Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
első mondat [...] alapvetően tudatos párt legyen, amely a nyugatos értelemben vett polgári erkölcs alapján áll! 2008-04-23 08:00
A TDP politikai helyét a múlt szombati szövegelésem végén próbáltam
meghatározni. A meghatározás első mondatát részletezem az alábbiakban.
A politikai élet egyik dimenziója az ösztönös-tudatos
vonal. Az egyik véglet a tudatalatti vezérelte erkölcsi alapon álló politizálás,
amely a hagyományokat szentségnek tekinti, és amely bizonyos esetben a valóság törvényeinek
ellentmondó döntésekhez vezet, a másik véglet a racionális érvek logikus rendjéhez
ragaszkodó politizálás, amely szélsőséges esetben a cél eléréséhez minden eszközt
elfogadhatónak tekint, elnyomáshoz vezet.
Az ösztön késztető ereje vagy az erkölcs parancsszava nem kérdőjelezhető meg az
adott rendszeren belül, sőt fel sem merül az igazság kérdése. Az ösztönös magatartást
a társadalomban a hit jelenti, érzelmi viszonyulást a részekre még nem tört valósághoz,
amely viszonyban a kételkedésnek nincs helye, így ad lehetőséget a közösség létrejöttéhez.
Nyelvet ad, mert a jelzések, a szavak jelentése a közösség tagjai számára magától
értetődő. De a közösség tagjai egyben a valóság tárgyai is, ami a felvilágosodás
óta visszahat a nyelvre, és szétrombolja a szavak rendjét. Létrejön a nyelvben a
jelentésben való kételkedés ürességét kitöltő tudás, ami a hit életvilágával ellentétben
tárgyként szigeteli el az egyént is a közösségtől, atomizálja a társadalmat. Az
atomizált társadalom egyénei tudják, hogy mit tesznek, ezért már nem oldódnak föl
a cselekvésben, míg végül képtelenek lesznek közös cselekvésre.
Hit és tudás elválaszthatatlan
páros, a bölcső melege nélkül az ember nem élheti túl később sem a valóság embertelenségét.
Az egymás közti alapvető kommunikáció a hitvallás, amely a belső világlátás feltárulkozása,
ahogy megnyitjuk a másik előtt a bennünk tükröződő mindenséget. Ez a hitvallás olyan
ősi nyelvi gesztus, mint az ölelésre széttárt kar, lehetőség a hasonló felismerésére,
vagy az idegen elfogadására. A hitet és a tudást a fejlődés ugyanúgy szakította
szét egymástól, mint a munkát és a tőkét. A munkamegosztás a közösség javát szolgálja,
de eszközökké embertelenedett munkásra és tőkésre robbantja szét a társadalmat,
a felvilágosodás ugyanígy a társadalom szellemi gyarapodása közben teszi ellenséggé
a tudást és vallást, a jogot és az erkölcsöt, az atomizált egyén a közösség bomlasztójává
válik.
Olyan
vallásfilozófia kell, amely nem erkölcsi vagy esztétikai értékskálát határoz
meg, hanem ismeretet, eszközt ad az egyéneknek, hogy képesek legyenek csoporterőszak
nélküli közösségbe szerveződni. Nem a vallások különbözősége a lényeg, hanem a közös
jellemzőjük, a közös szándék, a közös kiindulópont, a világbavetettségtől és a zűrzavartól
való félelem érzése, amit sajnos a tudás végessége csak fokoz. Az ifjú Hegel, az
ifjú Marx vagy Nietzsche bírálta a pozitív (instrumentális) vallást. Végül Hegelnél
dehumanizált istenként fejlődik az abszolút szellem, Marxnál a társadalmi osztályok
titánokként feszülnek egymásnak a csatamezőn, Nietzschénél pedig a művészet dionüszoszi
mámora feledteti a modernség fagyhalálát. Ma is az a helyes megoldás, ha a vallásgyakorláshoz
teret, nagy teret biztosít az állam, nem pedig a vallási szervezeteknek hatalmat.
Nem személyes ügy mégsem a vallás (mint ahogy az SZDSZ állítja), hanem alapvető
közügy. Csakhogy ez nem azt jelenti, hogy az embernek a köz színe elé kell tárni
a hitvallását (főleg nem a hatalom színe elé), de muszáj megvallani egymás között
a hitünket, hogy a közösségek erősödjenek, a hasonlók egymásra találjanak, és a
különbözők se legyenek elfogadhatatlanok. Akkor lehet majd közösségről beszélni,
ha a közösség egyik részének összefogása nem a másik rész fasisztoid gyűlöletén
alapszik, hanem annak az igazságnak a felismerésén, hogy a világ vak sodrásában
a vallások, a világnézetek sokfélesége segíthet csak megőrizni az emberségünket.
Ennek tudatában a TDP sem tekinti kizárólagosnak a mondanivalóját, a hatalom birtokában
biztosítani fogja a világnézeti párbeszéd erősödését, a nyílt diskurzust, miközben
tudományos módszerek felhasználásával enyhíti a társadalom ellentmondásait. Ilyen
tudományos módszerek a szociológia, a közgazdaságtan és a statisztika eszköztára,
amik segítséget nyújtanak megoldásban. A nyugatos erkölcs és a tudományos gondolkodás
jellemzője, hogy a saját határait nem tagadja. Az állításokat, amelyek ellentmondanak
a tapasztalatnak, azokat sem dédelgeti dogmákként, beismeri a tévedését, lemond
a hatást vadászó mellébeszélésről. Reményeim szerint erről szól ez a blog is. :-)