Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

kóma
Szehvusz, kéhlek alá'san!
2010-04-15 11:00

Kóczián Péter a tegnapi blog-bejegyzésében megragadta a jövendő kurzus fő irányvonalát, mit is enged meg "Viktor" a környezetének. Persze, remélhetőleg, mellékesen kormányozni is fog (reformokról nem is beszélve), talán még csapatával alkotmányozgatni is (az alkotmányozáshoz már négyötöd kellene), de a lényeg az érzelmi intelligencia. Mégis, mintha a húszas évekbe csöppennénk vissza, amikor az szétesett Monarchia volt nemessége már csak áttetsző kísértetként idézte a dicső múltat. A dicső múlt mostanság az 1998-2002 közti középszerű kormányzás, amikor végül is nem történt baj, csak reformok helyett feudális szövetségek kiépítése zajlott és közben cirkuszt, kenyeret osztottak a népnek, krisztusi kegyelemmel.

A kalandor semmittevés látszatkultúráját tökélyre vitte 2006-ig a szocialista vezetésű koalíció, amitől az egész társadalmunk fasisztoid kómába süllyedt. Tudattalanul lógunk az állam vezérelte drótokon (amelyek mozgatnak minket, vigyázva összes szabadsági fokunkat), egyetlen vágya a tömegnek, hogy a drót, az a bizonyos drót, amin, amitől függünk, erős legyen, hogy ne zuhanjuk az ismeretlen mélybe, mert azt még érezzük, hogy a mélység kíméletlenül vonz. Csak a Fidesz - így szuggerált a végszó, ami egyúttal azt is jelentette, hogy csak az érzelem, amely az embertársainkhoz való viszonyulást jelenti, csak a vonzalom, csak a gyűlöletet. Majd hatalom, amely ezáltal az érzelem irracionalitásával legitimált, az biztosítja erős függelmi viszonnyal a rendet, a rendi társadalmat. Ha optimálisnak véli, akkor ülő helyzetet veszünk majd föl mindannyian (ébresztő Magyarország), ha a vérnyomásunk ettől ingadozna, akkor újra vízszintesbe fordít minket (merjünk nagyot álmodni), ahogy a tudattalan testeket is mozgatták a Kóma című film egyik jelenetében.

A Fidesz elnöke jól játszik az érzelmi húrokon, messze jobban, mint a magányos Cipolla. Inkább egy másfajta irodalmi hőshöz hasonlítanám (ha szabadna :-), a szintén mutatványos Magnifico Giganticushoz, akinek csapatában az értelem is ott feszül, de rövid pórázon tartja őket az érzelem (és a média) erejével. Csakhogy ma már egy keményebb fantázia is kísért, itt dörömböl (be is jut a Házba) a drótjainkat katonásabb rendbe rendezni akaró párt. Erre a csapatra nem hat a szonovizor, pontosabban ők is kihasználják a magányos ember félelmeit a mélységtől; a nyomortól és a válságtól. Semmiképpen sem az én világom, de nem is zavarna annyira Orbán Viktor (szervusz, kérlek alá'san!) késő-kádári dzsentri álma, ha nem sejteném az utána következő hatalmi űrt, káoszt, majd a rákövetkező erőszakot és nyomort, amely a Horthy- és a Kádár-rendszer bukását is jellemezte Magyarországon.