2008-06-15 12:50
Tegnapelőtt írtam néhány makrogazdasági megfontolásról,
ma a mikrogazdasági gondolatok következnek, azaz a gazdasági résztvevők szerepéről,
indítékairól szólok. Említettem már Amartya Sen nevét,
megadtam a magyar nyelvű írásaihoz vezető
linket. Jó lenne, ha minden polgártársam elolvasná az ő műveit, különösen
azok, akik azt hiszik, hogy a közgazdaságtan és az etika ellentmondanak egymásnak!
Bevezetésként az ő, az üzleti élet etikájáról szóló írásának záró gondolatát idézem:
Először is: az üzleti élet etikájának fontosságát nem kisebbíti Adam Smith állítása,
miszerint saját érdekeink szem előtt tartása önmagában is megfelelő motiváció a
cserére. Smith mészáros-sörfőző-pék példája 1. közvetlenül csak a cserére vonatkozik
(és nem a termelésre vagy az elosztásra), 2. a cserének is csupán az ösztönzési
aspektusaira (de nem a szervezeti és magatartási vonatkozásokra).
Másodszor: az üzleti etika rendkívül fontos szerepet játszhat a gazdaság megszervezésében
általában és ezen belül a csereakciók megszervezésében különösen. E kapcsolat mindenütt
megfigyelhető, de különös jelentőségre tesz szert manapság a harmadik világ fejlesztésére,
illetve a volt második világ átalakítására irányuló erőfeszítésekben.
Harmadszor: az üzleti etika szerepe a termelés megszervezésében és működtetésében
jól szemléltethető a különböző országok tapasztalatainak összevetésével. Gondolok
itt például Japán látványos sikerére. A szűk profitmotívumon való felülemelkedés
előnyei többféle módon is megnyilvánulnak. Bizonyos mértékig a profitra alapozott
piaci allokáció csődje mutatkozik meg a „közjavak" esetében. Ez két szempontból
is fontos: 1. mert a megtermelt javakban jelen van a közjószág (és a vele kapcsolatban
lévő externalitás) eleme (lásd környezetvédelem) és 2. mert a vállalat sikere maga
is tekinthető közjószágnak.
Végül a széles értelemben vett elosztási problémák szoros kapcsolatban vannak az
üzleti etikával. Ez a kapcsolat lehet közvetlen és tartalmi, valamint közvetett
és instrumentális. A torta mérete és elosztása közti kapcsolat az ösztönzési problémán
keresztül felerősíti az etikus magatartás szerepét.
Tehát csakis az etikus piaci magatartással együtt válhatnak a piaci törvényszerűségek
a társadalom javára. Ez sajnos azt jelenti, hogy amíg a profit motiválja csupán
a gazdasági szereplőket, addig piaci törvényszerűségek helyett a kegyetlenségből
szerzett előnyöknek nagyobb szerepe lesz, és a társadalom is több externáliát kénytelen
elviselni. Ebből persze csak akkor következne az állami monopólium előnyösebb volta,
ha a hatalomhoz jutás versenye és a hatalomgyakorlás etikus módon történne. Ahogy
a piacgazdaság emberközpontú működéséhez elengedhetetlen az erkölcs, úgy az állami
döntések tisztaságát is csak az erkölcs alapozhatja meg.
Persze az erkölcsös polgár nem arról ismerszik meg, hogy nagy hangon ostorozza az
általa erkölcstelennek tartott viselkedést, hanem arról, hogy a kívánatosnak tartott
erkölcs szerint él.
Az erkölcsi alapok kialakulása azonban spontán tanulási folyamat, de gátolja az
erkölcsi tisztulást minden olyan rendszer, amely a negatív jelenségekre (adókerülés,
szegénység) nem intézményes célzott választ (APEH, szociális minimum) ad, hanem
a rendszer egészét torzító egyenlősítő ártámogatást és kedvezményeket vezet be.
Az eféle támogatások ugyan populista jellegük miatt mindenkinek tetszenek, de a
nép boldogulását csak a nép önmaga képes elérni, mindenfajta "támogatás" csak ezeket
az erőfeszítéseket értékeli le, teszi az alaptalan (ezért erkölcstelen) gazdagodást
elfogadottá, mércévé.
A TDP politikája szerint semmilyen támogatást nem szabad
csak úgy, a támogatott erőfeszítése nélkül adni. A támogatottnak a támogatás mértékében
jelzáloggal kell megterhelni a vagyonát, és a társadalom jogosan vár el a támogatás
ellenében együttműködést a támogatott polgártársairól. A támogatás lehet természetbeli
is, így például a gyermekek köznevelésének mellékköltségei (tiszta ruha, menza,
pszichológiai támogatás) levonhatók a pénzben kifejezett támogatáskölcsön összegéből,
ha ezeket nem biztosítja a támogatott család. A jövedelmet a szociális létminimura
kiegészítő összeget a központi kormányzat az önkormányzaton keresztül juttatja el
a rászorultaknak, az önkormányzat feladata és joga lesz meghatározni a pénzben kifizetett
összeg és a természetben juttatott szolgáltatás részarányát. Természetesen minden
ilyen támogatás reálértéke az egyéni tartozást növeli, tehát a szociális létminimumnál
alig több munkajövedelmet szerző "szomszéd" előnyösebb helyzetű marad a támogatottnál,
tehát a szociális támogatás nem okoz feszültséget. A szociális létminimum alatti
jövedelmek jövedelemadója értelmetlen, csakis a fogyasztási adó, amit az alacsony
jövedelműeknek is fizetniük kell.
A társadalom célja továbbá, hogy a tagjai a saját erejükből is átvészeljék a nehéz
időket, tehát az egyéni megtakarítás ösztönzése, támogatása fontos feladata az államnak.
Ennek a feladatnak a megoldására a szociális létminimum (a fentiek szerint minden
polgárnak garantált jövedelem) fölötti jövedelmeket még nem célszerű jövedelemadóval
is megadóztatni, hiszen az alacsony jövedelem teljes egésze elfogyasztásra kerül,
tehát a fogyasztási adó megfizetésével járulnak hozzá a közterhekhez. Őket arra
kell ösztönözni, hogy magasabb jövedelemszintet érjenek el, hogy ne eshessenek vissza
a támogatottak körébe, ezért az adómentes sávval biztosítja feléjük az állam az
önerő megszerzését! Az önerő megszerzésének gyakorlata aztán tovább lendítheti a
napi létbizonytalanságból kilábalt polgártársunkat a valódi polgári lét felé. Az
erkölcsös adózás megjelenésének egyik biztosítéka a nyomortól való félelem megszüntetése.
Csakis akkor válhat egy társadalom erkölcsössé, ha nem lesz olyan tagja, amely
kitaszítottnak érzi magát. Ahol polgárság valóban életerős része büszkén viseli
a terheket azokkal az újgazdagokkal ellentétben, akiket még a vagyonosan is a nyomor
kísértete tesz fösvénnyé.
