Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

tűzijáték
Tamás Gáspár Miklós pontjaihoz
2008-05-03 09:15

Tamás Gáspár Miklós május elsejére készülve igazi mondat-tűzijátékot rendezett egy cikkben, az olvasókra dobott néhány molotov-koktélként lángoló féligazságot. Mégse kell megijedni, hiszen Levél(író)Erőink éberen figyelnek, és rögtön szóltak, hogy ez már szélsőséges, nem kéne megtűrni az ilyet a Népszabadságban. TGM főbűne, hogy az osztályelmélet alapján állva kérlelhetetlen logikával mutatja be a munkásosztály vereségét, szájára veszi az úri szalonokban borzongást keltő forradalom szót, bár szerintem inkább letterforce barátunk gyanakvása túl fejlett TGM viszonylatában. Ennyi erővel azzal is vádolhatta volna, hogy TGM a bolsevik forradalmi örökséget melengeti, mer' ugye miért pont '17? Pont.
TGM valóban következetes baloldali eszméket vall, és a következetest az különbözteti meg a szélsőségestől, hogy a létező rend megváltoztatását előbbi nem a fennálló renden kívüli eszközökkel készül megvalósítani. TGM nem szervez forradalmat, csak kijelenti, hogy a jelenlegi helyzetben csakis forradalmi változásokkal lehetne a jóléti államot visszaállítani (9.pont). De manapság nincsenek forradalmárok, ergo ő sem lehet az. Gyanús persze letterforce szerint a 12. pont, amiben TGM levezeti, hogy a fogyasztói társadalmak csoporttudatából miképpen következik a proletariátus megsemmisítő veresége. Ez vagy igaz, vagy nem, de hogy veszélyes lenne a gondolat kimondása, azt kétlem. Veszélyesebbnek tartom a mások által írt politológiai izé... nyelvcsapásokat az összefüggések fájó, de magas színvonalú föltárására tett erőfeszítésnél. De most mégis legyen TGM írása a célpontom! Az ő szövegének idézetét dőlt betűvel jelzem:

1. 1914 augusztusában bebizonyosodott: a munkásosztály, a dolgozók legnagyobb ellensége a nacionalizmus.
Az első világháború kitörése megakadályozta a munkásosztály globalizációját. Sokan ehhez az eseményhez datálják a demokrácia végét, pedig a cselekvés csak végkifejlete volt a modernség kudarcának. Szerintem a munkásosztály legnagyobb ellensége a tudatlanság, hiszen a gazdasági törvényszerűségek ismeretében nacionalista vagy populista hazugságokra sosem lett volna vevő a tömeg, és nehéz lett volna a demokráciát kijátszani. Más kérdés, hogy a tőkének miért érdeke, hogy a munkaerő csak a technikai tudásra tegyen szert.

2. A baloldal hatalmas vereségei Európában (mindenek-előtt Franciaországban és Olaszországban) elsősorban annak következményei, hogy a jobboldal etnicista propagandája szembeállította a munkásszavazókat a bevándorlókkal.
Az etnicista propaganda hatásosságában igaza van TGM-nek, hiszen bajban ritkán haragszunk magunkra vagy a hozzánk hasonlókra. Szerintem azonban a baloldali pártok rossz politikája is jelentős ok, ugyanis a taktika elnyomta a stratégiát, túllépték a gazdaság adta lehetőségeket a jóléti politika kedvéért, ahogy ezt az MSZP is művelte (műveli?) Magyarországon.

3. A baloldal vereségei minden esetben annak következményei, hogy a proletárok, a kizsákmányoltak egyes csoportjai közötti érdekellentéteket nem tudja áthidalni és szintetizálni: a fehérek és a sötét bőrűek, a még dolgozók és a munkanélküliek, a fiatalok és a nyugdíjasok, az állampolgárok és a bevándorlók, a szakmunkások és a kirekesztett nyomorgók, a teljes munkaidőben foglalkoztatottak és a "prekariátus" távmunkában, részmunkaidőben, szezonálisan foglalkoztatott kiszolgáltatottjai nem ismerik föl, hogy küzdelmük vagy közös, vagy pedig eredménytelen lesz, és a kapitalizmust segíti csak.
Az érdekellentétek valóban lehetetlenné teszik a közös cselekvést, hiszen a kapitalizmus vonzereje éppen abban áll, hogy a kizsákmányoltak elvileg tőkésekké válhatnak, vagy munkásléttel egyidőben tehetnek szert tőkejövedelemre. Választania kell tehát az egyénnek a szociáldemokrata berendezkedésért történő politikai, vagy tőkéssé válásért való gazdasági küzdelem között.

