Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

eredmények
Amik megrengetik...
2008-06-22 15:00

Ahogy tegnap ígértem, mára is téma marad Stumpf István írása. Rossz konzervatívnak vélem őt, aki az állam túlsúlyát próbálja konzerválni, nem látva át, hogy a piacgazdaság szörnyű mellékhatásai éppen hogy az állam monopolhatalma miatt elsorvadt civil tudat és etika hiánya miatt váltak lehetségessé, nem pedig a piaci szereplők szabadsága okán. Ha az állam ismét felveszi a mindenható "aktor" szerepét, akkor csakis az állami hatalomhoz jutottak etikus viselkedésén múlik a közjó ugyanúgy, mint ahogy a gazdaságban is a piaci szereplők etikusságán áll vagy bukik a piacgazdaság közjót eredményező működése. Hogy a demokratikus választások során nem érvényesül kormányzat teljesítményének értékelése, azt (Körösényi Andrással egyetértve) elismeri a szerző, Stumpf István is:

[...] a választók a hiányos informáltság következtében bizonytalanok, vagyis nem tudják pontosan behatárolni, milyen teljesítménykritériumot alkalmazzanak a kormány támogatására vagy leváltására vonatkozó szavazói döntésük mérlegelésekor. Ennek a következménye, hogy a választók olyan kormányt is megbuktathatnak, amelyik jól képviseli érdekeiket, ugyanakkor olyat is újraválaszthatnak, amelyik rosszul teljesített és politikájával eltért a közérdek szolgálatától. Mindezek mögöttes oka, hogy a kormányzati politika megítélésének nincs objektív mércéje. Még ha a választók képesek is helyesen felmérni a "helyzetet", hiányos informáltságuk és a kontingencia-probléma következtében nem tudják eldönteni, hogy az aktuális helyzet mennyiben az adott kormány teljesítményének és mennyiben exogén tényezőknek a következménye. Így a választók bizonytalansága teret nyit a különböző véleménybefolyásolási manipulációs törekvések számára. Bárhogy döntsenek is a szavazók, és bármilyenek is a külső körülmények, jobb informáltságuk, vagyis információs előnyük következtében a politikusok képesek kibújni a szavazók, vagyis az elszámoltathatóság kontrollja alól.

Eddig még helytálló is a szerző helyzetértékelése, de aztán egydimenziósnak nevezi a liberális gondolkodást. Ezzel csak a saját fantomjait kelti életre, az etikátlan piacgazdaság rémével ijesztget, miközben a jó kormány (így: good government) ígéretével kábít. De legalább kábítana! Ehelyett alaptalan következtetésekkel, nevetségesen akarnok módon ismétli a követelését: Minden hatalmat a kormánynak! Megrengetné a nevetőizmomat, ha nem emlékeznék a "Minden hatalmat a népnek!" szlogennel indult szörnyűségre, ugyanis Stumpf sem gondolhatja komolyan, hogy amíg a társadalomban (a piaci szereplők között) az etika csak tréfa tárgya, addig a fentebbi idézet szerint számonkérhetetlen, de monopóliumot élvező kormány etikusan, csakis a közjót követve dönt a hatalomban levők önző anyagi érdekeitől függetlenül. Általánosan elfogadott, hogy a szervezeti döntéseket az adott szervezet fennmaradási érdekei befolyásolják, így az aktuális kormányzat mindent meg fog tenni (ahogy eddig is tapasztalhattuk) a hatalomban maradáshoz, akár a közjó ellenében is.

Nem is vitázom a szerzővel, mert ha valóságos liberalizmussal küzdene meg, akkor új érveket kellene keresni, az általa kitalált szélsőséges "egydimenziós" liberalizmushoz pedig semmi közöm. Viszont az egydimenziós Stumpf-gondolkodást jól jellemzi a szerző zárlata, az "eredmények", amit bátorkodom megjegyzésekkel telitűzdelni:

