Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

szociális létminimum
A TDP gazdaságfilozófiája (2)
2010-01-16 12:00

A Tudományos Demokrácia Pártja egy megalapításra váró politikai szervezet, amely a jelenkori magyar pártok által követett indulatos vagy homályba burkolt politizálás helyett gondolatgazdag és világos politikai irányvonalat próbál képviselni. Ennek megalapozására foglaltam össze tegnapelőtt tézisek címmel az eddigi bejegyzéseimben szétszórtan megfogalmazott gazdaságfilozófiai gondolatokat, amikből a követendő gazdaságpolitika következik. Mai bejegyzésemben a szociális létminimum adómentességének indokait részletezem, kitérve a tőke és a munka ellentétére és együttműködésére, de előtte megismétlem a felhívást: Gyülekezzünk!

Aki egyetért a TDP alapelveivel és programjával, illetve az Alapokmány aláírásával alapítóként is kész cselekedni, az fölveheti velem a kapcsolatot e-Mail-ben, a fejléc jobb oldalán levő "Üzenet küldése" feliratú nyomogomb megnyomása után. Bíráló megjegyzéseket is ugyanígy várok...

"Az emberek többsége a társadalom számára hasznos munkát végez. Munkája ellenértékéből megtakarításra képes, amely a megtakarítás az ő tulajdonát gyarapítja. Az egyéni megtakarítás biztosítja, hogy a hasznos munkára időlegesen alkalmatlan egyén ne szoruljon a közösség támogatására, hanem a saját tulajdona előnyeiből tartsa fenn magát. Ennek elősegítésére a szociális létminimum alatti jövedelemrész adómentes." - így írtam röviden.

A fizikai létminimum fölötti jövedelemrészt az egyén már nem kényszerül elfogyasztani, igényeinek és távlati terveinek megfelelően döntheti el, hogy mennyit fogyaszt el azonnal belőle. Ha azonnal vagy csak elhalasztva fogyasztja el, akkor fogyasztási adó terheli, de ha a tulajdonát bármilyen módon hasznosítja, akkor a haszon után fog jövedelemadót fizetni, tehát végső soron adót ő is fizet. Az egyszerűség kedvéért most felteszem, hogy minden megtakarítás a termelésben működő tőkeként, beruházásként jelenik meg (arról majd később írok, hogy milyen következménnyel jár, ha ez a feltétel nem teljesül). A társadalomnak érdeke, hogy a megtakarítások növekedjenek addig az állapotig, amit már a termeléshez szükséges tőkebőségnek nevezhetünk, ezért szükséges a megtakarítások ösztönzése adómentességgel, de csakis egy optimális határig.

Az adómentesség optimális szintjének megtalálásában segít, ha tudjuk, hogy a társadalom számára értékes javakat csakis a munka hoz létre, a termelésbe bevitt tulajdon (a tőke) csak a termelés költségét, áru piaci ellenértékét előlegezi (hitelezi) meg. Azonban nem minden megtermelt jószág adható el a ráfordított költséggel azonos áron, azaz a tőke kockázatot visel. A piaci árba ezért a tőkés ezt a kockázatot is beépíti. A vagyon piaci kockáztatásának ára a profit. A munkabér a munkaerő ára, de a tőkés piaci sikertelenség esetén is ki kell fizesse a munkabért, hiszen erre szerződés kötelezi, tehát a munkás nem visel kockázatot, miközben a javak (hozzáadott) értékét teljes mértékben ő állította elő. Átengedi a tőkésnek a kockázatviselés áraként a javak ellenértékének egy részét. A tőke és a munka ilyen együttműködése nélkül a termelés csakis alacsony hatékonysággal működne, de a hatékonyságnak is gátat szab a társadalom munkavégző képessége.

Egyensúlyi állapotban a társadalomban meglevő munkavégző képességhez éppen elegendő tőkemennyiség párosul, de a tőkehiány esetén a tőketulajdonosok a valódi kockázatnál magasabb profitot követelhetnek, tőkebőség esetén pedig az alacsony profitszint miatt olyan döntéseket hozhatnak (kincsformába mentik át a vagyont a termelésből kilépve), ami nagy tőkecentralizáció (tőkemonopóliumok) esetében munkanélküliséget, a termelés ciklikus válságát okozza. Hogy egyes személyek kezében tőkemonopóliumok korlátozottan alakulhassanak ki, a jövedelmet egy bizonyos szint fölött akkor is adóztatni kell, ha az nem elfogyasztásra kerül, hanem az adott személy tőkeerejét növelné. Az adómentes sáv felső határát optimális esetben úgy kell meghatározni, hogy a társadalom tagjainak (munkából és vagyoni előnyökből szerzett) összjövedelme után beszedett jövedelemadó-tömeg, valamint a fogyasztás után beszedett adók összessége együttesen fedezze az államháztartás (közösségi szolgáltatások, fizikai létminimumra kiegészítés stb.) kiadásait.

A szociális létminimum tehát a közösség létezési módjától függ, ha túl magasra határozza meg a közösség az adómentesség határát, akkor csakis az adókulcs magas szintje mellett szedhető be a közösségi léthez szükséges adótömeg, ami a tőkeképes tulajdonosi réteg eltávozásához vezet. Legyengült munkavégző képességű és tőkeszegény közösségünk ugyanis a világgazdaságban meglévő állapotokhoz kénytelen alkalmazkodni, így az adókulcs alacsony szintjére kényszerül, amiből következően a szociális létminimumot akár a fizikai létminimum szintjére muszáj csökkentenie. A világhoz alkalmazkodnunk kell, akkor is, ha fájdalmas...