Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

1999 nyarán jutott eszembe először a gondolat, hogy eféle pártot kéne alapítani, mert láttam a Fidesz vallási alapokon nyugvó politizálásából fakadó veszélyt. A probléma a tekintélyelv, ami mára a népfrontos kurzus fölmelegítésében csúcsosodik, miközben a Párt (értsd, a Fidesz) vezető ereje sulykolja a helyes irányt. A "szocializmushoz" való hasonlóságát nagyon helyesen gúnyolta ki az SZDSZ a népszavazás előtti kampányában. Sajnos az MSZP majdnemhogy csak hallgatott, pedig az elmúlt "szocializmusnak" csak szavakban volt köze a szocialista elvekhez, nem kellett volna félni. Elolvasásra ajánlom Liska Tibor Ökonosztát című művét!

Rátérve a névre, azért "Tudományos", mert nem dogmákban való hiten, hanem az elvek folyamatos, egyenrangú és nyílt vitáján kell alapuljon a komminikatívan cselekvő párt programja, ahogy a tudományban is születnek az elméletek, de megszűnhetnek rövid idő alatt, ha a valóság rácáfol. Természetesen a zűrzavaros gondolatok kiszűrésére szükségessé válhat a tudományban is meglévő hierarchia, de ettől még messze vagyunk, ez a blog mindössze egy gondolati mag akar lenni, amiből később erdő lehet. Vagy talán erő!

Van a névválasztásnak egy másik árnyalata is, (amiben kitűnik makacs naívságom) a tudás, a tanultság, az információmegosztás termelő és demokratizáló tényezőnek tekintése. A TDP hatalomra jutása esetén nem kíván a társadalom vezető ereje lenni (a polgárokban megvan a fejlődéshez szükséges erő), a hatalom csak az egyenlő elbánást, a nyugodt, védett környezetet, a döntésekhez szükséges információt, tudást kell biztosítsa. A állam csak beruházások támogatásával léphetne piacra amikor a beruházási kedv megcsappananna, egyébként nem maradhatna meg piaci szereplőként semmilyen területen, hogy az ellenőrző, felügyelő funkciójának ellentmondásmentesen és maradéktalanul eleget tudjon tenni.

A továbbiakban a tegnapi megjegyzésekre reagálok:

[...] ha a szociális támogatások, kedvezmények a minimáljövedelem szintjéig járnak és a minimálbér ennél alacsonyabb, akkor az finoman szólva nem ösztönöz a munkavállalásra, ráadásul a minimálbér környékén keresőknek esélyük sem lenne megtakarításra, hogy későbbi jövedelmük felerészben tőkejövedelemből származhasson. Tehát ez kényszerűen nagymértékű minimálbér-növelést feltételez, vagy azt, hogy rövidtávon sem tudsz mit kezdeni a minimáljövedelem alatt élőkkel.

Az általam képviselt rendszerben két jövedelemhatár van, az egyik a létminimum, a másik az adómentesség (minimáljövedelem). Az adómentesség (minimáljövedelem) fölött kell csak jövedelemadót fizetni, szociális támogatások, kedvezmények viszont csak a létminimum szint alatt járnak, mint a adómentesség (minimáljövedelem) eléréséig vissza nem térítendő hitel.
A jelenleg vonatkoztatási alapnak tekintett minimálbér a munkaadók és munkavállalók közötti megállapodásokat szabályozza, én pedig nem erről, hanem egy alapvetően új adórendszerről beszélek. Azért alapvetően, mert nem érték alapján számított vagyonadó, hanem a vagyon alapján számított jövedelemadó bevezetését látom szükségesnek.

Egyébként személy szerint nem támogatom az adómentes jövedelem elvét még a legalacsonyabb jövedelmekhez kapcsolódóan sem, mert az általam elképzelt öntudatos állampolgár viziója elválaszthatatlan a közterhek arányos viselésétől. (ez persze szintén azt feltételezi, hogy a munkajövedelem elegendő a megélhetésre, ami a nevetséges 69ezerről nem elmondható)

Az adómentes jövedelem nem elvi alap, hanem annak a ténynek a tükröződése a tervezett adórendszerben, hogy léteznek olyan jövedelemszintek, amelyek esetében a lét ugyan nincs ugyan veszélyeztetve, de az állam csak fölöslegesen szedné be azt, amit utána visszaosztana paternalista támogatásként. A TDP az önerőből való polgárosodás mellett van, ezért nem tartom jó ötletnek azt a gyurcsányi javaslatot sem, hogy tőkéhez (részvényekhez) való jutást támogasson az állam. Ez nem polgárosodáshoz, hanem az etatista elvárások elmélyüléséhez vezet.

Nomentana felvetése pedig csak akkor ellentétes az erőegyensúly elvével, ha a jelenlegi munkavállaló-munkáltató erőviszonyt tekintjük egyensúlyi állapotnak. Nomentana és ezek szerint én is ezzel szemben a jelenlegi helyzetet tekinti egyensúlytalannak, amelyet a munkavállalók kiszolgáltatottsága és gyenge érdekérvényesítő képessége jellemez. Ha pedig így van, akkor az erős szakszervezetek valóban elősegíthetik az erőegyensúlyt.

Abban nincs köztünk vita, hogy erős szakszervezetekre van szükség, én csak a párt és a szakszervezet fogalmának összekeverése ellen szóltam. A szakszervezeteknek a munkaadókkal szemben van érdekképviseleti szerepe, a pártok pedig az egész ország javát akarják - mindegyik a maga módján. A törvényhozás olyan jogi környezetet kell biztosítson, hogy se a munkavállalók, se a munkaadók ne juthassank helyzeti előnyhöz. Ilyen törvényes keretek közt aztán megküzdhet a szakszervezet a munkaadókkal.