez a lényeg, ugyanis a vevő egyszerre érzékelni fogja végre a szolgáltatás valódi árát és az állami támogatás nagyságrendjét. A szolgáltató csak akkor lesz nyereséges, ha megfelelő színvonalú és árú szolgáltatást nyújt. De a legfontosabb előny, hogy elkülöníthetővé válik, hogy az adóforintokból kiknek az utazását támogatjuk. Az állam ugyanakkor kilépett a piacról, csak a szolgáltatási szabvány betartását ellenőrzi. A szakszervezetnek ezután a szolgáltató tőkéssel lesz dolga.
A BKV veszteségességének egyik okaként említik, hogy a környéki járatok közlekedéséhez a térségi önkormányzatok csak kevéssel járulnak hozzá. A fenti javaslat ezt a problémát megoldaná, hiszen a lakhelye szerinti önkormányzaton keresztül kapná meg a tömegközlekedést igénybe vevő utazó az állami támogatást a jegy/bérlet ellenében.


A következőkben még abu kifogásaira reagálok, amit elmulasztottam, amikor köldöknézegetéssel voltam elfoglalva:

Csak ha nem tetszik a 132-es villamos által nyújtott szolgáltatás, mert óránként jár, koszos, és folyton lerobban, akkor az autó az egyetlen versenytárs, mert a 133-as (ami 5 percenként közlekedik és topless felszolgálók kínálgatják a koktélokat) sajnos nem arra megy amerre én szeretnék. Ha a sínen is osztoznak a különböző szolgáltatók, akkor sem jobb a helyzet, mert a legkorszerűbb csúcsmodell villamos is megáll, ha az előtte lévő rosszul karbantartott csotrogánynak kigyullad a motorja.

Külön kell választani a közlekedési járat vonalát meghatározó és a szolgáltatást ténylegesen nyújtó vállalatrészt. Leegyszerűsítve, a járatvonalakat, egyfajta szabványként a központ (állam) határozza meg, aminek ellátására vállalkozók licitálnak napi, havi vagy éves időtartamra. A licit ellentételeként a vállalkozó használhatja az infrastruktúrát és a tárgyi eszközöket, de saját tárgyi eszközei is lehetnek. Az egyes vállalkozók a jegyek árbevételéből az utasok száma és elégedettsége alapján részesülnek. Például, ha az egyik napon a 132-es járatot több utas választja (az autó helyett), mert pontosak, és elegendően gyakoriak a járatok, akkor az a társaság nagyobb arányban részesül a jegyár bevételből. A rosszul karbantartott csotrogány karbantartója, üzemeltetője kártérítést kell fizessen a csúcsmodellt (gondolom drágábban) működtető vállalkozónak, így a csotrogányok nem hoznak nyereséget, tehát kénytelenek kivonni a forgalomból.