![]() | Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk | szoclib regi blog |
A mai napon árulkodó gondolatokat írok le. Először hadd árulkodjak a gondolkodásmódomról,
hogy miért nem maradtam kommunista vagy szocialista! Hogy miért a szociálliberális
állammal felügyelt tőkés piacot látom megoldásnak a bajokra.
A munkamegosztással szétszakadt lét összetevői a természet, a munka és a tőke. A
természet része a nyersanyag (energiaforrás), a kultúra és az ember (legyen utóbbi
akár a munkaerő hordozója vagy a tőke tulajdonosa). A termelés két versengő de
együttműködő eleven ereje, a munka és a tőke, munka átalakít, a tőke viseli az átalakítás
kockázatát.
A munkamegosztás megszűnteti a természetest, mert a globális szemlélet helyett mindig
egy termelési részletet optimalizál. Elvész a kultúra alkalmazkodó változatossága,
a minőség, mert a cserére optimalizálás mindent összemérhető mennyiséggé szürkít.
A beszűkölt emberi tudatot két egymásnak ellentmondó mennyiség, a fogyasztás kényszere
és a megtakarítás vágya uralja. A munkás a fogyasztás kényszere miatt adja (el)
a munkaerejét, de mindvégig arra vágyik, hogy a megtakarítása megszabadítsa a munka
kényszerétől. De megtakarítani csak akkor tud, ha a munkaereje több, mint a fogyasztási
kényszere.
Liberális elvek szerint a megtakarítás teljes mértékben annak a tulajdona marad,
aki képes a megtakarításra. Szocialista elvek szerint a megtakarítás egy részét
a társadalomban úgy kell elosztani, hogy azoknak a fogyasztási kényszere is ki legyen
elégítve minimális szinten, akiknek ennél a szintnél is kevesebb munkaereje van.
Kommunista elvek szerint a megtakarítást a társadalom tagjai között egyenlően kell
elosztani, hogy az egyenlő választójoghoz egyenlő kockázatviselő képesség is jusson.
A tiszta liberalizmus embertelen, hiszen nyomorra, pusztulásra ítéli a gazdaság
adott állapotához alkalmazkodni képteleneket, pedig a proletárok legnyomorultabbja
is ugyanúgy magában hordozhatja az emberi nemességet és szabadságot, mint a leggazdagabb
tőkés, de utóbbi is lehet aljas és korlátolt.
A fogyasztás kényszerét felülről határolja a fogyasztási hajlam, tehát tiszta szocializmus,
illetve tiszta kommunizmus akkor lehetséges, ha társadalmi szinten több az aktív
munkaerő összmennyisége, mint az összes fogyasztási hajlam. A fenntartható természeti
környezet feltételét is figyelembe véve ilyen tiszta rendszerek csak a fogyasztási
hajlam csökkenése esetén valósulhatnak meg. A hajlam kultúrafüggő (jusson eszünkbe
a skandináv "protestáns
etika"!), tehát a kultúra lassú fejlődése elhozhatja akár a kommunizmust
is, de ne ábrándozzunk!
Marad a kapitalizmus, amelyben a megtakarítások magántulajdona sérthetetlen, de
amelynek embertelen voltát a demokratikus politikai közösség erőszak-szervezete,
az állam úgy enyhíti, hogy a társadalom össztermelésének egy részét adóként elvonja,
abból beruházásokkal csillapítja a ciklikus visszaeséseket, óvja a természeti értékeket,
felügyeli a piaci verseny tisztaságát és szociálisan támogatja a rászorulókat.
De mit jelent a piaci verseny? Vetélkedést, de egyben együttműködést is a termelés
nyugalmának biztosítására. Egy, az iskola világában folyó verseny vizsgálatairól
szóló
elemzés talán megvilágítja mire gondolok, talán felfogható az iskolai versengés
(ha korlátozott mértékben is) a társadalmunkban folyó gazdasági és politikai küzdelem
allegóriájaként.
Az említett elemzés egyik fontos gondolata az árulkodás elnyomásának versenyrontó
hatása. Magyarországon szinte csak a pódiumon álló emeli föl a hangját a szabályszegésekért,
a civil szféra néma. A Kádár-rendszer alatt a társadalom önkontrollja elgyengült,
minden ellenőrzést a politikusoktól várunk. De sajnos a politikai elit is a társadalom
leképezése. Mindenki másra vár...
De az adózási szabályokat szegők listája
már olvasható a APEH honlapján, a listát a legalább 802* 100 millió forint és 2191*
10 millió forint "gazdái" alkotják. Kuruc urak/hölgyek, szalonok?!