Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

piacellenesség
A köz mohóságáról
2009-01-23 18:20

Tegnap kicsit elhülyültem, órákon keresztül szerkesztettem az alább olvasható szöveget, de laposabbnál laposabb mondatok kerültek csak a képernyőre. Mondtam, hogy ezt azért mégse, inkább a Fidesz EP listájáról írtam egy semmitmondó bejegyzést. Elnézést kérek, helyette a TDP hasonló hosszúságú, de lényegében más listáját kellene lassanként összeállítanunk!

Olvasom, hogy közösségünk nem igazán azt várja a piactól, amit végül is az nyújtani tud, ugyanis a közösséget csak a fogyasztói ár érdekli, egyre alacsonyabb árat szeretne. Pedig a piaci folyamatok csak akkor, és addig a szintig tudják minimalizálni az árat, amikor a szűkösség helyett bőség van, és ameddig a befektetett munka, nyersanyag (energia) ára megtérül. A valóságban még a befektető kockázatát is meg kell fizetni, a kockáztatók ritkaságának ára a kamat (vagy profit). Tehát az ár bármifajta torzítása a piaci szereplők szabad akaratával közös rendszerben óriási katasztrófákat okozhat. Nem csupán az emberek tömegeinek szenvedésére gondolok most elsősorban (bár az a legfontosabb), hanem a piaci feszültségek "elsimítása" nyomán keletkező bújtatott feszültségtárolókra (egy ilyen tároló volt az USA ingatlanszerzést támogató politikája), amelyekből, mint Pandora szelencéjéből tör elő újra, meg újra a sok kín és gonoszság hirtelen. Ezek a kapitalizmus ciklikus válságai.

A fogyasztói ár minimalizálásának mohó követelését lovagolta meg a Fidesz populista politikája például a "nem emelkedhet a gáz ára" szöveggel, hiszen a fogyasztói árakat a hatalom rövid távon valóban tudja befolyásolni a keresletre, vagy a kínálatra való ráhatással. Persze tudni kell, hogy a piac (mint természeti folyamat) törvényszerűségei akkor is hatnak, ha nem ismerjük őket vagy felelőtlenül nagyokat álmodunk. A gyenge gazdaságba pumpált pénz csak az inflációt fogja növelni. Az árak szabályozása pedig hiánygazdaságot eredményez. Persze bármelyik állam megteheti, hogy a jövő nemzedék rovására kölcsönökkel fedezi a teljesítménnyel nem alátámasztott jólétet, de tudjuk, hogy minden számlát ki kell egyenlíteni - kamatostul. Az emberiség munkamegosztása piacgazdaságot eredményezett, így jelenleg nem létezik olyan hatékony szervezet, amely a piaci folyamatoknak ne lenne alárendelve.

A Bokros csomag hatására beindult egészséges gazdasági fejlődés, amely még szerencsésen egybe is esett a világgazdaság fellendülésével, lehetővé tette a belső keresletélénkítést, de a beavatkozás időzítését nem a gazdasági megfontolások, hanem a politikai érdekek határozták meg. Ha 2000-ben a TDP lett volna kormányon a Fidesz helyett, akkor nem az illúziókat növelő országimázsról, hanem a megtakarítás szükségességéről tartott volna kampányt, és fölkészülten várta volna a világméretű recessziót. Közgazdasági közhely, hogy a beruházások akkor hatékonyabbak (a beruházási multiplikátor akkor legnagyobb), amikor a gazdaság gyöngül, és annál kisebb, minél nagyobb a jólét. Az államnak ezért még a gazdaság normális működése idején kellett volna racionalizálni (azaz a rászorultság szerint átalakítani) a szociális védőhálót, és adókat csökkenteni. Az Orbán-kormány utolsó két évében és az MSZP-SZDSZ koalíció első négy éve alatt mindent a jóléti kiadásokra költöttek, azt is, amit reformokra, adócsökkentésre, az államadósság csökkentésére kellett volna fordítani. S ha mindezek után még mindig szufficites maradt volna az államháztartás, akkor sem szabad a jólétet mesterségesen növelni a plusz adóbevételből, hanem hosszú távú humán beruházásokba kell azt fektetni. Ha nincs válság, akkor a legjobb beruházás a társadalmi, hiszen egy képzett, egészséges ember minden gazdasági helyzetben értéket tud létrehozni, a kultúrát az utódjának is továbbadja. A kulturális beruházások létrehozásához a legmagasabb képzettségű munkaerő szükséges, ebben az esetben nem is a multiplikátor hatás a fontos, hanem az adóbevétel visszahelyezése a társadalomba piac-semleges módon. Az adószint akkor normális, ha a hasonló termelékenységű más országok adószintjénél éppen annyival alacsonyabb a hazai, ami még a teljes foglalkoztatottsághoz szükséges tőkét idevonzza. Persze a tőke jön-megy, de erről majd holnap...

Mondhatják a fentiekre sokan, hogy még jobban kellene csökkenteni az adóterheket, sokkal lejjebb a versenyképes szintnél. Miért is kell az államnak folyamatosan beruházni? Ilyen kérdésekre már Keynes is válaszolt, igaz, ő a kultúrált társadalom helyett a jóléti társadalomban látta a megoldást. De akárhogy is, az adóteher állandó nagyságára azért van szükség, hogy a kultúrára fordított adóbevételt gazdasági válság idején az alacsonyabb képzettségűeket foglalkoztató beruházásokra lehessen átcsoportosítani, így a tömegek fogyasztásán keresztül érvényesüljön a beruházás multiplikatív hatása. A válság elmúltával ismét a kultúrára fordítható a közösség összevont ereje. Erről a kultúráról majd a jövő héten...