![]() | Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk | szoclib regi blog |
1999 nyarán jutott eszembe először a gondolat, hogy eféle pártot kéne alapítani,
mert láttam a Fidesz vallási alapokon nyugvó politizálásából fakadó veszélyt. A
probléma a tekintélyelv, ami mára a népfrontos kurzus fölmelegítésében csúcsosodik,
miközben a Párt (értsd, a Fidesz) vezető ereje sulykolja a helyes irányt. A "szocializmushoz"
való hasonlóságát nagyon helyesen gúnyolta ki az SZDSZ a népszavazás előtti kampányában.
Sajnos az MSZP majdnemhogy csak hallgatott, pedig az elmúlt "szocializmusnak" csak
szavakban volt köze a szocialista elvekhez, nem kellett volna félni. Elolvasásra
ajánlom Liska Tibor Ökonosztát című művét!
Rátérve a névre, azért "Tudományos", mert nem dogmákban való hiten, hanem az elvek
folyamatos, egyenrangú és nyílt vitáján kell alapuljon a komminikatívan cselekvő
párt programja, ahogy a tudományban is születnek az elméletek, de megszűnhetnek
rövid idő alatt, ha a valóság rácáfol. Természetesen a zűrzavaros gondolatok kiszűrésére
szükségessé válhat a tudományban is meglévő hierarchia, de ettől még messze vagyunk,
ez a blog mindössze egy gondolati mag akar lenni, amiből később erdő lehet. Vagy
talán erő!
Van a névválasztásnak egy másik árnyalata is, (amiben kitűnik makacs naívságom)
a tudás, a tanultság, az információmegosztás termelő és demokratizáló tényezőnek
tekintése. A TDP hatalomra jutása esetén nem kíván a társadalom vezető ereje lenni
(a polgárokban megvan a fejlődéshez szükséges erő), a hatalom csak az egyenlő elbánást,
a nyugodt, védett környezetet, a döntésekhez szükséges információt, tudást kell
biztosítsa. A állam csak beruházások támogatásával léphetne piacra amikor a beruházási
kedv megcsappananna, egyébként nem maradhatna meg piaci szereplőként semmilyen területen,
hogy az ellenőrző, felügyelő funkciójának ellentmondásmentesen és maradéktalanul
eleget tudjon tenni.
A továbbiakban a tegnapi megjegyzésekre reagálok:
[...] ha a szociális támogatások, kedvezmények a minimáljövedelem szintjéig járnak
és a minimálbér ennél alacsonyabb, akkor az finoman szólva nem ösztönöz a munkavállalásra,
ráadásul a minimálbér környékén keresőknek esélyük sem lenne megtakarításra, hogy
későbbi jövedelmük felerészben tőkejövedelemből származhasson. Tehát ez kényszerűen
nagymértékű minimálbér-növelést feltételez, vagy azt, hogy rövidtávon sem tudsz
mit kezdeni a minimáljövedelem alatt élőkkel.
Az általam képviselt rendszerben két jövedelemhatár van, az egyik a létminimum,
a másik az adómentesség (minimáljövedelem). Az
adómentesség (minimáljövedelem) fölött kell csak jövedelemadót
fizetni, szociális támogatások, kedvezmények viszont csak a létminimum szint alatt
járnak, mint a adómentesség (minimáljövedelem) eléréséig vissza
nem térítendő hitel.
A jelenleg vonatkoztatási alapnak tekintett minimálbér a munkaadók és munkavállalók
közötti megállapodásokat szabályozza, én pedig nem erről, hanem egy alapvetően új
adórendszerről beszélek. Azért alapvetően, mert nem érték alapján számított vagyonadó,
hanem a vagyon alapján számított jövedelemadó bevezetését
látom szükségesnek.
Egyébként személy szerint nem támogatom az adómentes jövedelem elvét még a legalacsonyabb
jövedelmekhez kapcsolódóan sem, mert az általam elképzelt öntudatos állampolgár
viziója elválaszthatatlan a közterhek arányos viselésétől. (ez persze szintén azt
feltételezi, hogy a munkajövedelem elegendő a megélhetésre, ami a nevetséges 69ezerről
nem elmondható)
Az adómentes jövedelem nem elvi alap, hanem annak a ténynek a tükröződése a tervezett
adórendszerben, hogy léteznek olyan jövedelemszintek, amelyek esetében a lét ugyan
nincs ugyan veszélyeztetve, de az állam csak fölöslegesen szedné be azt, amit utána
visszaosztana paternalista támogatásként. A TDP az önerőből való polgárosodás mellett
van, ezért nem tartom jó ötletnek azt a gyurcsányi javaslatot sem, hogy tőkéhez
(részvényekhez) való jutást támogasson az állam. Ez nem polgárosodáshoz, hanem az
etatista elvárások elmélyüléséhez vezet.
Nomentana felvetése pedig csak akkor ellentétes az erőegyensúly elvével, ha a jelenlegi
munkavállaló-munkáltató erőviszonyt tekintjük egyensúlyi állapotnak. Nomentana és
ezek szerint én is ezzel szemben a jelenlegi helyzetet tekinti egyensúlytalannak,
amelyet a munkavállalók kiszolgáltatottsága és gyenge érdekérvényesítő képessége
jellemez. Ha pedig így van, akkor az erős szakszervezetek valóban elősegíthetik
az erőegyensúlyt.
Abban nincs köztünk vita, hogy erős szakszervezetekre van szükség, én csak a párt
és a szakszervezet fogalmának összekeverése ellen szóltam. A szakszervezeteknek
a munkaadókkal szemben van érdekképviseleti szerepe, a pártok pedig az egész ország
javát akarják - mindegyik a maga módján. A törvényhozás olyan jogi környezetet kell
biztosítson, hogy se a munkavállalók, se a munkaadók ne juthassank helyzeti előnyhöz.
Ilyen törvényes keretek közt aztán megküzdhet a szakszervezet a munkaadókkal.