Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

kommentek (2)
Függelék egy kormányprogram-tervezet pontjaihoz
2009-02-17 16:35

Alig több, mint egy hete kifejtettem a TDP valóban reformlépéseket jelentő kormányprogramját hét pontba szedve, aztán a múlt hét folyamán részleteztem az egyes pontokat. Érdekes módon a választási rendszerről szóló szövegemre jött a legtöbb reakció, aminek folyományakét már második napja a kommentekre válaszolok. Tegnapi bejegyzésem folytatásaként válaszolok blogen újabb fölvetéseire, az ő szövegét dőlt betűvel idézve:

Először is az MSZP kevesebb mandátummal bír, mint a papíron ellenzéki pártok együttvéve. Csakhogy a felvásárolt ellenzékiekkel mint például az MDF-esek és a csak papíron ellenzékiekkel, mint a továbbra is kormánypártiként politizáló SZDSZ-esekkel együtt megvan a megnyugtató többségük. Ha a kispártok nem léteznének, akkor most egy világválság kellős közepén nem a szavazatvásárlások sikerére alapozó túlélésért küzdő kisebbségi kormányunk, hanem egy szilárd többségű MSZP kormányunk lenne. Ami legalább az alapjait megteremtené annak, hogy a kormányzat kormányozni is megpróbáljon, megpróbálhasson.

Örülök, hogy blogen is elismeri, (előző állításával ellentétben), hogy a kispártok nélkül is MSZP kormány lenne. Ha az előző állítás nem teljesült, akkor biztosan a kispártok rossz ellenzékisége okozza a kormány vergődését - mondja. Vizsgáljuk meg tehát az ellenzéki kispártok szempontjait. Abszurd föltételezés, hogy az ellenzéknek föltétlenül egységesnek kell lenni. Lehetne persze egységes is, ha a Fidesz megváltoztatná azt a primitív álláspontját, hogy az ellenzéknek kizárólagos feladata, hogy megbuktassa a kormányt, miközben az Fidesz programjának se híre, se hamva. Ami pedig nincs, ahhoz nehéz megértően viszonyulni. A Fidesz jelenlegi politikai modora is túl távol áll az európai normáktól ahhoz, hogy akár az SZDSZ, akár pedig az MDF azonosulni tudjon vele. Marad a kisebbik rossz, az MSZP, akit konstruktív ellenzékként még befolyásolni lehet, míg a kormány megbuktatásával egyidőben a kis pártok a saját parlamenti szerepüket is elveszítenék. A választóik (kevéske) tömege ezt fogadná el legkevésbé. Emiatt jön létre érdekközösség az MSZP, az SZDSZ és az MDF között, nem pedig blogen elképzelése alapján.

Az elmúlt egy-kétszáz év parlamentáris tapasztalatai azt mutatják, hogy kettő domináns és egy időleges többségi érdek áll szemben kismillió jelentéktelen érdekecskével. Az időnként hárompártrendszerré alakuló kétpártrendszerek nem véletlenül alakulnak ki, erre van igény. Namost ha ez a realitás, márpedig ez, akkor azt kell garantálnunk, hogy a két-három párt sorai közt érvényesüljenek azok a lokális kis érdekek amelyek különben rendszert korrumpáló törpepártokban öltenének testet.

Hogy mire van igény, azt hitelesen akkor tudnánk meg, ha a választási rendszerről is lehetne népszavazást tartani, de ezt kizárja az alkotmány. A hatalmon levők (vagy az arra esélyesek) igénye viszont egyértelműen az, hogy ne zavarják a köreiket holmi akadékoskodók. A realitás az, hogy a hatalmon levők számára kényelmesebb, ha egyetlen ellenzékük van, de ennek a stabilitáshoz és a közjóhoz nem sok köze van. A helyzet ezzel szemben az, hogy az instabilitást az ellenzékben levő nagypárt utcai politizálása és a parlamenten kívül rekedt kispártok okozzák.

