Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

Végigszaladtam a régebbi szövegeimhez fűzött kommenteken. Javítottam a fosztóképzők című bejegyzésem megjelenítési hibáit, amire abu hívta föl a figyelmemet. A szegénység orvoslásáról szóló segélyek című írásomhoz szólva Avatar kérdezett rá, hogy "A tartósan munkaképtelenek esetében hogyan képzeled el a probléma kezelését?", amire röviden azt válaszoltam, hogy azok a rászorulók, akiknek jövedelme élethosszuk során sem emelkedik a létminimum határa fölé, azoknak soha nem lesz visszafizetési kötelezettségük.

Kicsit hosszabban reagálok most pucros kérdésére, amit a reformlépések című bejegyzéshez fűzött "Miért kell adómentes sáv az egykulcsos SZJA-hoz? Úgy értem, mi emögött a morális jó?" A kérdésre adott választ már más bejegyzésekben is megfogalmaztam, de most ismét kifejtem pontokba szedve, aztán bemutatom, hogy az ezekkel jellemezhető jövedelemadózás miképpen valósulna meg egy szocialista, egy konzervatív és egy liberális párt politikája szerint.

1) A TDP elveit megvalósító állam a rászorulóknak kölcsönként folyósít szociális támogatást, amellyel a létminimumra egészíti ki az összjövedelmet. Tehát a legalacsonyabb határpont, ahol a jövedelemáramlás iránya megfordul (azaz adófizetési kötelezettség vethető ki), a létminimum határként megnevezett jövedelemérték. Ugyanis az adómentes sáv hiányában a támogatásra szoruló adózó befizeti a jövedelmének egy részét adóként, miközben legalább ugyanekkora vagy nagyobb összegre jogosult rászorultként. Egyszerűbb megoldás az, ha a törvény alacsonyabb létminimum értéket határoz meg és a létminimum alatti jövedelmeket adómentessé teszi. A jövedelemadó-mentesség persze nem jelenti az adott állampolgár tehermentességét, hiszen a jövedelmének elfogyasztása során adózik, s ha ismét magasabb jövedelmet képes szerezni, akkor a támogatást is visszafizeti. De erről már írtam a Janus arcú állam szociális arcéléről szólva.

2) Annak következtében, hogy az adózás alapjául vett jövedelembe (a munkából és a tőkeprofitból szerzett jövedelmeken kívül) a tulajdonból számított rejtett jövedelem is hozzátartozik, a kistulajdonnal rendelkezők akkor is jövedelemadót fizetnének, ha semmiféle folyó jövedelemmel nem rendelkeznének, tehát az adóteher hatására elveszítenék a maradék vagyonukat is. A vagyon megterhelése semmiképpen nem jelentheti a vagyonosok kisemmizését, erről szóltam többek között a verseny című írásomban is.

3) Az adómentes sáv fölötti jövedelemrész és az egyetlen adókulcs szorzata adja meg a fizetendő adó nagyságát, ami szorzat az adómentes határtól kezdődően (0 Ft kötelezettséggel indulva) növekszik, határ- (idegen szóval: marginális) adókulcs lépcsők nélkül az összes adózó számára. Merthogy nincsenek kivételek. Az adóteher összjövedelemhez viszonyított értéke mégis a progresszív módon növekszik, a legnagyobb jövedelműek esetében megközelítve az egyetlen adókulcs számértékét, ahogy ezt már részleteztem a tavaly júniusban publikált mentes című bejegyzésben.

A különféle rendszerek összehasonlításához két fogalmat használok föl. Egyik a fizikai létminimum értéke, amelynél kisebb jövedelemszint alatt az egyén életben maradása veszélyeztetett, a másik fogalom az állam által alanyi jogon biztosított szolgáltatások köre, amelyek alkotmányos kötelezettségből fakadnak az állampolgárok között egyenletesen elosztva. Csak a fenntartható gazdasági rendszereket veszem figyelembe, tehát a jövedelemadó kulcsa a versenyképességet biztosító határnál nem lehet alacsonyabb, az állami bevételek további részét a fogyasztási adókkal kell biztosítani, nem pedig kölcsönökből.

A szocialista elvek szerint adó- és újraelosztási rendszer a gazdasági lehetőségek szerinti maximumra emeli a szociális létminimum értékét. Ennél sokkal magasabbra már nem tehető az adómentes sáv felső határa sem. A valóságban a szociális létminimum az alanyi jogon járó állami szolgáltatások bőségében jelenik meg, aminek finanszírozása magas fogyasztási adókulcsot eredményez. A gyakorta fölhozott érvet, hogy a fogyasztási adók emelése az alacsony jövedelműknek rossz, ellensúlyozná az alsó adómentes sáv.

A konzervatív (jobboldali) elvek szerint is megegyezik az adómentesség határa a szociális létminimummal, ezt a határt azonban a fizikai létminimummal egyező vagy alig nagyobb szinten határozzák meg. Emiatt a fogyasztási adók alacsonyabbak lesznek a szocialisták által meghatározottnál, de nem jelentősen, mert az alanyi jogon járó állami szolgáltatások magas szintje fennmarad.

A liberális elvek szerint a szociális létminimum a konzervatív elvekhez hasonlóan a fizikai létminimum közelében helyezkedik el. Az adómentesség határa ennél magasabban húzódik, az állami újraelosztást minimalizálva. Ugyanakkor az állami szolgáltatások alacsony szintjéből következően alacsony szinten maradnak a fogyasztási adók is.

A Tudományos Demokrácia Pártja politikai elvei szerint a szociális létminimumnak annyival kell a fizikai létminimumot meghaladni, amennyi az alanyi jogon járó állami szolgáltatások forrásainak egy állampolgárra eső része, általánosított társadalombiztosítási elvként. Az állam ugyan biztosítja a jövedelem szociális létminimumra való kiegészítését, de ezt a kölcsönt csak azoktól nem kapja vissza, aki élethossziglan nem képesek a szociális létminimum fölötti jövedelemszint elérésére. Az adómentes sávnak akkorának kell lenni, hogy a középosztály kialakulását segítse. Ebből következően a fogyasztási adók a liberális esetnél magasabbak lesznek, de nem érik el a szocialista elvek szerinti terhelést.

Gyülekezzünk, hogy a hitelességüket vesztett parlamenti pártok hatalmi praktikáival szemben összefüggő reformokat megvalósító cselekvési programot képviselhessük a 2010-ben megalakuló Országgyűlésben!