Tudományos Demokrácia Pártja racionalizmus - befolyásolás helyett, tudásmegosztás, összefüggések keresése, folyamatos kommunikáció a megegyezésig, hogy végül erkölcsösek lehessünk

szoclib regi blog

szükség-helyzet
Gyülekezzünk a hatalmi játszmák ellen (4)
2009-07-15 15:10

Folytatom a több, mint két hete megkezdett bejegyzés-sorozatot, amelynek első, bukásszolgálat című részében a jelenleg is kormányzó politikusokat megbuktató, megbüntető vagy a megbocsátó választói magatartást kritizáltam. A második rész az általában vett politikai elit által kedvelt vezetési formákról szólt tekintetesek címmel. A sorozat harmadik írásában azt próbáltam érzékeltetni, hogy a közjómágusok miképpen torzítják el az egyéni motivációt azzal, ahogy az állam ösztönző eszközeivel befolyásolják a szükségre adott természetes emberi válaszokat. Így az egyén az állammal kerül egyre inkább kapcsolatba, elszakadva a természettől és embertársaitól. Az efféle elszakadást elkerülendő a szükségletek állami eszközökkel történő kielégítése csak olyan helyzetekben célszerű, ahol és amikor visszafordíthatatlan károsodást okozna a hiány. Erről szólok az alábbiakban.

Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen címet kapjon ez a mai bejegyzésem, ugyanis a magyar nyelvben a szükséghelyzet azonnali beavatkozást követelő súlyos veszélyhelyzetre utal, miközben értelmezésem szerint a szükség, mint a mindegyikünkben meglévő folyamatos helyzeti feszültség biztosítja mikro-szinten a jólét elérésére irányuló, ugyanakkor fenntartható társadalmi mozgást. Végül a kötőjeles kifejezést választottam, amely talán megfelelően tükrözi a lényeget. A hosszabb távon gondolkodó politikai döntéshozóknak egyfajta a pengeélen muszáj megállni, hiszen a veszélyt jelentő szükséghelyzet kialakulása előtt mindenképpen gyorsan és hatékonyan kell beavatkozni a közösség erejével, de óvakodni kell a folyamatos beavatkozástól, mivel az a szükségre adott egyéni válaszokat torzítja vagy sorvasztja el.

A szükség-helyzet fenntartása tehát nem cél, hanem annak a felismerésnek a következménye, hogy a jóléti lépések megtétele az egyén, de legföljebb az önkormányzatok feladata. A TDP erre irányuló törekvése a következő pontokban foglalható össze:

1) A szociális létminimum alatti összevont (folyó és vagyoni) jövedelemszint fölött semmiféle szociális támogatás nem adható, hogy a szükség-helyzet az egyéni erőfeszítéseket maximalizálja. Az állami beavatkozás hiánya megteremti a civil együttműködéseknek a polgári joggal megengedően szabályozott formáit, ami egy egészséges, tehát nem központi akarat alá rendelt társadalom stabilitásához vezet. Erről, hogy a magyar társadalom miképpen gyógyulhat föl a jelenlegi megrendült állapotából, már jó régen írtam az adómorál című blog-bejegyzésemben.

2) A rászoruló egyénnek adott vagy őrá fordított támogatást az államkincstárnak egyéni számlatartozásként kell nyilvántartani, amit a rászorultság megszűnésekor köteles visszatéríteni az addig támogatott. Az alacsony jövedelmet szerző (de támogatásra nem szoruló) jövedelemszerzőknek ugyanis szükségük van arra, hogy a teljesítményük ellenértéke meg legyen különböztetve a másiknak támogatásként utalt anyagi forrástól. Az államnak pedig szüksége van egy nyilvántartásra, amelyek alapján célozni tudja a nem folyósított, hanem szociális beruházásnak tekinthető tanácsadói szolgáltatását, ugyanis akinek a számláján nyilvántartott tartozása túllép egy bizonyos mértéket, annak már nem csupán anyagi támogatásra, hanem életviteli segítségre is szüksége lehet, ahogy ezt már több, mint egy éve, a segélyek című szövegemben is kifejtettem.

3) Az előző pontokban meghatározott támogatás részleteit önkormányzati szinten kell eldönteni, azaz a pénzben folyósítás és a természetbeni szolgáltatások arányát a kisközösség szüksége szerint kell meghatározni, de a törvénnyel meghatározott összeget mindenképpen a rászorulóra kell fordítani. Az egyénnek szüksége van a támogatásra, az önkormányzatnak pedig szüksége van arra, hogy az egyén közösségbe illeszkedjen. Ez megfelel a szubszidiaritás elvének, amiről már a Matolcsi-féle "harmadik út" kritikáját megfogalmazó, (önkormányzatok) című szövegemben is írtam.

