Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

kecskeének
Imígyen szóla Dionüszosz
2010-03-27 17:00

Olvasom a Népszava Lendvai Ildikóval készült riportját, amelyben az elnökasszony következetes demokrata pártként kínálja levitézlett csapatát, és úgy gondolja, hogy a "Jobbik második helye nem egyszerűen az MSZP számára volna presztízsveszteség, hanem jelképi erejénél fogva az ország külső és belső életét meghatározó tragédia". Utóbbi állítását nem is vitatom, de sokkal fontosabb kérdés számomra a tragédia születése. Eltekintek most attól, hogy az MSZP-s delegált a Fővárosi Választási Bizottságban miért működött közre az MDF budapesti listaállításának akadályozásban (ez etikai kérdés), eltekintek a sok-sok megalapozott gyanútól, ami a párt magasabb köreihez tartozókat is érinti (ez jogi kérdés), de nem tekinthetek el attól a két ciklust átfedő álszenteskedő politikától, amely ehhez a tragédiához vezetett.

A tragédia szó nem jelent egyértelműen rosszat, eredetileg dionüszoszi ünnepen játszottak tragoidia-t, amikor a mámor istenének kecskebőrbe bújt hívei felelgettek az istenüknek. Ez a játék volt a tragédia (magyarul, kecskeének) műfajának születése, amit Theszpisznek és földijének, Aiszkhülosznak köszönhetünk. Erre az apollóni képzetkultusszal szembeállított dionüszoszi akaratkultuszra alapozta Nietzsche a modernségtől megcsömörlött filozófiáját. Támadta a kereszténységet is, mert annak prófétái és papjai a görög vallás életközelségével ellentétben "progresszív" aszkézist követelő szertartásokkal hoztak létre hamis világképet.

Az ifjú Hegel is ugyanezért bírálta a fenyegetettségében elvakult pozitív vallást, de öregkorára ő megelégedett egy ellentmondások hajtotta logikus álommal, ahol az abszolút szellem fejlődése jelenti a valóságot tükröző Csodaországot (kalapos, nyúl és szívkirálynő nélkül). Álmok álmodói persze azóta is születtek, de Nietzsche mondta ki egyedül a rettenetes tézist, hogy Isten halott. Istent persze makacsul újra és újra teremtünk, maga az öregkorára megtébolyodott filozófus is ezt tette az emberfeletti ember látomásával. Hiába minden, nem egy jobb világ utáni vágy, hanem a jelen mámorító mocska határozza meg az életünket, gondolataink rendjét és lényegét. Ez a legkevésbé sem földöntúli mámor vezet el oda, hogy mindegyik isten meghal végül, megöljük.

A felvilágosodás által teremtett modern isten, a humanista szellem is ugyanezen törvényszerűség miatt válik időnként szörnyeteggé, majd áldozattá. Az önmagáért való közösség istenítésének végső őrülete a fasizmus, amely a kommunizmus révületétől csak abban különbözik, hogy megvalósult. Közhely, hogy Marx hegeliánus álma nem más, mint az abszolút szellem tótágasra (vagy fejtetőről a talpára, ha úgy nézzük :-) állított változata, de a következménye éppúgy egy modern egyház, funkcionáriusokkal, komisszárokkal, merev szertartásokkal, mint más pozitív vallásoknak. Szertartásokkal, amelyek elszakadtak a valóságtól, az egypártok kongresszusa maga volt a képmutató liturgia. Erre a képmutatásra jelenik meg válaszként a szabályszegés, a sorok közé rejtett felelet, majd a rendszerváltás.

A harmadik Magyar Köztársaság születése is egy tragikus kérdezz-felelek játék volt, amelyet a kerekasztal köré gyűlt kórus adott elő, miközben a háttérben a titkos szolgák a bukott rendszer számára legkedvezőbb formájúra váltották a színt. A jelenlegi választáshoz közeledve ismét egy dionüszoszi értelemben vett tragédia képeit látjuk, mindenki szabályt szeg valamilyen módon, érzékeltetve, hogy a közelmúlt sem folytatódhat tovább. A katarzis persze elhúzódik a következő négy évre, amikor talán a vezérről kiderül, hogy vaskalapos, a demokrácia harcos hívéről, hogy remegő nyuszi, a szívkirálynőről pedig nyilvánvalóvá válik, hogy csak egy színes kártyalap.

Ugyanakkor a várható katarzis hozzásegít minket, hogy megértsük, csak önmagunkban és a társunkban bízhattunk volna elejétől fogva. Az összes isten halott, a felsőbbrendűnek képzelt ember is.