Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

fosztóképzők
A szegénység ellen
2008-05-09 15:40

Alkalmatlan, ügyetlen, tanulatlan, jogosulatlan, megbízhatatlan, kezelhetetlen, fenntarthatatlan, megoldhatatlan, egészségtelen, fogatlan, tehetetlen, bárdolatlan, következetlen, felelőtlen, méltánytalan, igazságtalan... folytathatnám még.

A fenti fosztóképzős jelzőket sokszor használjuk a szegénységről vagy a szociális ellátásról beszélve, de sommás előítéletek helyett a szociológiai gondolkodás segíthet inkább, hogy közelebb jussunk a megoldáshoz. Hogy miképpen értem a nem előítéletes gondolatokat, azt jól példázza A szegénység dinamikája című tanulmány.
De ha szegénységről van szó, akkor Ferge Zsuzsa akadémikus gondolatai megkerülhetetlenek:

"Amennyiben a szegénységet elsősorban strukturális okokra vezetik vissza, akkor a válasz vagy a termelési vagy az elosztási viszonyokat, vagy mindkét szférát érintő, bizonyos nagy rendszereket is fejlesztő társadalompolitika. Ez a szemlélet és politika eddig elsősorban a gazdaságilag felfelé ívelő, társadalmilag progresszív periódusokra volt jellemző. Ekkor, akár van, akár nincs különálló szociálpolitika, a hangsúly a társadalompolitikán van. Ha a szegénységet elsősorban egyéni okokra vezetik vissza, akkor a válasz az egyéni problémákat, bajokat kezelő szegénypolitika. Ez az orientáció többnyire gazdasági dekonjunktúra és ebből adódó társadalmi merevedés idején szokott dominálóvá válni, bár nemcsak ettől függ. (Az Egyesült Államokban, ahol szinte érintetlen maradt a tőkés társadalom korábbi fejlődési szakaszára jellemző liberális individualista ideológia, hivatalosan sosem ismerték el a szegénység strukturális jellegét, s ezért mindig uralkodó volt a szegénypolitika.)

A társadalompolitika hátulütője az lehet, hogy miközben a szegénység ellen sikerrel lép fel, elfelejtkezik a szegényekről. A szegénypolitika hátulütője az, hogy miközben a szegényekkel törődik, elfelejtkezik a szegénységről, sőt ezt esetleg tartósítja. Kézenfekvő lenne olyan együttes alkalmazásuk, hogy csak mindkettő előnye érvényesüljön. Ezt roppantul megnehezíti, hogy két ellentétes társadalomszemléletből indulnak ki, s így egyik szinte óhatatlanul kiszorítja a másikat. Arra azonban talán lehetőség van - és valószínűleg erre érdemes törekedni -, hogy a viszony és rendszerfejlesztő társadalompolitika kiegészüljön egy olyan új szemléletű gyakorlattal, amely a rendszerek által nem kezelt problémákra válaszol, de az állampolgári autonómiákat nem korlátozza."

Álláspontom szerint mindkét szemlélet érvényesítendő, de a szegénység egyéni okait a helyi közösségnek kell orvosolni, azaz a szegénypolitika az önkormányzat felelőssége. Ez elsősorban pszichológiai, tanácsadási, közvetítői feladat, amihez a szükséges forrást az önkormányzatok pályázatok útján szerezhetik meg. Az önkormányzatok nyílt pályázatait az adott önkormányzat szegénységi mutatói és a mutatók vállalt javítása alapján kell elbírálni. Ezeket a pályázati forrásokat felhasználva az önkormányzatnak közmunka-lehetőséget is kell szervezni a munkanélküli réteg számára, akár az egymás segítésében megvalósuló szociális munkájukat megfizetve.
A strukturális, azaz a társadalmi rend miatt bekövetkező szegénységet a központi kormányzatnak szociális létminimum biztosításával kell megakadályozni. A rászorulók összjövedelmét (beleértve a vagyonból származó rejtett jövedelmet is) a szociális létminimum szintjére kell kiegészíteni, az adott támogatást akár élethosszig tartó kamatmentes kölcsönként adva. A kölcsön visszafizetését akkor kell megkezdeni az adósnak, ha az összjövedelme magasabb az adómentes sávhatárnál, tehát az adófizetési kötelezettség megjelenésekor.