Tudományos Demokrácia Pártja
racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk
szoclib
regi blog



gyurcsanyahibas
A megegyezés akarása
2008-09-11 10:40

Sok időt fecséreltem az elmúlt időszakban arra, hogy túl nagy érdeklődést nem keltő (bár érzékeny) témákat feszegessek, ahelyett, hogy a Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, Fodor Gábor és Dávid Ibolya túlélési praktikáinak gumicsontját rágcsáltam volna (nem is baj, legalább megúsztam kellemetlen hozzászólások nélkül :-).

Sajnos tisztelt blogtársaimmal szemben nem tartom lényegesnek a jelen hónapok történéseit, már csak azért sem, mert a következő választási győzelemre leginkább esélyes párt is arra rendezkedett be, hogy páholyból nézze a vegetálást vagy a politikai vesztesek bozótharcait. Időnként azért megemlítik az új választások kiírását, de az minél később történik, annál nagyobb az ő esélyük a nyugodt kormányzásra - gondolják. A "Gyurcsány a hibás" kampányra talán csak azért van szükség, hogy az aktivistáiknak legyen elég házi feladat. Egyébként kicsinyes próbálkozás az egész, akár a "rosszabbul élünk, mint négy éve" szlogen volt 2006-ban. De mégis, miben hibás Gyurcsány Ferenc?

2006-ig tartó kormányfői szerepvállalása idején nem kezdett bele semmilyen reformba. Erre nem mentség, hogy ellenkező esetben az MSZP elveszítette volna a következő választást, hiszen az ország és hosszú távon az MSZP is nyert volna végül. A változásokat a 2006 utáni kormánya arrogáns felsőbbrendűséggel vezette be, Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után sem mutatott megbánást a hatalomba vezető manipulatív politika miatt. A 2008 márciusi népszavazás eredménye után azonnal megszűntette az év végéig még törvényesen beszedhető forrásokat az egészségügy számára. 2008. március 29-én tette meg a válságkormány megszűnéséhez vezető utolsó lépést, mikor az MSZP országos pártértekezletén bejelentette, hogy meneszti az SZDSZ-es egészségügyi minisztert, anélkül, hogy a koalíciós partnerével előtte egyeztetett volna. Nem mérte föl, hogy a kisebbségi kormányzás az indulatokkal terhelt éretlen magyar politikai kultúrában működésképtelen. Engedett az MSZP-n belüli alaktalan és a Fidesztől kiinduló, néha rettenetes alakot öltő nyomásnak a reformok megakadályozására, ezért talán hamarosan elkulloghat megírni azokat a "kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról".

A miniszterelnök Megegyezés című szövegében valahogy mégsem a megegyezésre törekvést látom, csupán az álláspontját ismerteti. Mintha akarná a megegyezést (hiszen az eddigi 300 milliárd helyett 1000 milliárd forintnyi adócsökkentésről beszél), de ismét elmarad a személyes felelősségvállalás, helyette kioktató maszatolást olvashatunk "mi, politikusok" nevében, ahelyett, hogy a fentebb említett hibákat vállalná:

"A demokratikus állampolgári magatartásban jogok és kötelezettségek összekapcsolódnak. Az állam csak akkor cselekvőképes, csak akkor tudja óvni, védeni, szolgálni polgárait, ha ők készek az állampolgári együttműködésre, az állam fenntartására. Ez utóbbinak nyilvánvalóan része az adófizetési kötelezettség teljesítése. Bármennyire triviális, mégis érdemes hangsúlyozni: az állam nem tud többet tenni polgáraiért, mint amennyit polgárai tesznek a nemzetért. Ez az elv a fiatal demokráciákban, így nálunk, Magyarországon is majdnem feledésbe merül. Ennek nyomán az állampolgári kötelesség teljesítése és a jog gyakorlása elválik egymástól, ennek következtében pedig megbomlik a nemzeti közösség belső teljesítmény-, szociális és felelősség-egyensúlya.

Nem lenne teljes a kép, ha nem tennénk hozzá, hogy mi, politikusok is hozzájárulunk ahhoz, hogy fennmaradjon ez a gondolkodás és magatartás. Jól ismert politikai fogás, amikor úgy ígérünk több szociális támogatást, hogy nem beszélünk arról, ki fizeti meg ennek árát többlet-adófizetéssel vagy eddigi támogatásának elvesztésével."

Az új egyezséghez kevés, hogy az adót nem fizetők ellen keményen fellépnek, pedig ez az egyetlen konkrét eleme a szövegnek, ami bevételt jelenthet. A pazarló szociális ellátásban és a túlburjánzó közigazgatásban rejlő tartalékok felhasználását csak elméletileg felvethetőnek, kivitelezhetetlennek tartja:

"Természetesen felvethető, hogy ha a csökkenő adók és járulékok miatt kevesebb a bevétel, akkor költsünk kevesebbet, így nem borul fel az egyensúly. Ez elméletileg járható út. Kiadásainknak három nagy köre van. A kamatkiadások, az állam működési kiadásai és a jóléti támogatások. A kamatkiadásokat közvetlenül nem tudjuk befolyásolni. Az állam működési kiadásainak több mint kétharmada az állam által foglalkoztatottak, tanárok, rendőrök, orvosok, bírók bére. Az elmúlt két évben az államigazgatás reformjának eredményeként csökkent a közalkalmazottak száma, jó ideig nem növekedett a bérük, így jelentős kiadásokat takarítottunk meg.

Ezen a területen nem látok további csökkentési lehetőséget, inkább annak esélyét keressük, miként tudjuk megerősíteni a közszolgáltatásokat például a közbiztonság vagy az oktatás területén. Az állam jóléti kiadásainak legnagyobb tételét a nyugdíj és a családtámogatás jelenti. Az ezeken a területeken elérhető kiadáscsökkentés költségvetési "haszna" és társadalmi következménye, ára egyszerűen nem áll arányban egymással. Miközben tehát a jóléti-szociális rendszer korrekciója több ponton is elkerülhetetlen, ettől adócsökkentésre felhasználható, érdemi nagyságú forrást nem lehet várni.
"

A dokumentum többi részében a szokásos ígérgetést olvashatjuk, természetesen azokért könnyen lelkesedik a nép, de amiatt vagy nem teljesül a konvergencia-program (erre már utalnak jelek) vagy elhasználja a gazdaság kifehérítéséből származó teljes bevétel-növekedést, tehát a tervezett adócsökkentésre mégsem lesz lehetőség. Gyurcsány Ferenc akarja a megegyezést, de az MSZP elnökeként képtelen a megegyezésre. A Magyar Köztársaság jövőjéért felelősséget érző párt ilyen ajánlatra nem mondhat igent. Az SZDSZ helyében a TDP is elutasítaná az együttműködést, de erről majd holnap írok...