Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

proletárok
"Polgárnak lenni - a létezés joga"
2008-04-03 14:00

Az alcímként használt idézet Levendel László szavai, most olvasom a Magyar jelentés-árnyalatok egyik írásában, ezért is kezdem mai álmatlanságomat a doktor úrra való emlékezéssel.

A legszegényebb réteg, amelybe azok a polgártársaink tartoznak, akik a rendszer hibájából, vagy saját hibájukból vagyonnal, megtakarítással nem rendelkeznek, s ha szerencsésen sikerül is munkát vállalniuk, akkor a bér is hamar elmegy lakbérre, energiaköltségekre, az ételen kell spórolni, eldönteni, hogy miről mond le éppen az ember. Ők a proletárok. Osztályrészük a lemondás. a nyomor, az alkoholizmus, erőszak, betegség, törvénytelenség, (folytathatnám)...

A jelenlegi kormány is kötelességének érzi a szegények támogatását, az alapvető élelmiszerek ÁFA tartalma alacsonyabb, az energiafogyasztás (gáz, távfűtés) után nagyobb támogatást kapnak az alacsony jövedelműek, van adómentes sáv, a tömegközlekedésbe milliárdokat öl az állam, a családi pótlék és más szociális juttatások európai átlagot jóval meghaladják.

Csakhogy a megalkuvások sora, a hatalomféltés (amitől talán a mai MSZP-sek is szenvednek) okán olyan szociális megoldások jöttek létre, amelyekben az adóbevétel szociális célokra elköltött részének csak kis hányada szolgálja valóban a szegénység gyógyítását, a többi szétfolyik a társadalomban, pedig az elszegényedés az egyik legnagyobb bajunk.

Hogy lehet mégis kiadásokat csökkenteni úgy, hogy közben hatékonyan csökkenjen a szegénység?

Az ÁFA csökkentés azért rossz megoldás a szerencsétleneken való segítésre, mert az összes fogyasztó számára kedvezményt ad, tehát az ÁFA nem alkalmas a szociális védelemre. A fogyasztási adócsökkentéssel a környezetre kevésbé ártalmas fogyasztási javakat kéne támogatni.
Az energiafogyasztás jövedelemszinttől függő támogatása jó irány, de félmegoldás. Mindenféle árba beépített kompenzációt meg kell szüntetni, hogy csakis a valóban szegények kaphassanak célzott támogatást. Persze ez ellen az a leggyakoribb kifogás, hogy nehéz eldönteni, hogy ki a rászoruló. Első fokon az önkormányzatok számára forrásokat kell erre a feladatra biztosítani, de ha a szegény ember elégedetlen, akkor drágábban ugyan, de (elvonva az önkormányzattól) központi támogatót kell kirendelni.
Szociális támogatásokat a csakis a létminimum szintje alatti jövedelemmel rendelkezőknek szabad adni, az adómentes sáv felső határát pedig ott kell meghúzni, ahol már megtakarításokra is van mód (ez utóbbi határt nevezem adómentes <minimáljövedelemnek). Ugyanígy a tömegközlekedés támogatását sem szabad a szolgáltatónak számolatlanul odaadni, hanem a felhasznált közlekedési jegyeket, bérleteket "támogatásnyi" áron visszavenni, de a tömegközlekedési szolgáltatótól függetlenül.
A családi pótlék helyett (választhatóan) családi jövedelemadózást kell bevezetni, így a családban a gyermekekre is vonatkoztatott adómentes sávok összeadhatók, és csak az így kiszámolt határ fölött kell adózni a szintén összesített jövedelem után. Mivel a jövedelemadózás egykulcsos, ezért az összevonás nem okozhat többlet adóterhelést.

A létminimum az a jövedelemszint, amely az egyént a munkaerőpiacra lépni, vagy visszetérni képes állapotban tartja. A létminumba tartozik a közoktatás is, az egészségügy biztosítás díja is, utóbbit minden állampolgárnak egyenlő arányban kell fizetni (azaz nem jövedelemarányos járulékként). Amennyiben a jövedelem (családi adó esetén az egy főre jutó jövedelem) nem éri el a létminimum összegét, akkor az állam a jövedelmet kiegészíti a létminimum szintjéig, ugyanakkor a juttatást hozzáadja az egyéni számlán nyilvántartott tartozáshoz, amit csak abban az esetben köteles törleszteni a polgár, ha a jövedeleme elérte az adómentes minimáljövedelem szintjét.

(az adómentes minimáljövedelemről és a nyugdíjakról holnap...)