Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

válság
A gazdaságosság két dogmája
2008-10-14 16:25

Mielőtt a témába kezdenék, fölhívom a figyelmet, hogy már publikáltam a jövő év elején alapítandó párt Alapszabály tervezetét. Kérem, hogy értékeljétek! (Különösen számítok Tokfalvira a 2.A-ból és az Antipoligrupo Front megalítójára :-)

Mai szövegelésem indítéka Tallián Miklós kérdése a tegnapelőtti És megint ki jár jól című blogjának megjegyzései közt, hogy "mi indokolja a feltételezést, hogy állami beavatkozás nélkül a válságok lefolyása rosszabb lenne, és a hosszú távú hatásaik kellemetlenek volnának?".

Abból a nézőpontból, amely a gazdaság egészét és annak fejlettségét tekinti az egyéni egzisztencia alapjának, valóban jogos a kérdés. A válság lényegében a gazdaság önstabilizációjának folyamata. Csakhogy a társadalmi lét nem egyszerűsíthető le gazdasági folyamatokra. A társadalom nem csupán a gazdaság makro folyamataira reagál piaci racionalitással, de a lényegtelennek tűnő események is (a közösség tudati állapota szerint) felerősödve hatnak vissza a folyamatokra. Az állami beavatkozásoknak lehet ugyan célja, hogy a világméretű gazdasági folyamatokra hasson (erre kevés esélye van), de a beavatkozásra leginkább a hisztéria okozta további károk megelőzése végett van szükség.

A válság hatására most fellobbantak az indulatok a szocializmus vagy a kapitalizmus rendszerét idealizáló két tábor között. Mindkét oldalnak vannak igazságai, mégsem közelednek egymáshoz az álláspontok. Mindkét dogma az árutermelés és az árucsere ellentmondásaira ad választ a maga módján, az egyik közösségi, a másik az egyéni optimum szerepét hangsúlyozza.

Az egyéni optimum elérését jelenti a szabadpiac dogmája, a Laissez-faire, amely szerint a szabad piac már akkor megvalósul, amennyiben az állam nem gyakorol hatást a piaci folyamatokra. Ez sajnos nem igaz, ugyanis a monopolhelyzetben levők ugyanúgy önkényesen hatnak a folyamatokra, mint maga az állam. Tegnap-tegnapelőtt erről vitatkozott velem roark, aki szerint a szabadpiacon megengedhető valamely monopólium túlsúlya. Ő egy Wikipedia bejegyzést idézett [23], ami nagyjából így szól: "A szabad piac olyan piac, amelyben tulajdonjogok önkéntesen cserélődnek egy megállapodás szerinti áron az eladók és a vevők kölcsönös megegyezése szerint. [...] A szabad piac nem keverendő össze az ideális piaccal, ahol az egyének teljes információval bírnak, és ahol tökéletes verseny van." Az idézet igazságával egyet is értek, csakhogy az önkéntes megállapodás kétséges abban az esetben amikor a vevő (szükségletétől hajtva) rákényszerül a megállapodásra, mert nincs módja válogatni az eladók között, tehát a monopolhelyzetben levő által diktált árat fogja elfogadni. A piac töredék részét birtokló kínálhatja ugyan alacsonyabb áron a termékét, de az átlagárból befolyó profit csak a monopolhelyzetben levő erejét növeli.

A közösségi optimum elérését fogalmazza meg a központi (állami) árképzés, árbefolyásolás dogmája, amely a termék előállítására fordított erőfeszítések és felhasznált értékek, a ráfordítások összességéből határozza meg a termékek csereértékét és politikai erejével kötelezi a piaci szereplőket a diktált ár elfogadására. Erre csak akkor képes az széleskörűen állam, ha a termelőeszközök fölött közvetlenül rendelkezik. Észre kell azonban venni, hogy a létezett szocializmus sem tudott elszakadni a dolgok árúvá válásától, így lényegében politikai alapon álló állam-monopolkapitalizmus maradt, amely ugyanúgy versenyrontó, mint más monopóliumok létrejöttéhez vezető tendenciák.

A szabadpiacot felügyelő állam akarta ugyan, de nem tudta érdemben megakadályozni a gazdasági monopóliumok létrejöttét (csupán a globális piacra terelte őket), ezért a piaci mechanizmusok végül csak hellyel-közzel érvényesülnek. A multinacionális vállalatok a globális piacon küzdenek egymással, ahol a nemzetállamok tehetetlenek velük szemben.

A TDP kerüli a dogmatikus állításokat. A monopóliumról sem állíthatja ezért (legyen az akár gazdasági, akár politikai eredetű), hogy csak rossz hatású lehet, de az kétségtelen, hogy a monopólium az önfenntartó hajlama szerinti akaratát érvényesíteni tudja. Ennek az akaratnak a korlátozására a piaci szereplők egyensúlya érdekében az államnak a monopolhelyzetben levők erősebb adóterhelése mellett támogatni kell a monopolhelyzettel nem rendelkezőket, ahogy ezt már a multinacionális vállalatokról szólva kifejtettem. Ezt leszámítva a szabadpiac elsőbbsége szerintem is vitathatatlan, a piacon az államnak csakis ellenőrző, gazdasági válságok idején pedig beruházó szerepe lehet. A válság elmúltával a beruházások eredményét ismét privatizálni kell.