Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

A mai napon árulkodó gondolatokat írok le. Először hadd árulkodjak a gondolkodásmódomról, hogy miért nem maradtam kommunista vagy szocialista! Hogy miért a szociálliberális állammal felügyelt tőkés piacot látom megoldásnak a bajokra.

A munkamegosztással szétszakadt lét összetevői a természet, a munka és a tőke. A természet része a nyersanyag (energiaforrás), a kultúra és az ember (legyen utóbbi akár a munkaerő hordozója vagy a tőke tulajdonosa). A termelés két versengő de együttműködő eleven ereje, a munka és a tőke, munka átalakít, a tőke viseli az átalakítás kockázatát.
A munkamegosztás megszűnteti a természetest, mert a globális szemlélet helyett mindig egy termelési részletet optimalizál. Elvész a kultúra alkalmazkodó változatossága, a minőség, mert a cserére optimalizálás mindent összemérhető mennyiséggé szürkít. A beszűkölt emberi tudatot két egymásnak ellentmondó mennyiség, a fogyasztás kényszere és a megtakarítás vágya uralja. A munkás a fogyasztás kényszere miatt adja (el) a munkaerejét, de mindvégig arra vágyik, hogy a megtakarítása megszabadítsa a munka kényszerétől. De megtakarítani csak akkor tud, ha a munkaereje több, mint a fogyasztási kényszere.

Liberális elvek szerint a megtakarítás teljes mértékben annak a tulajdona marad, aki képes a megtakarításra. Szocialista elvek szerint a megtakarítás egy részét a társadalomban úgy kell elosztani, hogy azoknak a fogyasztási kényszere is ki legyen elégítve minimális szinten, akiknek ennél a szintnél is kevesebb munkaereje van. Kommunista elvek szerint a megtakarítást a társadalom tagjai között egyenlően kell elosztani, hogy az egyenlő választójoghoz egyenlő kockázatviselő képesség is jusson.

A tiszta liberalizmus embertelen, hiszen nyomorra, pusztulásra ítéli a gazdaság adott állapotához alkalmazkodni képteleneket, pedig a proletárok legnyomorultabbja is ugyanúgy magában hordozhatja az emberi nemességet és szabadságot, mint a leggazdagabb tőkés, de utóbbi is lehet aljas és korlátolt.

A fogyasztás kényszerét felülről határolja a fogyasztási hajlam, tehát tiszta szocializmus, illetve tiszta kommunizmus akkor lehetséges, ha társadalmi szinten több az aktív munkaerő összmennyisége, mint az összes fogyasztási hajlam. A fenntartható természeti környezet feltételét is figyelembe véve ilyen tiszta rendszerek csak a fogyasztási hajlam csökkenése esetén valósulhatnak meg. A hajlam kultúrafüggő (jusson eszünkbe a skandináv "protestáns etika"!), tehát a kultúra lassú fejlődése elhozhatja akár a kommunizmust is, de ne ábrándozzunk!

Marad a kapitalizmus, amelyben a megtakarítások magántulajdona sérthetetlen, de amelynek embertelen voltát a demokratikus politikai közösség erőszak-szervezete, az állam úgy enyhíti, hogy a társadalom össztermelésének egy részét adóként elvonja, abból beruházásokkal csillapítja a ciklikus visszaeséseket, óvja a természeti értékeket, felügyeli a piaci verseny tisztaságát és szociálisan támogatja a rászorulókat.

De mit jelent a piaci verseny? Vetélkedést, de egyben együttműködést is a termelés nyugalmának biztosítására. Egy, az iskola világában folyó verseny vizsgálatairól szóló elemzés talán megvilágítja mire gondolok, talán felfogható az iskolai versengés (ha korlátozott mértékben is) a társadalmunkban folyó gazdasági és politikai küzdelem allegóriájaként.

Az említett elemzés egyik fontos gondolata az árulkodás elnyomásának versenyrontó hatása. Magyarországon szinte csak a pódiumon álló emeli föl a hangját a szabályszegésekért, a civil szféra néma. A Kádár-rendszer alatt a társadalom önkontrollja elgyengült, minden ellenőrzést a politikusoktól várunk. De sajnos a politikai elit is a társadalom leképezése. Mindenki másra vár...

De az adózási szabályokat szegők listája már olvasható a APEH honlapján, a listát a legalább 802* 100 millió forint és 2191* 10 millió forint "gazdái" alkotják. Kuruc urak/hölgyek, szalonok?!