Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

segélyek
A kapitalizmus kárvallottjai
2008-04-14 09:20

Ferge Zsuzsa írása a kapitalizmus kárvallottjairól szól, akiket a segélyektől megfoszt az ingyenélés vádja, és az állam részéről tapasztalt bekeményítés. Hogyan enyhítené az ellentmondásokat a TDP programja?

Mindenekelőtt néhány fogalmat határoznék meg (újra), mert az érvelésben jelentőséggel bírnak:
Jövedelem: A jövedelem fogalmába bele kell érteni azt a látens jövedelmet is, amelynek megszerzése alól a vagyontárgy tulajdonosa mentesül, azáltal, hogy a tulajdonát használja. Természetesen az ilyen tulajdonalapú jövedelem a költségek levonása után fennmaradó rész, így a látens jövedelem megegyezik az adott vagyontípusra jellemző tőkejövedelemmel.
Létminimum: Azt a jövedelmet, amely az alapvető létszükségletek fedezésére minimálisan elegendő, hozzávéve az állam által kirótt állampolgári fizetési kötelezettségeket létminimumnak nevezem. A létminimum kell fedezze egy átmeneti szállás, a minimális kalóriaszükséglet, az egészségügyi ellátás, a közoktatás költségeit.
Adómentes jövedelemhatár: A létminimum fölé emelkedett jövedelműek már képesek lehetnek tovább emelkedni, ha a jövedelemadó teher megjelenése csak egy olyan jövedelemszintnél jelentkezne, ami már biztonságos jövedelmet ad az megtakarításokhoz. Eddigi szövegeimben minimáljövedelemnek neveztem, de ezzel zavart okoztam, ezért mindenütt átjavítottam adómentes (minimál)jövedelem alakra. Jelen cikkben még azt a jelölést használom, a továbbiakban pedig elhagyom a problémás minimál előtagot.

A TDP a segélyek helyett a jövedelmek létminimumra való kiegészítését javasolja, megvalósítva ezzel a szociális minimum intézményét. A visszaélések a vagyoni állapot figyelembe vételével elkerülhetők a segélyek odaítélésénél. Ezt a javasolt jövedelemszámítási módszer megvalósítja, hiszen a tulajdonlásból származó látens jövedelem emeli az összjövedelem szintjét, csökkentve a kapható támogatás nagyságát.
A segélyek magas értékét úgy lehet összeférhetővé tenni a munkával szerzett jövedelmekkel, hogy mindenfajta segélyt kamatmentes kölcsönként folyósít az állam, a visszafizetési kötelezettség pedig csakis a létminimumot meghaladó jövedelemszint fölött jelentkezik az adós állampolgár számára. A létminimumot meghaladó jövedelemrész és az aktuális jövedelemadó-kulcs szorzata adja meg az esedékes törlesztés összegét.
A kamatmentes kölcsönök viszont a vagyon jelzálogosítását jelentik egyben, tehát a segélyezettek mellé vagyoni gondnokot bízhat meg az állam, bár szerencsésebb, ha ez az önkormányzat feladata. Fontosabb azonban, hogy az említett vagyoni gondnok inkább szociális feladatokat végezzen, segítve a nehéz helyzetben levőnek a támogatás optimális felhasználását. Segítve, tanácsot adva, de a döntést mindig a támogatottnak kell meghozni! Nem egy paternalista állam hivatalnokát kell a nehézsorsúak nyakára ültetni, aki előítéletesen dologházakat szervez meg, hanem szakembereket kell képezni a támogatói feladatra, és a szerint fizetni őket, hogy segítségükkel hány nehéz sorsú polgártársuk emelkedik ki a segélyezettek köréből.

A foglalkoztatottság növekedésének akadálya a munka túlzott adóterhelése, a terhek közül is az egyik legnagyobb a társadalombiztosítási járulék. Ezt a terhet kétféle módon lehet csökkenteni, a kiadási oldalon a költségek racionalizálása, a bevételi oldalon pedig egy valóban biztosítás alapú forrásbeszedés megvalósításával. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az állampolgárok között egyenlően kell elosztani a kockázati költségeket, azaz egyenlő járulékot kell fizetnie minden állampolgárnak (havonta nagyjából 16000 forintot) biztosítási díjként, fejenként, beleértve a csecsemőket is. Ez súlyos teher az alacsony jövedelmű családokra - szólhat a kifogás, de pontosan ezért kell a létminimumba beleszámítani a sok más létfenntartási költség mellett az egészségbiztosítás díját is. Így az adóból csak a szociálisan rászorulók TB költségeit fedezik, egyébként pedig érvényesül az egyenlő teherviselés.

Ahogy hibásnak tartom az árak torzítását különféle ártámogatással, ugyanúgy hibás a munkáltatónak adott kedvezmény is a munka terheiből, ugyanis ezzel gyakorlatilag ártámogatást adnak olyan vállalkozásnak, amely a gyengébb minőségű munkaerővel (hiszen az válik elsősorban munkanélkülivé) dolgoztat, a vállalkozás így az állami támogatásból biztosítja a nem létező versenyképességét. Ide kapcsolódik a minimálbérrel kapcsolatos ellentmondás is. Lehetséges, hogy létezik olyan átlagos munkás - munkáltató páros, akiket jelenlegi a minimálbér összehoz, de az bizonyos, hogy a differenciálatlan minimálbér az ország jócskán különböző területein lehetetlenné teszi a terület fejlettségének megfelelő tőke-munka együttműködést, ezáltal magas munkanélküliséget, vagy a fekete gazdaság térhódítását eredményezve. A munkanélküliségi ráta, és képzettségi szint figyelembevételével megállapított területenként különböző, a szociális adottságoknak megfelelő minimálbér jobban segítené a tőke megjelenését (alacsonyabb minimálbér ott, ahol tőkehiány van), vagy csábítaná jól képzetteket (magasabb minimálbér ott, ahol tőketöbblet van). Így mindenütt csökkenne a munkanélküliség, fehéredne a gazdaság. Optimális esetben a munkanélküliség eloszlása egyenletes lenne országszerte. A területek elmaradottságát nem a tőkének tett engedményekkel lehet fölszámolni, hanem az infrastruktúra és az oktatás állami fejlesztésével. Hogy végre egészségesen emelkedhessen a minimálbér...