Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

bűn
Igazságnak az szolgáltatása
2008-06-24 16:20

Múlt szombaton és vasárnap Stumpf István rossz konzervativizmusát bíráltam, tegnap a drogokról, pontosabban a tudatmódosító szerekről írtam, de mindhárom szövegem közös gondolata, hogy elidegenedett hatalmi praktikák helyett a problémákat a társadalmi gyökerükhöz közel, a közösségi folyamatok szintjén kell megoldani első fokon. A közösség erkölcse is erősödik azáltal, hogy tagjai a bűnös kiközösítése helyett a bűnös indítékait és az áldozat megkövetésének folyamatát is megismerhetik, ezáltal hitelesítik is az elégtételt.

"Bár kétségkívül jó dolog a személyi biztonság, ha túlzottan törekszünk rá, fétissé lesz. A biztonságos élet nem szükségképpen boldog élet... A biztonság önmagában a félelem által inspirált negatív cél: a sikeres életnek reménytől táplált pozitív célja kell legyen..." - írja Bertrand Russell a Hatalom és egyén című művében.

Ezzel az idézettel kezdődik Gönczöl Katalin 2005-ben írt cikke, amelyben a helyreállító igazságszolgáltatást állítja szembe valamely felsőbbrendű igazság központosított embertelenségével:

A közösségben végrehajtott helyreállító igazságszolgáltatásban a partnerség a közösség érintett tagjai számára személyes, személyre szabott viszonyokat jelent. Megszólíttatik a sértett, az elkövető és a külön-külön vagy közösen érdekeltté vált, érdekeltté tett környezetük. A sértettnek most már úgy kell szolgáltatni az igazságot, hogy az számára az erkölcsi, érzelmi elégtételt is meghozza. Az erkölcsi elégtétel a civilizációban változó, kultúrához kötődő és ezért közösségi érték. A beteljesüléséről csak akkor beszélhetünk, ha ezt a közösség a szolidaritásával nemcsak a sértett, hanem az összes érintett számára visszaigazolja.
A 20. század végének felfogásában az elkövető olyan felelősen cselekvő ember, akit bűnösnek ítélt cselekedetének következményével érzelmileg is szembesíteni kell. Csak így nyerhető meg ugyanis arra a párbeszédre, amelynek tárgya az erkölcsi és az anyagi jóvátétel. A szembesülést követő bűntudat, jóvátétel viszont csak attól várható el, aki még tartozik valahová, és ott számíthat valamire. Jó esetben arra, hogy az általa is méltányosnak ítélt büntetéssel "megválthatja" bűneit és "elnyeri a bocsánatot". Ennek eredményeként a közösségben majd számon tartják és visszafogadják, hiszen nem őt bélyegzik meg, rekesztik ki, hanem azt, amit rosszul tett.
A helyreállító igazságszolgáltatás abból nyeri erkölcsi erejét, forrását, hogy az aktuális tett stigmatizációja körül értékítéletekkel teli, élénk, tehát érzelmileg motivált közbeszéd alakulhat ki. A közösségbe visszahelyezett, a közösség részvételével folyó büntetés így a 21. században visszatérhet a megtorlás rituális szabályaihoz, általa megvalósulhat a szimbolikus elégtétel.

Ugyanezt az álláspontot fejti fogalmazza újra a már idézett szerző 2007-ben a "Helyreállító igazságszolgáltatás" című írásában:

A büntetőjog és a helyreállító igazságszolgáltatás elveivel egyaránt ellentétes lenne például az, ha azzal fejeződne be a büntetőeljárás, hogy a tehetős elkövető a bűncselekmény miatt kiszolgáltatott helyzetbe került sértettnek megtéríti az okozott kárt. Az egyenlő elbánás elvét is sértené, ha az anyagi kártérítésre szociális helyzeténél fogva képtelen elkövetőt éppen emiatt zárnák ki a helyreállító eljárásból. A bűncselekmény következményeivel ugyanis neki is szembesülnie kell. Egyébként a sértett és az érintett közösség kiengesztelésére az anyagi kártérítésen kívül más reparációs módszerek is alkalmazhatóak, így például a természetbeni szolgáltatás vagy a bocsánatkérés. Ha pedig a helyreállító eljárás célja mégis leegyszerűsödik az anyagi javakban kifejezhető károk reparálására, akkor úgy tűnhet, mintha a helyreállító igazságszolgáltatás a hagyományos és általában költségesnek ítélt büntetőeljárás csupán pertakarékos alternatívája lenne. Ez pedig minden politikai vagy jogalkalmazói sandaság nélkül könnyen megtörténhet. Ma ugyanis a bűncselekménnyel okozott kár megállapítása, elismerése, esetleges megtérítése önmagában igen jelentős eredmény a sértett számára. A sértett a mai büntető igazságszolgáltatási gyakorlatban kiszolgáltatott helyzetben van. Hagyományosan rossz ugyanis az eljárásjogi helyzete, gyakran kerül a hatóságok előtt megalázó helyzetbe. Kárának megtérülésére a büntető perek elhúzódása, az esetleg megítélt kár megtérítésére a bürokratizált rendszerben alig számíthat. Az uralkodó felfogás az, hogy a büntetőjogot és az állami büntető igényt az érintett egyén érdekeivel szemben magasabb rendű szempontoknak kell vezérelnie. Szerintem a büntető igazságszolgáltatás akkor meríti ki a helyreállító filozófiában meglévő lehetőségeket, ha annak a sértettekre (áldozatokra), az elkövetőre, valamint az érintett közösségre vonatkozó funkcióit a szükségesség és arányosság elve alapján maradéktalanul betölti.