Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

tacepao
A keleti szélhám szintaxisa és szamantikája
2010-07-04 12:00

革命初期
最重要
突袭
不顾后果

A fenti tacepao (大字报) féleség nagyjából azt fogalmazza meg, hogy a forradalom első időszakában legfontosabb a meglepetésszerű támadás, tekintet nélkül a következményekre. Úgy tűnik, hogy Orbán Viktornak és a joggólemet felhúzó brigádjának ez lehet a hitvallása. A meglepetések alapelvéből következően a keleti szélhámnak még nincs szintaxisa, így bármi összeférhet bármivel. A szemantika is nehezen követhető, de erről azért már lehetnek sejtéseink.

Merthogy a Fidesz permanens forradalma nem idén tavasszal, a szavazófülkékben kezdődött, hanem sokkal régebben, alig négy évvel a rendszerváltás után, amikor a Szabad Demokraták Szövetsége (Orbán Viktor és sokunk számára máig is elfogadhatatlan) koalícióra lépett a Magyar Szocialista Párttal. Ekkor vált rögeszméjévé az újmagyar mondakör Odüsszeuszának, hogy a politika nem a képviseletről szól, hanem a szélhám művészete, amelyben egyetlen cél, hogy befogjuk a vitorlánkba az idők szelét. Hajózni és politizálni pedig kell, mondom én is. Jár persze felénk nyugati és keleti szél, de míg az egyik individualista, addig a másik kollektivista erővel, amíg az egyik az egyéni felelősségen, másik a kozmikus alárendeltségen alapuló világszemlélet felől fúj. A keleti filozófiákban az egyéni lét jelentéktelen a kozmosz megalázóan végtelen rendjéhez képest, ezért értelmetlen is egyéni méltóságról beszélni, tehát központi kategória a beolvadó alkalmazkodás.

A görög/római szabadok társadalma, amely a munka terhe alól mentesülve szinte habermasi értelemben vitathatta meg a célokat, valamint a zsidó/keresztény vallási közösség, amely természettől való zsigeri félelemtől szabadult föl azáltal, hogy a párbeszédre hajlandó egyistenbe sűrítette össze a végtelen kozmosz kegyetlenségét és hatalmát, ez a kétfajta közösségi lét együtt új világnézetet eredményezett. A nyugati felvilágosodást, amely akkor kapott igazán erőre, amikor az ipari forradalom lehetővé tette az emberi munka könnyítését, a keletkező szabadidő a tudomány fejlődését, hogy az egyistennnel kötött szerződések (isteni parancsolatok) helyett a természet rendjét és kiszámítható törvényszerűségeit tegye érthetővé az egyéni szemlélet számára, ezért központi kategória lett az önző tudatosság.

A monopolkapitalista szovjet (ami véletlenül sem szocialista - merthogy nem a szolidaritáson, hanem fasisztoid kényszeren alapult és az árakat is az állami vállalatok monopolhatalma szabályozta) tömbhöz tartozó államok mindegyike beolvadó alkalmazkodásra idomította fél évszázadon át az emberanyagát, mindeközben meg fogható (sic) volt a nyugati individualizmus életjele. A kommunizmusról nehéz nyersen kimondani, mégis kimondom, hogy a fasizmussal megegyezően egyetlen kozmikus (totális) rendszerbe képzeli a (valójában már öntudatára ébredt) egyént, amely rendszerben a szükségletek nem haladhatják meg a képességeket. A kommunista ezt a kozmikus rendszert igyekszik megvalósítani olymódon, hogy a kényszertől sem visszariadva megtermel(tet)i a képességeket. De más az álom és más a valóság, a képességek csak nem termelődnek meg, pontosabban közben a szükségletek is bővítetten újratermelődnek, ezért a kommunista (nehéz szívvel ugyan, de) végül korlátozza a szükségleteket, fasisztoiddá válik. A fasiszta kezdetben sem ábrándozik, ő a meglévő képességekhez alkot kozmikus rendszert, gátlástalanul visszaszorítva a szükségleteket. Mindkét ideológia rémuralomhoz vezet, ahogy azt megtapasztalták túl sokan a XX. században, de pl. Észak-Koreában még most is dünnyögnek "egy új mesét, fasiszta kommunizmusét" (ld: dzsucse)...

Szerintem Orbán Viktor nem ilyen fasisztoid rendszert akar (ezért is féltem őt a joghordó gólem beindításától), az ő odüsszeuszi hősiességgel össze-vissza kóborló forradalmisága éppenséggel abban áll, hogy sohasem a szükségletek vagy a képességek arányára vagy holmi közgáz könyvekben lefektetett egyensúlyra törekszik vitorlamesterével, Hűdebivalyerős baráttal egységben, hanem csak a szeleket figyelik, a forró szelek pedig most Kína felől fújnak és kozmikus erővel semmisítik meg az egyéniséget. Erre emlékeztet minket mostantól a kormány alá rendelt intézmények épületeiben kötelezően, a többi hatalmi ághoz tartozó intézményekben még csak ajánlottan kifüggesztendő tacepao, amely a rendszerváltás megegyezésen alapuló fölszabadultságával szemben "roppant erőket fölszabadító összefogás"-sal kecsegtet, a rendszerváltáskor végre megszerzett cselekvési jogaink helyett pedig csupán "nagy reményekre jogosít". Hurrá, optimizmus! Minden tiszteletem mellett kérdezem, hogy az éppen hatalomban levők dolgának megkönnyítésén kívül kinek is jó ez?