Szükség van tehát egy intelligens államra, amely újra és újra végiggondolja, hogy hol vannak feladatai.
A civileknek eztán már gondolkodniuk sem kell, hiszen az állam (mint szervezet) majd megtalálja a magának tetsző feladatokat.
Az államnak kell kiigazítania a piac mechanizmusait - méghozzá mindenki érdekében.
Még a piac érdekében is - írja előtte a szerző. A piaci szereplők pedig tűrjék jámborul, amint az állam nagy bölcsességű tervgazdálkodással igazítgatja ki a mechanizmust, nem pedig csak a káros mellékhatások kiküszöbölésén munkálkodik. Addig, amíg a "mindenki érdeke" végül megnyomorítja vagy elüldözi a piaci szereplők javát.
Az állam ugyanis nem piaci vállalkozás, hanem szolidaritásközösség.
Az állam (mint szervezet) szolidaritásközösségnek volt mondva a kádári rendszer alatt is, jól kivehető Stumpf-féle konzervatív eszmerendszer jellemzője.
Mivel a mindenkit magában foglaló szolidaritás erősebb kell, hogy legyen, mint egyesek magánhaszna, ezért nem az állam leépítésre, hanem az állam megerősítése a feladat.
A mindenkit magába foglaló állam korporatív eszméje elvezet a totális államhoz, amelyben az összefogást és az államkormány aktori erejét jól szimbolizálhatná egy római jelkép a fasces . Rossz vicc!
A jó kormányzás értelmét a demokratikus kormányzás kötelezettségei felől lehet megközelíteni.
Igaza van a szerzőnek, tényleg onnétt lehet megközelíteni, a kötelezettségek, és nem a korlátlan jogosítványok felől.
Nem a piac, hanem csak az állam képes biztosítani azokat a feltételeket, amelyek között az egyének értelmezése szerinti jó és ésszerű élet mindenki számára megélhetővé válik (éppen ezért nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia).
Azért azt talán a szerző is belátja, hogy a javakat a piaci szereplők állítják elő, az államnak csak újraelosztó lehetősége van. Az egyének értelmezése szerinti jó életet pedig csak az egyének napi erőfeszítései hozhatják el, kevésbé a központosított állam tervgazdálkodása. A történelmi tapasztalatok erre utalnak.
A kormányzás értelme tehát a közérdek, a közjó érvényre juttatásában áll.
Egyetértek. A közérdeket érvényre juttató kormányzás adja meg a kormányzás értelmét. Az ilyen kormányzáshoz azonban a jelenlegi politikai elit alkalmatlannak látszik az elmúlt időszak iszapcsatáira gondolva.
A fenti feltételek biztosításáért éppen magának a kormánynak kell felelősséget vállalnia. A kormány teljesítményét ily módon értékelni lehet. Ezáltal elvileg felelősségre vonhatóvá, elszámoltathatóvá válik. Mivel ma Nagyarországon az elszámoltathatóságkövetelménye nem teljesül, s az állam leépítésének programjávalmindenütt csak a rossz kormányzás nyomai jelennek meg, elkerülhetetlenné válika "kormányzás visszavétele".
A felelősségvállalás első lépése az lenne, hogy minden politikai párt vállalja föl a múltban elkövetett hibáit. Másodszorra ismertesse egyértelmű cselekvési programját, azokat a külső feltéleket is beleértve, amiknek teljesülése esetén nem tér el a pártprogramtól. Végül a hatalom birtokában következetesen hajtsa végre a programot, ha a külső feltételek teljesülnek.
Hatalmas todományos teljesítmény Stumpftól, hogy az állam leépítésének és a rossz kormányzásnak együttes fellépését (korrelációját) ok-okozati összefüggésnek tünteti föl.
Az állam "kivonulásának", "leépítésének" programja szigorúan vett tapasztalati alapokon veszítette el Magyarországon a legitimitását. Maga az állam leépítése körüli vita a választói tömegek számukra túlságosan ideológiai, éppen ezért egyelőre nem is tudnak kapcsolódni hozzá, így ezt a saját jövőjüket ugyanakkor nagyon is érintő vitát még nem befolyásolhatják. De az látszik, hogy többségük ma már a legszofisztikáltabb médiamanipulációk ellenére sem áll a nemzeti erőforrások további "piacosításának" pártján. Éppen ez a körülmény teszi - ha lassan is, de bizonyosan - egyre időszerűbbé a kormányzás visszavételének programját.
A szerző ideológiájának (nézetrendszerének) szofisztikált (profi) demagógiája (népámítása) azt a látszatot kelti, hogy a "kormányzás visszavételének programja" a lehetséges egyetlen kiút. A TDP erkölcsileg elitéli és programjával teszi nevetségessé az ilyen népámító gondolatokat, amelyek a hatalomért cserébe ígérik a közjót, miközben prófétikus gőggel becsülik le a választókat (lásd a fentebb aláhúzott szöveget).