4. A parlamentarizmus logikája arra kényszeríti a baloldali pártokat, hogy a települési közösségek relatív többségét próbálják mozgósítani, ezáltal elszakadnak osztálybázisuktól.
A parlamentalizmus logikájának kényszere (próbálom elképzelni, amint e logika az ellene tüntető baloldali pártokat fenyegeti sortűzzel) azokat a pártokat szakítja el osztálybázisuktól, amelyek csak kihasználják "bázisukat" a hatalom megtartására. Szép képviselője ennek az MSZP, amely vígan csinálná tovább az állam-monopolkapitalizmust, a Fidesz szándékairól nem is szólva. A szociális egyenlőség jelszava mellett a vagyonadó bevezetését csak jelszónak használják, pedig a proletár adja a nemzetet - szó szerint.

5. Az érdekvédelmi harc logikája arra kényszeríti a szakszervezeteket, hogy csak a tagságuk és a rokon szakmák szűken vett érdekeit vegyék tekintetbe, ezért egyre közömbösebbek lesznek a munkanélküliek, a társadalomból kiszorított kirekesztettek, a bevándorlók, az elnyomott-kitaszított kisebbségek emancipációs küzdelmei iránt.
Ismét nagy képzelőerő kell a logikának alávetett szakszervezetekhez, de íme, néha TGM is eltávolodhat gondolatban a kapitalizmus tényleges kényszereitől (ami a MEGÉLHETÉS és HASZON) kényszerétől, hogy eljusson szakszervezetek pártszerepben való embervédő szerepéig. Jobb lett volna, ha a 4, 5. pontot kihagyja, nem szívesen olvasok badarságot.

6. A bevándorlók, a kirekesztett kisebbségek a polgári liberális (emberi jogi, kisebbségvédő) politika védőernyője alá húzódnak, és politikailag elvesznek a baloldal számára.
Talán még az elején tisztázni kellett volna, hogy a baloldali politika védőernyője mitől véd. Véd-e egyáltalán valamitől, vagy csak egy súlyos váz, amit tartani kell, ha esik, ha fúj. Egy előnye viszont van a szövet nélküli ernyőnek, a szelek nehezen csavarják ki a kézből.

7. A hagyományos szakmunkásrétegek védelmére berendezkedett baloldal vagy örök kisebbségben marad, vagy egyre messzemenőbb kompromisszumokat kénytelen kötni a tőkével, nehogy kimaradjon a hatalomból, azaz elveszítse politikai relevanciáját a polgári demokráciában.
Egy másik baloldal pedig olyan programot hirdet, amelyben a tőke is megkapja a profitját a kockázatért, hiszen a tőkés kockáztatja a tulajdonát. Olyan programot, amelyben a munkanélkülieknek nem megalázó segélyekkel, hanem szociális a létminimum szintig kamatmentes kölcsönnel biztosítja a munkaerőpiacra való visszajutást. Olyan programot, amely nem adókedvezmények és pótlékok hadával, hanem egy (a makrojellemzőknek sem ellentmondó) adómentes sávval segíti a proletárok felemelkedését, de a tulajdonból származó rejtett jövedelmet ugyanúgy megadóztatja, mint ahogy a tőke profitját is.

8. A baloldal emiatt magáévá teszi a konzervatív, a liberális, a nacionalista jobboldal számos gondolatát, s megfeledkezik róla, hogy a konzervatív jobb konzervatív, a liberális jobb liberális, a nacionalista jobb nacionalista, mint a baloldal: ilyen baloldalra senkinek sincs szüksége, a kapitalizmusnak sincs.
Erre röviden az is mondhatnám, Jánosunkat idézve, hogy "a bableves az legyen bableves!", de én úgy gondolom, hogy a haladó gondolatok átvételét csak akkor tekintjük hibának, ha valamiféle vallási fundamentalizmus talaján állunk. A baloldaliság pedig éppenhogy azt jelenti, hogy szervesen összeillő gondolatrendszerrel adunk választ a politikai feszültségekre, és nem konzervatív módon ragaszkodunk a dogmákhoz.

