![]() | Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk | szoclib regi blog |
Végigszaladtam a régebbi szövegeimhez fűzött kommenteken. Javítottam a
fosztóképzők című bejegyzésem megjelenítési hibáit, amire abu
hívta föl a figyelmemet. A szegénység orvoslásáról szóló segélyek
című írásomhoz szólva Avatar kérdezett rá, hogy "A tartósan
munkaképtelenek esetében hogyan képzeled el a probléma kezelését?", amire
röviden azt válaszoltam, hogy azok a rászorulók, akiknek jövedelme élethosszuk
során sem emelkedik a létminimum határa fölé, azoknak soha nem lesz visszafizetési
kötelezettségük.
Kicsit hosszabban reagálok most pucros kérdésére, amit
a reformlépések című bejegyzéshez fűzött "Miért kell
adómentes sáv az egykulcsos SZJA-hoz? Úgy értem, mi emögött a morális jó?"
A kérdésre adott választ már más bejegyzésekben is megfogalmaztam, de most ismét
kifejtem pontokba szedve, aztán bemutatom, hogy az ezekkel jellemezhető jövedelemadózás
miképpen valósulna meg egy szocialista, egy konzervatív és egy liberális párt politikája
szerint.
1) A TDP elveit megvalósító állam a rászorulóknak kölcsönként folyósít szociális
támogatást, amellyel a létminimumra egészíti ki az összjövedelmet. Tehát a legalacsonyabb
határpont, ahol a jövedelemáramlás iránya megfordul (azaz adófizetési kötelezettség
vethető ki), a létminimum határként megnevezett jövedelemérték. Ugyanis az adómentes
sáv hiányában a támogatásra szoruló adózó befizeti a jövedelmének egy részét adóként,
miközben legalább ugyanekkora vagy nagyobb összegre jogosult rászorultként. Egyszerűbb
megoldás az, ha a törvény alacsonyabb létminimum értéket határoz meg és a létminimum
alatti jövedelmeket adómentessé teszi. A jövedelemadó-mentesség persze nem jelenti
az adott állampolgár tehermentességét, hiszen a jövedelmének elfogyasztása során
adózik, s ha ismét magasabb jövedelmet képes szerezni, akkor a támogatást is visszafizeti.
De erről már írtam a Janus arcú állam szociális arcéléről
szólva.
2) Annak következtében, hogy az adózás alapjául vett jövedelembe (a munkából és
a tőkeprofitból szerzett jövedelmeken kívül) a tulajdonból számított rejtett jövedelem
is hozzátartozik, a kistulajdonnal rendelkezők akkor is jövedelemadót fizetnének,
ha semmiféle folyó jövedelemmel nem rendelkeznének, tehát az adóteher hatására elveszítenék
a maradék vagyonukat is. A vagyon megterhelése semmiképpen nem jelentheti a vagyonosok
kisemmizését, erről szóltam többek között a verseny
című írásomban is.
3) Az adómentes sáv fölötti jövedelemrész és az egyetlen adókulcs szorzata adja
meg a fizetendő adó nagyságát, ami szorzat az adómentes határtól kezdődően (0 Ft
kötelezettséggel indulva) növekszik, határ- (idegen szóval: marginális) adókulcs
lépcsők nélkül az összes adózó számára. Merthogy nincsenek kivételek. Az adóteher
összjövedelemhez viszonyított értéke mégis a progresszív módon növekszik, a legnagyobb
jövedelműek esetében megközelítve az egyetlen adókulcs számértékét, ahogy ezt már
részleteztem a tavaly júniusban publikált mentes című
bejegyzésben.
A különféle rendszerek összehasonlításához két fogalmat használok föl. Egyik a
fizikai létminimum értéke, amelynél kisebb jövedelemszint alatt az
egyén életben maradása veszélyeztetett, a másik fogalom az állam által alanyi
jogon biztosított szolgáltatások köre, amelyek alkotmányos kötelezettségből
fakadnak az állampolgárok között egyenletesen elosztva. Csak a fenntartható gazdasági
rendszereket veszem figyelembe, tehát a jövedelemadó kulcsa a versenyképességet
biztosító határnál nem lehet alacsonyabb, az állami bevételek további
részét a fogyasztási adókkal kell biztosítani, nem pedig kölcsönökből.
A szocialista elvek szerint adó- és újraelosztási rendszer a gazdasági
lehetőségek szerinti maximumra emeli a szociális létminimum értékét. Ennél sokkal
magasabbra már nem tehető az adómentes sáv felső határa sem. A valóságban a szociális
létminimum az alanyi jogon járó állami szolgáltatások bőségében jelenik meg, aminek
finanszírozása magas fogyasztási adókulcsot eredményez. A gyakorta fölhozott érvet,
hogy a fogyasztási adók emelése az alacsony jövedelműknek rossz, ellensúlyozná az
alsó adómentes sáv.
A konzervatív (jobboldali) elvek szerint is megegyezik az adómentesség
határa a szociális létminimummal, ezt a határt azonban a fizikai létminimummal egyező
vagy alig nagyobb szinten határozzák meg. Emiatt a fogyasztási adók alacsonyabbak
lesznek a szocialisták által meghatározottnál, de nem jelentősen, mert az alanyi
jogon járó állami szolgáltatások magas szintje fennmarad.
A liberális elvek szerint a szociális létminimum a konzervatív
elvekhez hasonlóan a fizikai létminimum közelében helyezkedik el. Az adómentesség
határa ennél magasabban húzódik, az állami újraelosztást minimalizálva. Ugyanakkor
az állami szolgáltatások alacsony szintjéből következően alacsony szinten maradnak
a fogyasztási adók is.
A Tudományos Demokrácia Pártja politikai elvei
szerint a szociális létminimumnak annyival kell a fizikai létminimumot meghaladni,
amennyi az alanyi jogon járó állami szolgáltatások forrásainak egy állampolgárra
eső része, általánosított társadalombiztosítási elvként. Az állam ugyan biztosítja
a jövedelem szociális létminimumra való kiegészítését, de ezt a kölcsönt csak azoktól
nem kapja vissza, aki élethossziglan nem képesek a szociális létminimum fölötti
jövedelemszint elérésére. Az adómentes sávnak akkorának kell lenni, hogy a középosztály
kialakulását segítse. Ebből következően a fogyasztási adók a liberális esetnél magasabbak
lesznek, de nem érik el a szocialista elvek szerinti terhelést.
Gyülekezzünk, hogy a hitelességüket vesztett parlamenti
pártok hatalmi praktikáival szemben összefüggő reformokat megvalósító
cselekvési programot képviselhessük a 2010-ben megalakuló Országgyűlésben!