Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

fogyasztás
A TDP gazdaságfilozófiája (4)
2010-01-18 13:00

A Tudományos Demokrácia Pártja egy megalapításra váró politikai szervezet, amely a jelenkori magyar pártok által követett indulatos vagy homályba burkolt politizálás helyett gondolatgazdag és világos politikai irányvonalat próbál képviselni. Ennek megalapozására foglaltam össze múlt héten tézisek címmel az eddigi bejegyzéseimben szétszórtan megfogalmazott gazdaságfilozófiai gondolatokat, amikből a követendő gazdaságpolitika következik. Mai bejegyzésemben a fogyasztási adók szükségességéről, előnyeiről kívánok szólni, de előtte megismétlem a felhívást: Gyülekezzünk!

Aki egyetért a TDP alapelveivel és programjával, illetve az Alapokmány aláírásával alapítóként is kész cselekedni, az fölveheti velem a kapcsolatot e-Mail-ben, a fejléc jobb oldalán levő "Üzenet küldése" feliratú nyomogomb megnyomása után. Bíráló megjegyzéseket is ugyanígy várok...

"A közösség szociális kiadásait a közösség tagjainak adóbefizetéseiből kell fedezni, amit a közösség minden tagjától összjövedelmének szociális létminimumot meghaladó részével arányosan kell beszedni. A fizikai létminimum alatti jövedelemrészt a közösség minden tagja bizonyosan elfogyasztja, tehát fizet utána fogyasztási adót. A létminimum fölötti jövedelemrész esetében a jövedelemszerző szabadon dönthet, hogy elfogyasztja-e vagy megtakarítja a jövedelmét. A fogyasztást terhelő adó megtakarításra ösztönöz, amely ösztönzés csak addig marad hatékony a közösség számára, amíg a jövedelem el nem éri a közösség átlagos fogyasztási szokásait fedező jövedelemszintet. Optimális esetben ez a szint a szociális létminimum (az adómentes jövedelemhatár), de a szociális kiadások fedezetét egy sok rászorultat magába foglaló közösség csak úgy tudja beszedni, ha az adómentesség határát a fizikai létminimum szintjéig csökkenti le." - így írtam röviden.

Fogyasztanunk pedig kell, hogy egészségesek maradjunk, tehát a fogyasztással arányos adóteher a legbiztosabb bevétele az államháztartásnak. Ráadásul a beszedése is egyszerűbb, mint a jövedelemadóé, hiszen nem közvetlenül a fogyasztók fizetik be, hanem a náluk kisebb számú és jobban ellenőrizhető termelő, aki viszont már az adóval megemelt áron viszi piacra a termékét. Amennyiben szektorsemleges fogyasztási adót akarnánk, akkor minden termék fogyasztási adókulcsa egyenlő lenne, de akkor nem maradna lehetőség a környezetet jobban terhelő vagy az egészségre ártalmas javak fogyasztóinak nagyobb adóterhelésére, a közösség érdekeinek képviseletére.

A fogyasztási adó egységes kulcsa ellen felhozott másik érv az, hogy leginkább az alacsony jövedelműeket sújtja, ezért az ő fogyasztási kosarukban nagy súllyal szereplő termékeket kisebb fogyasztási adóval kell terhelni. Ez azonban rosszabb megoldás, mint a jövedelem adómentes sávjával megoldható könnyítés, amely minden adófizető esetében adómentessé teszi a szociális létminimum alatti jövedelemrészt. Optimálisan meghatározott jövedelemhatárok és adókulcsok esetében olyan egyenletes adóterhelés is kialakítható (az alsó öt decilis relatív adóterhelése közel egyforma lehet) , amelyben nincs szükség a fogyasztási adó szociális szempontok szerinti eltorzítására. Igaz ugyan, hogy az adott fogyasztói kosár szerinti termékkör fogyasztási adókulcsának csökkentése éppúgy adóteher csökkenést jelent a szegényebbek számára, de a fogyasztói árat a termék valóságos értékétől eltorzító hatása miatt a fogyasztói döntést befolyásolva piaci szegregációhoz vezet. Szétválik a szegények által fogyasztott (kedvező fogyasztási adóval jellemzett) termékek és a luxusnak minősített, ám értékarányosan hasznosabb (egészségesebb) termékek köre.

Természetesen a piaci árak torzítása általában is kerülendő (ugyanis a piaci törvények, mint természeti törvényszerűségek előbb-utóbb érvényesülnek), de vannak olyan termékek, amiknek környezetkárosító hatása vagy az egészségre káros volta miatt szükséges rájuk az átlagnál magasabb fogyasztási adót kivetni. A magasabb fogyasztási adóbevétel ugyanakkor kötelezi az államot arra, hogy a bevételt a természet- és egészségvédelem területére forgassa vissza. Vannak olyan termékcsoportok is, amelyek piaci forgalma túl alacsony a közösség fejlődését is akadályozva, ezek elterjedését az átlagnál alacsonyabb fogyasztási adókulccsal lehet segíteni. A piaci szereplők ritkán veszik figyelembe a termelés és fogyasztás mellékhatásait (a termelőt és a fogyasztót is a szükséglete hajtja), de a közösségi ember már externáliákat is észleli, erről majd később írok. Most csak azt emelem ki, hogy világos különbséget kell tenni! A közösség fejlődése szempontjából káros jövedelmi egyenlőtlenségeket a jövedelemadózás (és a létminimumot biztosító támogatási rendszer) megfelelő kialakításával kell kezelni, a közösség számára káros termelési és fogyasztói szokásokat pedig a fogyasztási adók megfelelő súlyozásával.

Mivel a javak különböző fogyasztási adókulcsa az adott ágazat termelőire is visszahat, lehetőséget nyújt a közösség számára, hogy befolyásolja a piaci lehetőségeket, hatni lehet a külkereskedelmi mérleg egyensúlyára is. Azon ágazatok esetében, amely területeken a hazai vállalkozók világszínvonalon is versenyképesek, magasabb fogyasztási adókulcsot célszerű bevezetni, ugyanis ezzel a versenyképtelen importált termékek várhatóan kiszorulnak a hazai piacról, illetve a külföldön is piacképes termelők exportkésztetést kapnak. Olyan termékcsoportok esetében, amiknek nincs versenyképes hazai gyártójuk, a fogyasztási adó segítségével hatékonyan lehet szabályozni az import mértékét, hogy az egyensúly évről évre megmaradjon.