9. Emiatt az európai baloldal pusztán védekező utóvédharcra szánja el magát: a keynesiánus jóléti állam maradékainak védelmére, amely jóléti állam a "posztfordista" ipartalanított, informatikai-hálózati gazdaság korában - amennyiben még fönnáll - a multinacionális tőkével szemben védhetetlen, újjáépítése pedig csak forradalommal volna lehetséges, ilyen forradalomhoz pedig hiányoznak a hagyományosan szocialista forradalmárok, mert hiányoznak "a szükséges föltételek".
Mi miatt, nem tudom, de hogy Keynes a kapitalizmusra jellemző gazdasági ciklusok, válságok elkerülése miatt javasolta a jóléti államot, az biztos. Ezzel szemben a magyar politikai elit állama a választási ciklussal szinkronban tudja már produkálni a válságot. Egyetértek TGM-mel, ostobaság lenne szocialista forradalomról beszélni, aki ma forradalmat hirdet, az diktatúrát álmodik.

10. A baloldal Kelet-Európában az újraelosztó, diktatúrás és technokratikus államkapitalizmus 1989 előtti emlékeibe kapaszkodik, holott ez a magát szocialistának képzelő államkapitalizmus nemcsak erkölcsileg bukott meg (védelmére senki a kisujját sem emelte föl), hanem gazdaságilag, szociálisan és kulturálisan is.
Megbukott, nincs vita, de talán pontosan ezért lehetetlen mammon uralma, amíg az életvilág is létezik.

11. Kelet-Európában az 1989 előtti államkapitalista diktatúra, amelyet mindenekelőtt a lengyel proletariátus döntött meg (jutalma a nyomor), egyéb bűnei mellett fölszámolta a proletariátus autonóm kultúráját - beleértve az ehhez elengedhetetlen autonóm, kritikai marxizmust -, amely a régi szociáldemokrácia és a régi bolsevizmus legnagyobb teljesítménye volt.
TGM kihagyott egy szót a bolsevizmust említve, hiszen csakis a pozitív teljesítmények közül volt a legnagyobb az említett kritikai marxizmus, ám általában véve ugyanennek dogmatikus leegyszerűsítése és diktatorikus gyakorlata több kárt okozott a munkásosztály egységének, mint a tőke vaspatája.

12. A polgári demokrácia körülményei között működő jelenlegi baloldalnak (helyi kivételektől eltekintve) nem áll többé rendelkezésére az autonóm antikapitalista kultúra: világnézeti szemszögből egyre inkább elfogadja az árutermelés axiómáját, s ebből szervesen következik a "kis lépések" és a "kisebbik rossz" politikája, amelyből szervesen következik a részérdekek elsőbbsége, amelyből szervesen következik a proletariátus megosztottsága és politikai-kulturális "megszűnése", amiből szervesen következik a megsemmisítő vereség.
Sokak véleménye szerint nem az árutermeléssel van baj, hanem azzal, hogy a tulajdon nem áru. Nem a tőke rendszere rombolja szét az életvilágot, hanem a tőkének az a kivételezett helyzete, hogy kincs formában kimenekítve védett, miközben az értékteremtő emberi erő, a munka védtelen a romlás ellen. Így a tőke csak erősödhet, még válság idején is. A munkásnak mindenképpen fogyasztani kell, és a proletárt fogyasztói léte a rendszer elfogadására készteti. A tőke védettségéből következik proletariátus megsemmisítő veresége.