4) A területileg egyenlőtlen jövedelmi (és vagyoni) viszonyok kiegyenlítésére szüksége van a központi államnak, hogy a társadalmi feszültségeket csökkentve a törvények alkalmazhatóságát elősegítse, ugyanis az különböző gazdasági viszonyok között a törvények alkalmazása is különböző eséllyel valósítható meg. A szegényebb önkormányzatnak szükségük van a régiós támogatásra, hogy a helyzeti előnyökkel rendelkező önkormányzat szintjére emelkedjenek, a gazdagabb önkormányzatoknak pedig arra van szükségük, hogy a polgárai gazdagodjanak, vagyis a jövedelemadó elvonás csökkenjen. Ezt a három ellentmondó összetevőből álló szükség-helyzetet oldja meg az kohéziós támogatási megoldás, amiről már írtam a TDP kormányprogram-tervezetének gazdaságpolitika című bejegyzésében. A lényeg röviden, hogy a központi kormányzat csak a törvényes keretet szabhatja meg, majd az így rendelkezésre álló keretről a gazdag-szegény önkormányzatoknak kell szerződést kötni egymással. Az állam csakis törvényességi felügyeletet gyakorolhat.

5) A fennálló szükség-helyzet megoldására a gazdasági vállalkozások képesek, a tőke kockáztató és a munkaerő cselekvő együttműködése. Ideális esetben a vállalkozások együttműködése és ellentmondásai a polgári jog keretei között megoldhatók, az államnak csak a bírói kapacitását kell biztosítani, a folyó költségeket az igénybevevők fizetik. Az államnak, mint a közösség képviselőjének egyik feladata a kialakult termelési viszonyok törvényi hátterének megfogalmazása, hogy a termelésbe való belépés egyenlő a lehetőségét biztosítsa. A gazdaság legtöbb szereplője a haszonmaximalizálás szempontjainak rendeli alá a viselkedését, aminek a következtében piaci monopóliumok alakulhatnak ki, akiknek a piaci (ár és forgalom) befolyásolását semmi nem korlátozza. A monopolhelyzet kialakulását jelenleg tiltásokkal, vagyis bürokratikus eszközökkel kezeli az állam, ahelyett, hogy a monopóliumot a piaci részesedéstől függő monopoladóval terhelnék, ami a túlzott részesedés ellen hatna, ahogy ezt már tavaly is megírtam a multi című bejegyzésemben.

6) A gazdaság fő vonulata konzervatív módon a bizalomra és a megszokásra épül, tehát nem minden esetben ad megfelelő választ a valóságos szükségletekre, aminek következtében a fellendülést bizalmi válság követi. Ez már valóban olyan válság, olyan szükséghelyzet, amikor az államnak be kell avatkozni, amit úgy tud megtenni, hogy az adóbevétel meghatározott részét (amit fellendülés idején magasan kvalifikált munkát igénylő humán beruházásokra fordított) az alacsonyabb minőségű munkaerőt foglalkoztató beruházások támogatására csoportosítja át, amivel a magasabb multiplikátor hatást éri el, ahogy ezt a fél éve írt piacellenesség című szövegemben is megfogalmaztam.

7) A bizalmi válság a termelés csökkenésével jár, önmagát erősítve (prociklikus módon), miközben növekszik a megtakarításra való hajlandóság. Amennyiben az adóbevételek csupán a folyó jövedelemmel vagy kiadással arányosak, akkor a gazdasági válságot kísérő jelenségek az állam adóbevételeit is radikálisan csökkentik, így eladósodással tudja csak fedezni a gazdaságösztönző (kontraciklikus) beavatkozást. Viszont az államadósság a válság után ismét a gazdaság prociklikus túlfűtésére ösztönzi az államot. Ez az önmagát fokozó hatás a megtakarítások csereértékével arányos rejtett jövedelem megadóztatásával küszöbölhető ki. A reálkamattal arányos általános vagyonadó-teher miatt csakis csak olyan mértékben alakul át különféle kincsformákba az addig tőkeként üzemelő vagyon, amilyen mértékben a válság technológiai eredetű (azaz nem bizalmi). Egyébként pedig olyan vállalkozásokba csoportosul át a tőke, amelyek kockázata kisebb.

A Tudományos Demokrácia Pártja a fentiekben megfogalmazott, visszafogott állami beavatkozást szorgalmazza, de ez nem jelenti azt, hogy nem kíván hatást gyakorolni a gazdasági folyamatokra. Ez a hatás azonban nem lehet közvetlen beavatkozás, ahogy azt majd a következő bejegyzésben részletezni is szeretném. Károkat okoz, ha bármelyik politikai kurzus társadalomalakító módon lép fel de azt muszáj világosan tisztázni, hogy egy, a hatalmi eszközökért küzdő párt milyen elveket követ. Azt is pontosan tudatni kell a választókkal, hogy milyen reformlépéseket köteles megtenni az a szakértői kormány, amelyet a TDP parlamenti képviselői támogatni tudnak. A létrehozandó Szociálliberális Fórum lehetővé teszi a társadalmi folyamatokra való gyors és határozott reagálást, ugyanakkor megnehezíti a Fideszéhez hasonló (lassan természetes gyakorlattá váló) ideológiai köpönyegváltást a hatalom megszerzése, megtartása érdekében.

Gyülekezzünk a hatalmi játszmák ellen!