Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

szociális támogatás
Egy kormányprogram-tervezet 5. pontjához
2009-02-13 16:00

A múlt vasárnap összefoglalt reformterv ötödik pontja alapján ma a szociális támogatások rendszeréről írok. A TDP politikája szerint az állam köteles gondoskodni azokról a polgárairól, akik erre önmaguk erejéből nem képesek. Ez egyrészt azért kötelessége a hatalomnak, mert a jövedelemszerzésre való alkalmatlanságot részben a társadalmi rendszer ellentmondásai okozzák, de azért is, mert az adott helyzetben gyengének bizonyulók egy megváltozott helyzetben a megoldás forrásai lehetnek. Szándékoltan nem emelek ki részletet az Emberi Jogok Nyilatkozata szövegéből, de javaslom a tanulmányozását.

Ostoba és aljas elméletek (rasszizmus, kasztrendszer, fasizmus) szerint a leszakadókat a társadalomnak ki kell taszítani, el kell szigetelni, el kell pusztítani vagy (jobb esetben) erőszakos eszközökkel kell átnevelni a társadalom aktuális céljának megfelelően. Az eféle alaptalan és embertelen mondatokat hangoztatók (a kétszáz évvel ezelőtt született) Charles Darwin elméletének áltudományos félremagyarázói, hiszen nem a genetikai kód határozza meg az életmódot, hanem éppen ellenkezőleg, bármilyen kódtípust hordozó embercsoport nyomorba taszítása csökkenti az emberiség genetikai állományának gazdagságát, a fejlődés lehetőségét, az emberiség túlélési esélyeit. Az államnak tehát azok felé, akik (majdnem) nincstelenek, mert egyetlen vagyonuk a saját testük és egyetlen reményük a gyermekük jobb élete, tehát a proletárok felé a közösségnek fokozott figyelemmel kell fordulni, szociális segítséget kell nyújtani számukra a megélhetéshez.

A szociális támogatással szemben fölhozott leghangosabb érv az, hogy az erőfeszítésre vagy a kockázatvállalásra való hajlamot csökkenti. Merthogy a létfenntartás kényszere erősíti a munkára való hajlamot, tehát olcsó munkaerőt szolgáltat a termelés számára. Ez azonban csakis a butább tőkések logikája, ugyanis egy jóllakott és erős (vagy képzett) munkás sokkal hatékonyabb termelésre képes. Az államnak azonban nem csak a termelés valamelyik oldalának (a tőkés-, vagy munkásosztály) érdekeit kell képviselni, hanem a közösség egészét, minden állampolgár nyugalmát és védelmét biztosítani. Ebből fakadóan az állam nem csak azért köteles támogatni a leszakadó réteget, hogy a termelés számára legyen munkaerő mint "alapanyag", hanem azért is, hogy a társadalmi békétlenség forrását megszűntesse.

(Fontosnak tartom megjegyezni itt, hogy a TDP politikája szerint a közegészségügy és a közoktatás költségeit is egyénenként megegyező összegű járulékként kell fizetni, függetlenül a jövedelemtől, hiszen mindkettő társadalombiztosítás jellegű rendszer. Szinte hallom az ellenvetést, hogy miért is lenne a közoktatás biztosítási ágazat. Nos, azért, mert mindegyik jó képességű fiatal elkallódása "biztosítási esemény" egy tudásalapú társadalomban. Erről majd a jövő héten írok egy bejegyzést, most az a fontos, hogy az általában vett társadalombiztosítási hozzájárulásokat nem a jövedelemmel arányosan, hanem fix összegként kell befizetni, ahogy már említettem régebben a segélyek átalakításáról szóló szövegben.)

Mindenekelőtt, azt a jövedelemhatárt kell megállapítani, ami alatt a közösség, pontosabban az állam segíteni köteles elesett polgárát. Ezt a határt létminimumnak nevezem, de nem csupán az életben maradáshoz szükséges napi, havi költségeket értem alatta, hanem az olyan szolgáltatások ellenértékének összegét is, aminek megtérítésére az állam egyformán kötelezi minden polgárait. A közegészségügy és közoktatás miatt fizetendő (fentebb említett) járulék összeget is a létminimumhoz kell hozzászámítani. Az így keletkező létminimum határt túllépő jövedelemmel rendelkezők semmiféle állami támogatást, vagy kedvezményt nem kaphatnak. Akiknek jövedelme azonban kevesebb a létminimumnál, annak akkora támogatást kell adni, hogy a támogatással együtt a létminimumként meghatározott értékkel egyenlő megélhetési forrása legyen.

A szociális támogatással szemben fölhozható érv az is, hogy általa a piaci értékű munkára képtelenek egyenlő jövedelmi helyzetbe kerülnek a létminimummal egyező jövedelmet megszerzőkkel, ami súlyos társadalmi feszültségeket okoz. Ennek elkerülésére a TDP politikáját megvalósító állam a szociális támogatást kölcsönként folyósítja, amelynek terhe már megkülönbözteti a kétféle megélhetési forrással biztosított élethelyzetet. A kölcsönként kapott segély terheli a segélyezett vagyonát (ha van egyáltalán), tehát az csak a segély teljes visszatérítésekor lesz örökölhető. Amennyiben az adott személy jövedelme később eléri, vagy meghaladja a létminimumot, akkor a létminimum fölötti jövedelemrésszel arányos részletekben meg kell kezdeni a kapott kölcsön visszafizetését. Ez a visszafizetési kötelezettség az adókötelezettségtől, így az adómentes sáv határától is független.

Az állam a szegények bankjaként viselkedik, annyi különbséggel, hogy kamatot nem követel. Persze a banktól abban is különbözik, hogy nem közvetlenül folyósítja a szociális támogatás összegét, hanem a segélyezett lakhelye szerinti önkormányzatnak adja át a támogatás részleteit - és persze a támogatandóknak járó forrásokat. Így érvényesül a szubszidiaritás elve, tehát a támogatott életkörülményeit legpontosabban ismerő döntheti el, hogy természetben vagy pénzben adott támogatás segíti jobban az adott egyén fölemelkedését. Természetesen az önkormányzat csakis az adott egyénre fordíthatja a jövedelmi helyzet után számított összeget (ezt ellenőrzi a központi kormányzat), de a támogatott panasszal is élhet, ha az önkormányzat eljárását jogtalannak véli. A központi kormányzat azonban csakis törvényességi szempontból vizsgálhatja fölül az önkormányzat döntéseit.

Az önkormányzat természetbeni juttatásai közül az egyik legfontosabb a szerencsétlen emberek helyzetét gátlástalanul kihasználó bűnözői rétegtől való védelem, amit csak a körülményeket jól ismerő közösség tehet meg. A támogatott helyzetének megfelelően az önkormányzat dönthet úgy is, hogy teljes mértékben a természetbeni támogatást választja, de mindenképpen meg kell oldania a támogatottak számára a pszichológiai és jogsegély szolgálatot is.

Eddigi szövegeléseimből látható, hogy az állampolgárokra általánosságban érvényes törvényeket az Országgyűlés hozza meg, a külvilághoz való gyors alkalmazkodásra pedig a Kormány politikája szolgál. A mindennapok kérdéseiben azonban az önkormányzatoké a főszerep. Ennek a megosztásnak megfelelő képviselőválasztási rendszerről írok majd holnap...