13. A proletariátus naponta veszít pozíciókat a szimbolikus térben: a tizenkilencedik század utolsó negyedétől a huszadik század utolsó negyedéig senki nem mert volna a proletariátuson nyíltan gúnyolódni, május elseje pedig nem lehetett volna a proletariátus iránti leplezetlen polgári megvetés alkalma, amelyet az ünnep maga is átvesz és a magáévá hasonít manapság divatbemutatókkal, gagyizenével, virslivel, sörrel és lufival, evvel elismervén, hogy a kihalóban lévő primitív jehuk ünnepe a nemzetközi munkásszolidaritás ünnepnapja, ahelyett, hogy ezt gőgösen visszautasítanák.
Gőgösen kihagytam május elsején a sörital-virsliétel-lufigondolat szentháromságot, hogy itt a szimbolikus térben helyre tegyem TGM fennkölt gúnyolódásait. Merthogy szerintem a proletárnak ma is fontosabb a napi betevő falat, mint a proletariátus lassú megszűnése, ugyanis a proletár gondja napi. Konkrét. Ő igazából az osztálya megszűnésének csak örülne. Amikor a gazdagok is dolgoznának, és neki is lenne tőkéje valamelyik jól menő cégbe fektetve. Ő is egészséges tőkés szeretne lenni, nem pedig gőgös tüdőbajos. Ami pedig TGM-nek gagyi, az más szemmel nézve a munkásosztály kollektív emlékezete. Stilizált idézése a szakszervezetek XIX század végi erejének.

14. Az új évezred Kelet-Európájában (s így Magyarországon is) minden május elseje a munkásosztály szimbolikus megaláztatásának napja.
Azért emberjogi szempontok alapján meg kell jegyezzem, hogy a munkásosztály szimbolikusan és tényszerűen is megalázta gyermekeit. Ennek talán nem a nemzetközi tőke volt az oka, hanem az az ijesztő tény, hogy az emberi természet gyarló, és a magasröptű elméleteket kicsiben mindig úgy valósítja meg, hogy az egyik ember kizsákmányolja a másikat. A csoporttermészet pedig egyenesen sátáni végletekre képes, függetlenül attól, hogy tőkésekből vagy munkásokból szervezik.

15. A proletariátus minden tőkés államban abszolút többségben van, politikai legyőzetésének példátlan mértékét mutatja, hogy a puszta létezését is letagadják, ilyesmire az elmúlt háromezer évben még soha nem került sor.
Súlyos vád, de igaz, hogy amit az emberiség nagy része megtermel, azt egy kisebbség fogyasztja el. A környezeti ártalmak is a többséget sújtják, miközben a kisebbség létrehoz magának egy másodlagos, védett környezetet. A történet végkimenetele elképzelhető, a teljesen automatizált rendszer végül feléli az erőforrásait, ebbe pedig belepusztul a fogyasztó is. Nem kell hozzá újabb háromezer év...

16. Magukat "baloldalinak" negélyező sajtóorgánumok a rasszista-etnicista demagógiával hatalomra került Sarkozy, Berlusconi dicséretét zengik, akik olyasmiket beszélnek nyíltan, amiket a magyarországi "Jobbik" is csak burkoltan mer hangoztatni, a megaláztatásnak nincs vége és nincs határa.
Amíg a proletár a ténylegesen baloldali internetes oldalakon sem olvashat az emberiség által fölhalmozott tudást emberközelbe hozó írásokat, hanem látványos tüzijátékot ropogtatnak vég nélkül a szerzők, addig szellemi táplálék hiányában az munkásosztály kiszolgáltatottsága csak nőni fog. Nem csak cirkusz kell, filozófus uram!

17. Ha a szegények, a kizsákmányoltak, az elnyomottak mozgósíthatók a még szegényebbek (nálunk: a cigányok) ellen, akkor a fasizmus győz, és a tőke abszolút, világvégéhez vezető diadalának nem lesz többé semmi akadálya.
Mammon királysága tényleg a legszörnyűbb, de ez csak monopolhelyzet esetén jön létre. Amíg az általános politikai választójog létezik, addig van esély kordában tartani a szörnyet. De tudomásul kell venni, hogy nem a tőke létezésével van a baj, hanem a tőke monopolhelyzetével, akár állammonopoliumról, akár gazdasági teljesítménnyel szerzett monopóliumról legyen szó. A fasizmus maga a monopóliomra törekvés. Ha a szakszervezetek felismernék, hogy a béremelések melletti harcnál fontosabb a piaci monopolhelyzet elleni küzdelem, az állam pedig ugyanúgy megadóztatná a tulajdon kincsformáját, mint a működő tőke profitját vagy más jövedelmet, akkor a tőke is csupán olyan résztvevője lenne az fejlődésnek, mint a munka vagy a szellem. Nem kiemelt rangú!