Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

Tavaly májusban a írtam a költségvetés kiadási oldaláról, amiben megemlítettem, hogy a monoki képviselőtestület határozatához hasonló feltételes juttatások miképpen illeszkednek bele a TDP politikai terveibe. Most erről szeretném részletesebben kifejteni a gondolataimat, hiszen mostanában a figyelem középpontjába került, miután az MDF is a bevezetését szorgalmazva próbált népszavazási kezdeményezést indítani. Az bizonyos, hogy minél szűkebb körzetben próbálják alkalmazni a Monokon kitalált kártyát, annál inkább mondható rá, hogy szegregációt hoz létre és a röghöz kötöttséghez hasonló állapotot idéz: Monoki jobbágy, el ne hagyd a lapjárást!

A tervezetet többször támadta Tamás Gáspár Miklós, de vele is csak annyiban tudtam egyetérteni (a TGM téved című szövegemben), hogy lenne módja az államnak a szociális rendszer pazarlását más módon is megakadályozni, mint a támogatottak további megnyomorításával. A monoki gondolat bürokratikus (azaz tiltó, elidegenítő) gyakorlata ugyanis azzal szűkíti be a támogatottak cselekvési szabadságát, hogy csak bizonyos helyeken vásárolhat. Olyan helyeken, ahol a vásárlási szokásait felügyelik. Nem elég, hogy szerencsétlenségére a munkaerőpiacon értéktelennek bizonyult, de a szűk körben felhasználható kártya a legtöbb ember által elérhető minimális fogyasztói döntés (hogy kitől vásároljon) jogától is megfosztják. Mégpedig megalázó szegregációt idézve elő. Nem a kártya a hibás (az csak egy technokrata eszköz), hanem az elfogadóhelyek szegregálnak.

Úgy gondolom, hogy szociális kártyára szükség van, ez azonban egy bárhol elfogadható bankkártya kell legyen, csakis annyi megkötöttséggel, hogy készpénzfelvételre ne legyen alkalmas! A kártya feltöltését az önkormányzat végezze a rászorultság alapján (levonva persze a természetben juttatott közösségi szolgáltatások értékét). A rászoruló a kártya forgalmáról rendszeresen konzultáljon az önkormányzat által megbízott családsegítővel, aki tanácsaival segíti a rászorulót abban, hogy a kártyarendszerrel visszaélőktől az érdekeit megvédje és az állam felé folyamatosan növekvő adósságát visszaszorítsa. Az általam javasolt kártya ugyanis mint egy speciális hitelkártya üzemel, amivel a rászoruló nyomon is követheti, hogy mennyit mire költött el, tehát nagyobb esélye nyílik a kevés beosztására, ugyanakkor a szociális támogatás visszaáramlása is biztosított marad a fehér gazdaságba.

A még mindig megalapításra váró Tudományos Demokrácia Pártja politikai alapállása szerint az államnak a piacgazdaságot felügyelő és jogállami környezetet biztosító intézményrendszer működtetésén, a folyamatos beruházáson és a rászorultak szociális támogatásán kívül nincs más feladata. Ezt utóbbi állítást azért sűrítettem ilyen szikár formájú mondatba, mert alig jut időm ma az írásra (pedig most lenne itt az ideje), de azért is, mert jó néven venném, ha javaslatokkal bombáznátok, hogy mi lenne MÉG az állam feladata!