A törpepártok jelentette problémára az egyéni jelöltek arányának növelése a megoldás, mivel ez úgy erősíti az amúgy is életképes két-hárompártrendszert, hogy lokális érdekeknek is teret enged. A kispártok számának növelése adott esetben csak több szükség esetén megvásárolható képviselővel bővíti a rendszert, nem több érdek képviseletével.

Az egyéni jelöltek csak elenyésző számban függetlenek, gondolom az ő párttámogatásukat a testvéri szeretet megnyilvánulásának tartja blogen, a megvásárolhatóság az csak a kispártok rákfenéje. Ezzel szemben némi magyarázatra szorul az egyéni képviselők viselkedése, amikor az őket támogató párt parlamenti csoportjában vakon követik a frakciófegyelmet.

Az meg, hogy ezek törpepártok testületileg és tagjaik egyénileg megvásárolhatók a szemünk előtt épp lejátszódó befejezett tény. Ennek a megkérdőjelezése is olyan szintű ordas hazugság, ami alapból értelmetlenné tenné a diskurzust, hiszen fantazmagóriákról vitatkozzanak a hivatásos értelmiségiek. Az MSZP kisebbségi kormány egyébként a kétségbevonhatatlan bizonyítéka annak, hogy nincs ellenzéki törpepárt és törpepárti képviselő csak megvásárolt. A szavazatokat bezsebelő kevésbé ellenszenves nagy párt a megoldás. A szavazatokat bezsebelő, de szavazóit nem képviselő kis párt nem működik. Itt és most nem működik, tehát ezzel számolni idealizmus. Az idealizmus pedig kártékony.

Az érvelés egyik sajátossága, hogy a közösség által nem vitatott tényekből kiindulva jut el egy-egy vitatott állítás igazolásához vagy cáfolatához, nem pedig kategorikusan kijelentve, hogy az állítása tény, a minek vitatása hazugság. A fentebbi bekezdés logikai tartalmatlanságát az érzelmi túlfűtöttség és a határozottság sem tudja palástolni. Az idealizmus vagy a materializmus közti filozófiai vita régóta tart, talán egyszer sikerül megegyezniük egy harmadik kategória elsőbbségében. Viszont az üres beszéd, az tényleg kártékony.

A pártfinanszírozás kapcsán, meg a közösségnek az az elemi érdeke, hogy minden párt, mozgalom, szövetség pontosan akkora anyagi erővel rendelkezzen, amekkorát a társadalom mögöttük álló csoportjai fel tudnak vonultatni. Ez ugyanis a valós erejük. A társadalomnak nem érdeke, hogy bizonyos mozgalmakat, ideológiai alapon feltőkésítsenek, ezzel hátrányos helyzetbe hozva a többit. Ha egy társadalmi szervezet nem képes hatalomra jutni támogatottság hijján, az úgy van rendjén, a politika ugyanis nem paralimpia, hogy mindenki győztes legyen. A politika maga az élet és mint ilyennek vesztesei vannak. Számos vesztesei akik joggal szenvedtek vereséget és buktak el a közösség javára vagy kárára ez mindegy már.

Ezzel szemben a TDP, mint demokrata párt azt vallja, hogy a pártok valódi erejét az jelenti, ha nem csalódik bennük a független választópolgár. Nem a pártvagyon vagy a támogatók anyagi ereje tesz életrevalóvá egy pártot, hiszen ezen az alapon az MSZMP lett volna hazánkban minden idők legéletképesebb pártja. A támogatottság a választásokon méretik meg, ahol nem föltétlenül a politikára fordított anyagi erőfeszítés, hanem a józanság, pontosabban a demagógiával (történelmi léptékben) csak rövid óráig torzítható józanság dönt. Emlékezzünk vissza a Fidesz 2002-es vereségére! Előrébb tartana hazánk, ha nem kavarták volna a populista demagógia örvényeit.