2008-04-29 09:30
A TDP politikai helyét a párt szervezéséről szóló szövegem végén
próbáltam meghatározni. A meghatározás hatodik mondatát részletezem az alábbiakban.
A politikai élet egyik dimenziója a parancselvű-szabadelvű
vonal. Egyik véglete a hatalom totális felügyelete az egyén és a gazdaság felett
(diktatúra), a másik véglet szerint csakis jogi egyenlőséget biztosít a személyiségi
jogok korlátozása nélkül. De a hatalom formális keretekbe szorítása nem a hatalom
eltűnéséhez vezet, hanem a formalitásokat kijátszó alattomos, rejtőzködő hatalomhoz,
egyfajta illiberális demokráciához.
A fő problémát az egyén és a társadalom ellentmondása jelenti. Az demokráciában
ugyanis (ha képviseleti is) a tömeg hatalma érvényesül, a demokrácia kiteljesedése
során az arccal rendelkező kisebbség hatalma egyre kevesebb, miközben az arctalan
közvélemény egyre nagyobb nyomást gyakorol a hatalomban levőkre. A kapitalista társadalmi
rend kialakulása együtt járt a személyiségi jogok felismerésével, az állami elnyomó
szerep közösségivé vált.
A felvilágosodás kiinduló állítása volt, hogy a racionalitás és az egyéni szabadság
stabilitást biztosít, de a szabadságot az egyén a valóságba vetettség irracionális
magányosságával együtt élte meg. A racionalitásban újraéledő csoporttudat embertelen,
a csoportok már nem beolvasztják, hanem üres keretként körbeveszik az egyént, aki
ezért a közösséget tekinti elnyomójának, visszaél személyiségi jogával, instabillá
válik a kialakult rend, akármilyen legyen is az. A XXI. században a modernség már
nem osztályok harca, hanem a személyiség harca a közösség erejével szemben.
Az arisztokrata
Tocqueville így ír:
[...] minden forradalom, amely megváltoztatta a népek arculatát, azért tört ki,
hogy szentesítse vagy sárba tapossa az egyenlőséget. Ha eltekintünk az emberek nagy
megmozdulásainak másodlagos okaitól, szinte mindig az egyenlőtlenségre bukkanunk.
Vagy a szegények próbálták elrabolni a gazdagok javait, vagy a gazdagok próbálták
leigázni a szegényeket. Aki olyan társadalmi rendet tud létrehozni, amelyben mindenkinek
van egy kevés óvni valója, és senki sem kíván túl sokat a máséból, sokat tesz a
világ békéjéért.
A TDP ezért nem ígér új egyenlőséget, csak a fölismert egyenlőtlenségek csillapítására
tesz erőfeszítést. Nem ígérheti a nép üdvét, mert azt a nép maga tudja csak létrehozni,
kitermelni. Nem állíthatja, hogy az egyén és a társadalom ellentmondására megoldást
tud szolgáltatni, mert nincs kész megoldás, csak diskurzus a kétségekről, és kommunikációs
cselekvés a szándékokról, hogy miképpen is alkalmazkodjunk a környező valósághoz
és önmagunkhoz. A párbeszéd békéjére van szükségünk mostanság!