Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

hathuszas
Magyarország ideje
2008-04-07 15:20

Magyarország ácsorog a vadnyugati peronon, de hiába várja a 6:20-ast, nem jön. Kisiklott. Hogy ki a hibás, a mozdonyvezető, a fűtő, vagy a váltókezelő, erre a kérdésre özönlenek a válaszok, de az igazságot csak az idő múlása hozhatja el. Tölgyessy Péter pártos írása szerint persze Magyarország ideje drága, de politológiára egyszerűsítő (hiszen politikusok, pártok, szavazótáborok harcáról beszél végig) sietős gondolatai is kisiklanak. Magyarország véletlenül sem alany nála, csupán helyhatározóként, vagy tárgyként szerepel, pedig az írás végén javasolt megoldás (az előrehozott választás) következményeinek már az ország lenne szenvedő alanya, amiről sajnos kevés szó esik.
Nehéz a szöveggel vitatkozni, mert a politológia szintjén helyes a gondolatmenet, de a valóságról inkább a szociológia szól, és a kiutat is szociológiai alapon kellene keresni, nem pedig valamelyik küzdőt győztesnek kikiáltva. Tölgyessy Péter viszont ez utóbbival megelégszik és így lesz írása a "Hollywood-politológia" (ÉS) mintapéldája. A végkövetkeztetése is filmálom: az erőskezű, vad harcos újra seriff lesz, elűzi a kétségeket, mosoly, filmzene, END felirat.
De mi tudjuk, hogy a jövő csak akkor kezdődik, és néhányunk aggódik e jövő milyensége miatt. Visszatekintve nemcsak szociológus, hanem közgazdász szemmel is, láthatjuk, hogy 1996-tól kezdve a GDP egyenletesen nőtt 2006-ig, ami Magyarország képességeit minősíti. Politikusaink képességeiről, józanságáról szól viszont a reálbérrel való játszadozás 2000-től a közgazdaság elemi szabályának ellentmondva. Nem elírás, 2000-től 2003-ig a reálbér növekedése messze meghaladta GDP növekedését, csak 2004-ben történt aprócska reálbér visszafogás, hogy aztán a reálbér ismét a GDP-bel arányosan emelkedjen, a közgazdasági szabályoknak megfelelően. Sajnos ez már kevésnek bizonyult, hiszen a három évig tartó osztogatás, és a további három éven át halogatott megszorítás hiánynövelő következményei lehetetlenné tették, teszik az euró bevezetését.
A reálbér magas növekedése miatt volt hazug propaganda (a Fidesz vereségéhez vezető hibás taktikája) 2006-ban, hogy "rosszabbul élünk, mint négy éve", ezért nem olyan súlyos jelenleg sem a helyzet, hiszen a reálbér is csak a túltámogatott 2005-ös szintre esett vissza 2007-re. Ennyit a közgazdasági szemmel látottakról. A GDP lassulása viszont tényleg az a hibás döntés okozta, hogy korrekció inkább bevételi oldalon történt, az adóteher növekedése csökkentette a versenyképességet.

Szociológus szemmel nézve az osztogató politika visszaállította a gondoskodó állam képébe vetett hitet, a Medgyessy-kormány juttatásai az első Gyurcsány kormány idejére szerzett joggá váltak (különösen a közszféra béremelései), ami után a realitásokhoz való visszatérés jogsérelemként jelentkezik. A megszorítások és reformok során az adókedvezményeket elvesztők, a TB fizetési kötelezettséget addig elkerülők, az egészségügyi rendszer átláthatóvá tétele miatt fizetni kényszerülők, vagy illegális bevételeiket elvesztők mind-mind ellendrukkerekké váltak, még ha kormánypárti szavazók voltak is egyébként (mint azt a közvélemény-kutatások is mutatták). Nem kizárt, hogy a Fidesz törzsszavazóiból (2millió) és a fentebb említett szocialista ellendrukkerekből (1.3millió) adódott össze az igennel szavazó tömeg.
A kormány mégis elveszítette a nyugalmát, és előbb a népszavazási kérdések által érintett önrészek azonnali megszüntetése mellett döntött, vállalva az ezzel járó zűrzavart. Meghátrált azzal, hogy a Pénztárakról szóló elfogadott törvény módosításába is belekezdett az MSZP, ami a koalíció fölbomlásához vezetett. Mindkét lépést hibás döntésnek tartom, az önrészeket (a tandíj kivételével) az év végéig tovább kellett volna szedni, a Pénztártörvény pedig egyrészt kezeli a magántőke nélküli állapotot, másrészt a kormányprogram egyértelműen megfogalmazza a magántőke bevonást (nem úgy, mint az önrészek esetében volt). Tehát az Alkotmánybíróság döntése az újabb népszavazással kapcsolatos jogorvoslat-kérő beadvány esetében nem biztos, hogy ugyanaz lesz, mint a márciusi népszavazás kérdéseivel kapcsolatban.

Jogos döntés volt az SZDSZ részéről, hogy ilyen mértékű szocialista pálforduláshoz már nem asszisztált, hiszen akkor a párt egy emberként léphetne be az MSZP valamelyik jogvédő tagozatába. Ki kellett lépni a koalícióból. Azért kellett kilépni, mert az MSZP túlzottan központosító, és nem az SZDSZ túlzottan piacelvű. Tölgyessy Péter negatív értelemben használja a messianisztikus jelzőt többször is, az SZDSZ realitástól való elszakadására: ~ remények, ~ civilizátorság, a reformer ~ póza. De kérdezem én, mit tehet egy kispárt, amelynek hitelességét a nagyobb koalíciós partnere fölzabálja? Volt egyszer egy Kisgazdapárt, egy MDF, egy KDNP...
A médiában többször is megkérdezték az SZDSZ-es személyiségeket, hogy Gyurcsány Ferenc menesztése esetén is akarnák-e a koalíció fölbomlását, amire minden esetben az volt a diplomatikus válasz, hogy nem személyi kérdések miatt lépnek ki. Ezt a diplomatikus választ magyarra úgy fordítanám, hogy igazából az MSZP elvtelenségével van bajuk, a populizmussal, ahogy reagálnak egy jövendő választási vereség fenyegetésére, a böszmeséggel, amely szerint a logika nem nyom ugyanannyit a latban, mint a szavazatszám. Gyurcsány Ferenc közelebb áll az SZDSZ-hez, mint a saját pártjához. De erről már írtam.

Végül, hogy a vad ötletek tárházát bővítsem, elmondok egy megoldást, ami azért kedvezne Magyarországnak, mert 2010-ig lezajlana a gazdasági stabilizáció és a politikai nyugalom is visszaállna. Abból indultam ki, hogy az MSZP központosító hajlama megegyezik a Fidesz hasonló szándékával, és mindketten hibásak a jelenlegi helyzet kialakulásában. Ha a két párt között a "liberális" Gyurcsány Ferenc és a "jakobinus" Orbán Viktor nem húzna éles választóvonalat, akkor működhetne egy nagykoalíció a 2010-es választásokig, amíg a konvergenciaprogram sikeresen végetérne, és néhány nagy tömegbázist igénylő (nyugdíj, társadalombiztosítás) reform elindítására is módot adva. A két hiperaktív vezető a háttérbe húzódna, a pártok paktumot kötnének az együttműködésről, amely akár néhány kétharmados törvény megváltoztatását is jelenti (sajnos ezzel végleg kétpártúvá is tehetik a parlamentet). A miniszterelnök nem pártpolitikus lenne, hanem egy közösen jelölt pénzügyi szakember.